2015. november 9., hétfő

Tizennyolcadik fejezet



A tábor lakói elég változó reakcióval fogadták a bejelentésemet, miszerint Harryhez költözöm egy kis időre. Mrs. Brightmore egyetértően bólintott, Eleanor és Perrie pedig mellettem álltak a döntésben, habár egy kis meglepettség és aggodalom csillant meg a szemükben. Zayn finoman próbált lebeszélni, miszerint Harry is nyugodtan a táborban maradhat, így senkinek sem kell elmennie, de ez többé nem megbeszélésre váró kérdés volt, hiszen én már régen döntöttem. Harryt tettem első helyre, az ő szükségleteit tartottam legfőképpen szem előtt, így más lehetőség nem is jöhetett nagyon szóba. Kimi és Mr. Morgan egy szót sem szóltak, csak Alexander fejtette ki lekicsinylő nevetések közepette egyet nem értését. Niall volt az, aki ezúttal némaságot fogadott, de azt hiszem, jobb is volt így. Úgy éreztem, barátságunknak is jót fog tenni ez a kis külön töltött idő, hogy mindketten lenyugodjunk, mert egymás mellett minden mozzanatunkkal csak a tüzet szítottuk kettőnk között.
Egyedül annyit kértek -, miután látták, hogy hajthatatlan vagyok -, hogy magyarázzam el pontosan, hol is található Harry barlangja. Kicsit vonakodva bár, de eleget tettem kérésüknek, hiszen igazuk volt, talán szükségük lehet rám, és azt mondták, hogy nyugodtabban engednek el, ha tudják, merre vagyok. Valamint egy esetleges megmentősereg felbukkanása alkalmával is könnyebben meg tudtak így találni minket.
Ezután azonnal visszamentem Harryhez, aki ez idő alatt a kunyhóban tartózkodott. Az ágyamon találtam rá, ahogy azt el is vártam, hiszen azt láttam a legjobbnak, ha pihen, míg én a többiekkel beszélek és sietve összepakolok. Reméltem, hogy tud egy kicsit pihenni és erőt gyűjteni, mert őszintén megvallva, kicsit tartottam az úttól a táborból a barlangig. Harry valószínűleg napok óta nem evett már egy falatot sem, és ma reggel is visszautasította a gyomra az ételt, de reménykedtem abban, hogy ehhez a kis sétához még lesz energiája.
Sietősen, mégis halkan pakolni kezdtem a kunyhóban, nehogy felébresszem őt, de talán nem is aludt igazán, mert pár perc múlva kinyitotta a szemeit és kimerült arccal felült. Gyorsan dobálgattam be a legszükségesebbeket egy hátizsákban, habár azt sem tudtam igazán, hogy mennyi időre csomagoljak.
Mikor végre sikerült megtöltenem egy táskát, Harryvel a nyomomban el is hagytuk a kunyhót. Gyors ölelésekkel búcsúztam a többiektől, míg ő a tábor szélén várta, hogy elindulhassunk. Siettem, hiszen nem tudtam, milyen tempóban érünk majd el a barlanghoz, és szerettem volna, ha Harry még besötétedés előtt lefürdik. Kicsit elhanyagolta magát az elmúlt napokban, és mikor hozzáértem, bőre csak úgy sugározta magából a hőt, ami arra engedett következtetni, hogy láza lehet, amin talán a tó hűs vizében való megmártózás segíthet.
Ahogy azt sejtettem is, sokkal lassabban haladtunk a barlang felé, mint általában. Már annyira megszoktam, hogy csak nehezen érem utol Harry hosszú lépéseit, most mégis nekem kellett lelassítanom az ő tempójához. Mégis én volt az az ügyetlen, aki mindenhova figyelt, csak a lába elé nem, így az első adandó alkalommal megbotlottam egy jókora kiálló gyökérben.
- Vigyázz – szólt Harry, de én ekkorra már fel voltam készülve a találkozásra a talajjal. Nem sokkal ezután azonban megéreztem, ahogy Harry ujjai csuklóm köré fonódnak és visszabillentenek az egyensúlyomba.
- Ó, Istenem, ez annyira rám vall… - sóhajtottam fel, de közben halkan magamon mulattam. Harry is megeresztett felém egy fáradt mosolyt. – Megálljunk egy picit? Akarsz pihenni? – kérdeztem finoman.
- Nem – rázta meg a fejét azonnal. – Minden rendben – mondta, de szavai hamisnak tűntek.
- Rendben, már úgy sem vagyunk messze – bólintottam egy aprót, és újból útnak indultam. Csuklómat igyekeztem kiszabadítani kezének fogságából, de közben ujjaink valahogyan szétválaszthatatlanul összefonódtak, és egyikünk sem igyekezett túlságosan szétválasztani őket. Ekkor örültem, hogy én megyek elől, mert így Harry nem láthatta arcomra kiülő buta vigyoromat.
Alig sétáltunk még tíz percet csendesen, mikor már hallani lehetett a vízesés csobogását.
- Szerintem még pont van idő egy fürdésre, mielőtt lemegy a nap – álltam meg Harryvel szemben a tó partján.
- Ez célzás akar lenni? – húzta fel a szemöldökét szemtelenül.
- Nem – vágtam rá azonnal halkan felkuncogva. – De úgy gondolom, hogy jót fog tenni. Arról nem is beszélve, hogy le merném fogadni, hogy lázad van – simítottam kezemet valóban forró homlokára.
- És ez normális? – ráncolta a szemöldökét.
- Őszintén bevallom, hogy fogalmam sincs, mik ennek a gyógyszernek az elvonási tünetei, de más szereknél is elő szokott fordulni – magyaráztam, mire Harry sóhajtva egy aprót bólintott. – Gyorsan lerakom a hátizsákomat a barlangban és elhozom a törölköződet.
- És utána velem tartasz? – kérdezte, és kezei máris a pólója szegélyénél jártak.
- Igen, ha szeretnéd – bólintottam egy aprót halvány, visszafojthatatlan mosollyal az arcomon. Amúgy is, nekem is szükségem lett volna már egy fürdésre. – Mindjárt visszajövök – szóltam még neki, majd sietős léptekkel indultam el a barlang felé.
Egy pillanatra eltátottam a számat a meglepődés miatt, mikor beléptem Harry szigeti otthonába, és megláttam azt a hatalmas rendetlenséget. Pont úgy nézett ki, mintha az összes cuccát hanyagul bedobálták volna egy hatalmas táskába, majd véletlenszerűen szétszórták volna az egész barlangban. Harry bőröndjében már kevesebb volt a holmi, mint körülötte rendetlenül heverő ruha. Az egyik fal mellett az a híres vodkás üveg feküdt darabokban, és az ágyát is több részben láttam valahol azon a kis helyen. Mielőtt még elszabadultak volna a gondolataim, elhelyeztem a táskámat a bejárat mellé, majd felvettem a földről egy tisztának tűnő törölközőt, ahogy a sajátomat is elővettem egy üveg tusfürdővel együtt. Ezután visszasiettem a tóhoz, és inkább nem is gondoltam arra, hogy mit tehetett Harry ezen a helyen az elmúlt napokban. Azt pedig végképp nem akartam tudni, hogy mi vezethetett ahhoz, hogy ennyire elveszítse a fejét. Eddig előttem egészen türtőztette magát, talán valóban egész jól viselte az elvonási tüneteket, de féltem, hogy egyszer csak kirobban, és én nem leszek elég, hogy megállítsam.
A tó partjához érve ledobtam a törölközőket a fűbe, majd kibújtam a cipőmből és nadrágomból, így fehérneműimben és pólómban indultam a vízbe a tusfürdős flakonnal a kezemben. Óvatosan másztam át a tavat körülvevő köveken, majd finoman beereszkedtem a hűs vízbe, aminek hőmérsékletét pár pillanat alatt meg is szoktam. Azt pedig megkönnyebbülve nyugtáztam magamnak, hogy ez biztosan jót fog tenni Harry lázának.
A göndör fiú nem messze a parttól épp felbukkant a víz alól. Haja sokat nőtt, mióta a szigetre értünk, és most vizesen még hosszabbnak tűnt. Egyedül boxerét viselte, így még jobban látszott, hogy milyen sokat fogyott az elmúlt napok alatt. Bőre még mindig szörnyen sápadt volt, a szemei alatt lévő karikák pedig nem is lehetettek volna sötétebbek.
- Bármennyire is élvezem a fürdést veled – helyezte kezeit csípőim fölé, mikor elém érkezett -, ez a víz nem elég meleg – húzta el szokásos rózsaszínnél sápadtabb ajkait. Bőrén valóban mindenhol megjelentek az apró libabőrök.
- Csak még egy kicsit – igyekeztem meggyőzni. – Hogy lemenjen a lázad.
- Rendben – sóhajtott hangosan. Tudtam, hogy fáradt és rosszul érzi magát, miközben másra sem vágyik, minthogy pihenhessen, én pedig nem is akartam túl sokáig húzni a türelmét.
- Gyere ide – húztam egyik kezénél fogva kicsit magamhoz, majd megfordítottam, hogy háta legyen felém. – Térdelj le egy picit – kértem, és finoman lenyomtam, ő pedig azonnal engedelmeskedett. A víz itt még nem volt túl mély, így is alig érték el az apró hullámok Harry vállait.
Egy kevés tusfürdőt nyomtam a kezembe, majd finoman Harry hajába kentem. Sampon hiányában nem tehettem mást, de reménykedtem abban, hogy ez egy kicsit majd ellazítja őt. Én kiskoromban mindig nagyon imádtam, mikor apa egy szabad estéjén megmosta a hajamat, így reméltem, hogy Harryre is hasonló hatással lesz.
Azt hiszem, először meglepődött, de egy szó nélkül tűrte, hogy gyengéden masszírozzam fejbőrét. Nem sok idő múlva pedig lehunyt szemekkel, lágyan dőlt nekem.
- Ne aludj el – kérleltem. – Most nincs itt Zayn, hogy segítsen – tettem hozzá, mire csak halkan, mélyről jövően morgott.
Akár a nap huszonnégy órájában is masszíroztam volna a fejbőrét, ha ez azt jelenti, hogy jobban érzi magát. Nem ismertem a gyógyszer elvonási tüneteit, de eddig Harry elég tompának tűnt, emellett viszont feszültnek is, amin talán most egy picit segíteni tudtam.
- Azt hiszem, lassan mehetünk – jelentettem ki hosszú percek múlva. A nap egyre inkább lejjebb ereszkedett, és lassan én is fázni kezdtem. Harry ekkor egy halk nyögés kíséretében elvált tőlem, helyén pedig már csak a kellemetlen hideget éreztem. Harry a víz alá merült, és kimosta tincsei közül a tusfürdő habjait.
Pár perc múlva pedig már a barlanghoz is értünk. Ahogy beléptünk a kis helységbe, Harry szemei kissé elkerekedtek a megdöbbenéstől, mintha nem is emlékezett volna arra a hatalmas rendetlenségre, amit maga után hagyott itt.
- Uh, én nem erre számítottam… - túrt kissé zavartan száradó tincsei közé.
- Semmi gond – nevettem halkan, és beljebb léptem.
Mindkettőnk ruhái vizesek voltam, és egyikünknek sem hiányzott egy jó kis megfázás, így ideje volt átöltözni. Én a fák közé mentem száraz ruháimmal a kezemben, míg Harry a barlangban maradt. Azonban, mire visszaértem, ő már rendetlenül összerakott ágyának közepén, a hasán feküdt, én pedig képtelen voltam megmondani, hogy ébren van-e még egyáltalán. Csendesen ültem le a földre, és vettem az ölembe hátizsákomat, hogy tartaléknak még a táborban bedobott sárkánygyümölcsöt elfogyasszam. Viszont arra már nem gondoltam a kunyhóban, hogy hogyan fogom majd felvágni az ételt, így kissé tehetetlenül bámultam a gyümölcsre, és vártam a megoldásra.
- Van egy kés a bőröndömben – szólalt meg meglepetésemre Harry álmos, mély hangon.
- Köszönöm – mosolyodtam el, ahogy táskája mellé léptem. Emlékeztem arra az alkalomra, mikor egyszer a bőröndjébe nyúltam, és teát főztem neki, mekkora leszidást kaptam érte, most viszont ő maga adott engedélyt a cuccai közé, ami kicsit megmelengette a szívemet. – Kérsz egy kicsit? – kérdeztem a gyümölcsre célozva, ahogy letelepedtem tőle alig egy méterre a falnak támaszkodva. Reméltem, hogy igent mond, de csak picit megrázta a fejét, majd újból lehunyta szemeit.
Tenyeremet a homlokára simítottam, ami most egészen normális hőmérsékletűnek tűnt. A tó hűvös vize nagyjából levitte a lázát, én pedig reménykedtem, hogy ez így is marad. Ezután kezemet az arcára csúsztattam, mire halványan felfelé görbültek szája szélei, és még egy röpke pillanatra imádnivaló gödröcskéi is felbukkantak. Végül úgy döntöttem, hogy nem piszkálom tovább, és hagyom pihenni, hiszen nem volt túl sima éjszakája. Viszont mikor elvettem a kezem arcáról, meleg ujjai az enyémek közé kúszták, és lehúzták kezemet a szájához, hogy csukott szemmel még egy lágy puszit nyomjon kézfejemre, de ezek után sem engedett el.
Én pedig egyszerre már nem voltam éhes, leraktam az ölemből a gyümölcsöt és a kést a földre, majd finom, apró köröket rajzoltam Harry kézfejére, míg légzése teljesen egyenletessé nem vált és álomba nem merült.

***

Az éjszaka közepén egyszer csak kipattantak szemeim. Először nem is értettem, mire ébredhettem fel ilyen hirtelen, míg kicsit kikerültem alvás miatti kábulatomból, és meg nem hallottam Harry nehéz zihálását mellőlem. Ekkor persze azonnal magamhoz tértem, és görcsbe rándult a gyomrom.
Nem sokkal Harry után aludtam el az este -, egészen a göndör fiú közelében -, hiszen besötétedett, így nem volt mit tennem. Harry akkor mélyebben nem is alhatott volna, most viszont csak a hold halvány sugaraiban láthattam testének feszes körvonalait. Felült az ágyon, és arcát kezei közé temetve nehezen, szaporán vette a levegőt.
- Harry… - ültem fel mellé azonnal én is. – Mi baj van? Rosszul vagy? – kérdeztem sürgetőn, és egyik tenyeremet a hátára simítottam. Pólója egészen izzadtságtól nedves bőréhez ragadt, én pedig azonnal a homlokára tapasztottam másik kezemet, de nem találtam lázasnak.
- Nem… - rázta meg a fejét hevesen, de hangja egy pillanatra megremegett. – Minden rendben. Aludj csak – sóhajtott halkan.
- Nem, Harry, kérlek… Azért vagyok itt, hogy segítsek. Ne zárj ki. Hagyd, hogy megpróbáljam. Rosszul érzed magad? – próbálkoztam.
- Nem rosszabbul, mint általában – válaszolt, és légzése is egyre jobban lecsillapodott.
- Akkor fáj valamid?
- Igen. A csontjaimban érzem a legjobban, de ez sem újdonság. – Erről még nem is tett említést, és habár egyes drogok elvonásánál a fizikai fájdalom is természetes, reméltem, hogy Harrynek ezzel azért nem kell szembenéznie.
- Mondd el. Kérlek…
- Ó, Del… - feküdt vissza párnájára. Én is követtem mozdulatait, és oldalamra fordulva kémleltem őt a szinte vaksötétben.
Hosszú percekig feküdtünk így, és mikor már biztos voltam benne, hogy Harry szótlan marad, akkor fordult egészen felém, és beszélni kezdett.
- Emlékszel az első éjszakára, amit együtt töltöttél velem itt?
- Persze – bólintottam egy aprót. – Mindketten becsiccsentettünk a végére – kuncogtam.
- Te voltál az egyetlen, hercegnő, aki már az első ivós játék közepére… - kezdte, de azonnal a szájára tapasztottam a kezem.
- Mondtam már akkor is, hogy nem szoktam inni, főleg nem töményet – emlékeztettem egy kis megjátszott felháborodással.
- Igen, emlékszem – vette el a szájáról a kezem, és nem engedte el többé, miközben éreztem a hangján, hogy mosolyog. Végre.
- Csak azt ne mondd, hogy megint játszani akarsz – nyögtem fel.
- Nem, csak folyamatosan megállítasz abban, amit mondani akarok – jegyezte meg színtiszta játékossággal.
- Rendben, csendben maradok – ígértem, és figyelmesen hallgattam őt.
- Szóval… - vett egy mély levegőt, mintha gondolatait próbálná összeszedni. – Akkor éjjel feltettél egy kérdést, amire nem válaszoltam. Emlékszel rá?
Törnöm kellett a fejem, hogy rájöjjek, mire gondol, hiszen elég sok megjegyezni való emlékem volt arról az éjszakáról, így bele tellett pár pillanatba, míg eszembe jutott. – Megkérdeztem, hogy mi a legnagyobb félelmed. – Arra is emlékeztem már, hogy Harry milyen ügyesen kitért a válaszadás elől, mondván, hogy még túl józan az ilyesfajta beszélgetésekhez, így más játékba kezdtünk.
- Azóta sokat gondolkodtam ezen a kérdésen – vallotta be.
- És mire jutottál? – kérdeztem csendesen.
- Tudod nagyon jól, Del, hogy nem vagyok szent. Messze állok tőle – sóhajtott halkan. – Csináltam sok meggondolatlan és önző dolgot azokkal az emberekkel is, akik mellettem álltak. – Ez a dolog nekem is ismerős volt, hiszen annyi visszautasítást és sértő szót kaptam már Harrytől. – Ezek után pedig annyival könnyebb volt megfeledkezni az ilyen a dolgokról, és nem foglalkozni a következményekkel. Olyan könnyű volt egyszerűen csak lerészegedni vagy elszívni egy füves cigit, és máris, mintha semmi sem történt volna. Most viszont mindez rám zúdul… - hallgatott el. Annyi nehézséget hordozott a hangja, hogy mást sem kívántam, mint ezektől megszabadítani őt.
- Szóval ez az, amitől a legjobban félsz? A bűntudattól?
- Én csak… Tudom, hogy butaság, de… - kereste a szavakat, és mintha szégyenkezett volna.
- Nem a szokásos félelem, de ezért vagyok én most itt – szorítottam meg ujjait, mert mosolyomat a sötétben nem láthatta. – Ebből látszik, hogy helyén van a szíved, Harry – beszéltem halkan. – Jó ember vagy, aki egy picit eltévedt. Érdemes érted küzdeni. – Sokáig egyikünk sem szólt egy szót sem, de csak hálát éreztem Harry felől, ahogy egy hosszú puszit nyomott kézfejemre. Talán nem értett velem egyet, de én biztos voltam kijelentésemben.
Végül ő törte meg a közénk ereszkedő, megnyugtató csendet.
- Rémálmaim vannak, mióta nem szedem azt a gyógyszert – vallotta be. Tulajdonképpen ez nem is volt olyan szokatlan következménye az elvonásnak. – Amint lehunyom a szemem valami szörnyű hibát látok a múltamból, újra meg újra. Azután felriadok, majd nehezen alszom vissza, de akkor tovább folytatódik az egész. Ez így megy egy darabig, aztán jön a következő álom. Nem akarom ezt, Del… - sóhajtott, én pedig azt kívántam, hogy láthassam az arcát, de nagyon úgy tűnt, hogy szüksége volt a sötétre ahhoz, hogy megnyíljon nekem. – Vannak dolgok, amikre még emlékezni is fáj, nemhogy újraélni az egészet egy álomban. – Valamiért úgy éreztem, hogy hiába beszél többesszámról, mégis egyetlen emlékre gondol. A legrosszabbra az összes közül.
Pedig Harrynek nem lehetett rossz gyerekkora, ezt ő maga mondta egyszer. Viszont valaminek történnie kellett, ami ekkora hatással volt rá. Ami mindent megváltoztatott.
- Mi volt az utolsó álmod? – kérdeztem finoman. Sejtettem, hogy nem akar erről beszélni, és féltem attól, hogy egy szót sem fog szólni róla, ezért nem is erőltettem túlságosan a dolgot.
- A legtöbbet anya szerepelt benne – kezdte pár perc hallgatás után. – Ő az az ember, aki mindig mellettem állt, bármit is tettem. Sokszor nem is kérdezett, de egyszerűen tudta, hogy mivel tehet jóvá mindent. Segített, mikor tudta, hogy nem érdemlem meg. Bárki boldog lenne, ha ilyen édesanyja lenne. – Olyan szeretetteljesen beszélt az anyukájáról, hogy kedvem lett volna megismerni őt.
- Biztosan csodás asszony lehet – mosolyodtam el lágyan. Kicsit irigy is lettem. Természetesen mindenkinél jobban szerettem és becsültem az én anyukámat, de ő sosem volt az a nő, aki könnyen kimutatta érzéseit, és ez néha hiányzott nekem.
- Az is – válaszolta Harry határozottan és büszkén. – De én sosem úgy bántam vele, ahogy azt megérdemelte volna. Hazudtam neki. Nem egyszer mondtam azt, hogy kajára vagy a fősulira kell pénz, és elmentem belőle cigit, alkoholt vagy még rosszabbat venni, pedig nem éltünk túl jól, miután apám elköltözött otthonról – hangjából érződött a színtiszta bűntudat. – Talán az volt a csúcspont, mikor elváltak. Teljesen kifordultam magamból, mikor apa elment. Anyát hibáztattam, hogy nem tudta őt megtartani, mikor talán a legnagyobb részem nekem volt az egészben – horkant fel keserűen. Rá akartam erre kérdezni, de így is eléggé felzaklatta magát, így egy későbbi időpontra hagytam a témát. – Nem sokkal ezután mondtam neki azt, hogy többé nem az anyám. A mai napig beleégett az emlékezetembe az arca, mikor elköltöztem otthonról. Nem is mentem igazán vissza többet, csak néha beugrottam, mikor valamire szükségem volt, leginkább pénzre – hatalmasat sóhajtott, mintha a világ összes terhe az ő vállára nehezedne. Magam elé képzeltem a jelenetet, és sajnáltam Harry édesanyját, hiszen szívtelenség volt, amit Harry vele tett, de azt is éreztem, hogy milyen mélyen bánja a történteket. – Bármit megadnék, hogy visszacsinálhassam az egészet, de az képtelenség – suttogta megtört hangon. Egy pillanatig azt hittem, hogy elsírja magát, de kezemet arcára helyezve éreztem, hogy teljesen száraz a bőre.
- De nincs is rá szükség – mondtam halkan. – Ő egy csodálatos nő, de ami a legfontosabb, hogy az édesanyád. Habár szörnyen viselkedtél vele, bármelyik pillanatban képes lenne neked megbocsátani, és másra sem vágyik, minthogy ezt megtehesse, ebben teljesen bizonyos vagyok.
- Nem tudom, Del… Még ha ő meg is bocsát, én mindig emlékezni fogok az arcára, ahogy sírt ezerszer is miattam. Képtelen lennék még egyszer a szemébe nézni. – Ekkor értettem meg igazán a problémát, hogy Harry bűntudata még nagyobb volt, mint azt gondoltam volna. Nem az anyja elutasításától félt igazán, hanem a saját szégyenétől.
- Harry, ez már a múlt – csúsztattam kezemet az arcáról a tarkójára, és rövidebb tincseivel kezdtem játszadozni. – A múlton nem tudsz változtatni, de kevésbé fájdalmassá teheted. Még semmiről sem késtél le. Ki tudja, mikor megyünk innen haza, de mikor otthon leszünk, megkapod a lehetőséget, hogy megmutasd neki, hogy mennyire tiszteled és szereted őt, hogy mennyire hálás vagy neki mindenért, amit érted tett. Még nem késő, hogy jóvá tedd. De ne rágódj tovább a múlton, mert felesleges, attól semmi sem lesz jobb vagy könnyebb. Engedd el, aki voltál, és koncentrálj arra, hogy milyen ember akarsz lenni. Biztosan nem lesz könnyű, de amiben tudok, segíteni fogok neked – ígértem.
- El sem hiszem, hogy ebbe a kis testbe ennyi bölcsesség szorult. – Hallottam hangján, hogy mosolyog, de szavai csakis reményt és szeretetet tükröztek.
- Ugye tudod, hogy nem túl kedves más gyengeségein viccelődni – vettem neki oda kis sértődöttséggel.
- Ez nem gyengeség – nevetett fel halkan, álmosan, és karját derekam köré fonva közelebb húzott magához, én pedig inkább nem vitatkoztam vele, habár könnyedén ment volna.
- Fáradt vagy? El tudsz már aludni? – kérdeztem csendesen, mert lélegzetvételei egyre lassultak, és egyre összemosódottabb volt a beszéde.
- Azt hiszem, igen – ásított egy kicsit. Karját szorosabban fonta körém, mintha ezzel jelezni szeretné, hogy pont jó helyen vagyok mellette.
- Akkor jó éjt, és álmodj szépeket – suttogtam direkt kihangsúlyozva mondatom második felét, és kicsit felnyújtózva egy lágy puszit nyomtam állkapcsára.
- Jó éjt, hercegnő – mormolta félálomban. – Del… - súgta, mikor már azt hittem, hogy újra elaludt.
- Igen, Harry?
- Annyira jó, hogy itt vagy - motyogta alig érhetően, mire szívem nagyot dobbant, és képtelen lettem visszafojtani arcomra húzódó buta vigyoromat.
Alig pár pillanat múlva Harry már mélyen, egyenletesen lélegzett, jelezve, hogy végre újra vissza tudott aludni. Én még pár percig őriztem az álmát, majd arcomat karjába fúrva hagytam, hogy lecsukódjanak fáradt szemeim.


Ui.: Nagyon hálás vagyok a sok-sok türelmetekért! Mindent köszönök szépen. <33

26 megjegyzés:

  1. Ahwww egyszerűen imadom✨✨ nagyon siess a következővel❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <33 Nagyon örülök, hogy tetszett. :))

      Törlés
  2. Fantasztikus.Imádom!Nagyon szuper lett.Annyira cukik együtt.Várom a kövit,akár mikor is jöjjön.Szép hetet! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. :)) Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  3. Csak annyit írhatok és ezt teljesen őszintén mondom,hogy megérte rá várni!! <3!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így gondolod. Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  4. Csodálatosan szépen írsz :) Annyira tetszett ez a rész :) <3

    VálaszTörlés
  5. Áááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááááááááááááááá !!!!! Ez olyan de , olan jóóóó !!!!!!
    Gyorsan kövit !! Vagyis...mindegy mikor hozod , csak hozd , megéri várni !!!! ;)
    All the love , R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszméletlenül aranyos vagy! :) Köszönöm szépem. <33

      Törlés
  6. Ahw...hát ez csodálatos rész lett!
    Megérte a sok várakozást... :3 ^^
    Annyira sajnálom Harry-t...nem lehetnek kellemesek az elvonási tünetek :(
    De annyira örülök,hogy Harry végre megnyílt Del felé :))
    Annyira aranyosak :')
    Nagyon nagyon várom a kövit! ☺ ❤
    Imádlak xx ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így gondolod, köszönöm szépen! <33 Én is nagyon imádlak! <3

      Törlés
  7. Imádom! Nem tudok jobbat írni, csak annyit, hogy egyszerűen imádom! Annyira jól írsz és olyan jó a fantáziád, hogy megkérdőjelezem, hogy valóban csak most vagy e végzôs😄
    Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy ennyi sokkal fontosabb dolog mellett ilyen fantasztikus részeket hozol!❤️
    Csak így tovább te lány, mert amit csinálsz az sokkal jobb, mint egy- két híresebb író alkotása!!!
    Várom a folytatást, de teljes mértékben megértem, hogy várni kell rá többet, mint általában!❤️
    U.I.: kitartást az utolsó évedhez!😉😄❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak, de nagyon! <3 Túlzol, de nagyon szépen köszönöm. <33

      Törlés
  8. Aaaaaaaa ezaaaaz errre varok mar miota!! nagyon jo resz volt, imadlak, imadom ahogyan irsz ahh nem is tudom mit irjak, a lenyeg hogy rohadt jo resz volt es kovit gyorsan!!❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádlak! <3 Köszönöm nagyon. <3

      Törlés
  9. Ez megint gyonyoru volt.. Annyira nem szeretem, hogy mikor eltervezem, hogy most hosszu kommentet fogok irni es utana elolvasom ezeket a csodalatos reszeket es utana elapad bennem a szo.. En nagyon orulok, hogy Harry vegre kicsit megnyilt nekunk es nagyon aranyos ❤
    Puszil es olel: Adél ❤
    Imadlak ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Tökéletes ez a komment, nagyon szépen köszönöm. <33 Nagyon szeretlek. <333

      Törlés
  10. Hát ezt is egyszerűen imádtam.Nagyon jó volt olvasni és nagyon élvezem ahogyan Harry egyre jobban megnyílik Delnek❤Amint tudod ,hozd a köviit❤❤❤

    VálaszTörlés
  11. Drága Csakegylány!
    Egyszerűen fantasztikus...Harry végre kiöntötte a szívét Del-nek..Remélem Harry hamar jobban lesz..
    Imádom a blogod és persze téged is<3
    Puszii<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Én is nagyon imádlak! <33

      Törlés
  12. Drágaságom ♥!

    Nem is tudom, mit mondhatnék :) Imádtam ♥ Megint kezdek beleszeretni Harry-be :3 Most nem volt cinikus, visszautasító és kiállhatatlan, ami nagy szó :D Végre megengedte Del-nek, hogy segítsen neki, noha szerintem legbelül ellenkezett azért :) Nekem szerencsére még nem volt rémálmom, de nem is szeretném, hogy legyen :3 Szegény Haz-t gyötrik, de ott van neki Addy és segít neki, amennyire csak tud :) Őszinte volt a lánnyal és ez már haladás *--*

    Tűkön ülve várom a kövit ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Drága! Hihetetlenül aranyos vagy, mint mindig. <33 Nagyon szépen köszönöm! Nagyon imádlak! <3

      Törlés
  13. Uhh már alig várom a folytatást te tényleg eszméletlenül csodásan írsz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy. :)) Köszönöm szépen. <33

      Törlés