2015. szeptember 20., vasárnap

Tizenhatodik fejezet





Az elmúlt napon alig mozdultam ki a táborból, de lélekben, mintha egészen máshol lettem volna. Abban a vízeséshez közeli kis barlangban. Harry mellett. Nemcsak arról volt szó, hogy percről percre egy jobban hiányzott, hanem az idegesség és az aggódás is úrrá lett rajtam. Harrynek hála Theo állapota hirtelen javulásnak indult, miután megkapta a gyógyszert. A láza délutánra szinte teljesen lement, estére pedig - még igaz, mindig nem volt a régi, de - már egyáltalán nem sírt, sőt sokat mosolygott, evett, így Niall is végre megnyugodott.
Azonban én mégsem tudtam teljesen lecsillapodni. A többiek számára úgy tűnt, hogy minden megoldódott, hiszen Theo a gyógyulás útjára tért, és Harrynek sem volt már gyógyszere, de épp ez volt, amiért aggódtam. Büszkeség töltött el, hogy Harry leküzdötte függőségét, de talán akkor bele sem gondolt, hogy milyen következményei lehetnek majd ennek. Töltöttem már időt drogról leszokó személyekkel, mikor a rehabon dolgoztam, ezek az emberek pedig annyi fájdalomról, rosszullétről, szenvedésről és sötét tervekről számoltak be, hogy összeszorult a szívem, mikor Harryre gondoltam. Azaz szinte minden percben. Számításaim szerint, ha reggel még beszedett a gyógyszerből, akkor estére már biztosan megjelentek rajta az elvonási tünetek, hacsak nem tartott meg magának egy-két pirulát, bár a levélben lévő bogyók számából ezt a lehetőséget, szinte azonnal ki kellett zárnom. Estére, mikor egyedül maradtam az ágyamban, képtelen voltam alvásra bírni magam. Egyre szörnyűbb elképzelések bukkantak fel az agyamban Harryről. Fogalmam sem volt, hogy milyen utóhatásai lehetnek a gyógyszernek, amit szedett, és azt sem tudtam, hogy milyen keményen drogozott már mielőtt a szigetre érkeztünk. Így tényleg csak a legrosszabbra tudtam gondolni, hiszen az is egy eshetőség lehetett.
A kevés éjszakai alvás miatt másnap zombinak éreztem magam, és az idő nagy részében csendesen bámultam magam elé elgondolkodva, teljesen kizárva a körülöttem lévőket. Azt reméltem, hogy ekkorra Harry már felbukkan valahol, inkább feladja büszkeségét, és segítséget kér, minthogy valami butaságot csináljon magával, de mégsem jött. 
- Addy? Héj, Addy! – zökkentett ki egyszer csak Niall gondolataim közül. Azonnal felkaptam a fejem, és a szőke irányába fordultam. A mai napon kedvezett nekünk az időjárás, így tennivaló hiányában a homokban ülve foglaltuk le egymást, bár ezúttal én kicsit kívülállónak éreztem magam.
- Bocsi, Niall, mondtál valamit? – néztem bocsánatkérően rá.
- Csak azt kérdeztem, hogy nincs-e kedved eljönni velem és Theoval gyümölcsöt szedni. De már harmadszor – csóválta meg a fejét kissé rosszallóan, mégis lágyan elvigyorodva.
- Sajnálom, csak kicsit elkalandoztam – vontam meg a vállam, miközben újra az ujjaim között morzsolgatott homokra pillantottam le.
- Tegnap reggel óta, mintha nem is lennél igazán közöttünk – kezdett épp csak bele, én pedig másra sem vágytam csak, hogy végre abbahagyja. – Ki sem mozdultál azóta a táborból.
- Csak kimerített az elmúlt pár nap – engedtem meg magamnak egy kis füllentést, aminek nagyobb része volt az igazság, mint a hamis beszéd.
- Azt ne mondd, hogy még mindig amiatt a drogos gyerek miatt vagy kiborulva – ült ki arcára az undor. Gyűlölete Harry iránt a nemrég történtek után csak még láthatóbba vált.
- Nem erről van szó… - ráztam meg a fejem, és egy pillanatra kezeim közé temettem az arcomat. Utáltam, hogy ezt a beszélgetést körülöttünk mindenki hallgatja, de hiába próbáltam volna elmagyarázni a Harry és köztem lévő kapcsolatot, úgysem értették volna.
- Nem érdemli meg a szimpátiádat, nemhogy még a barátságodat – folytatta tovább, nekem viszont nem volt erőm veszekedni vele, habár cseppet sem értettem vele egyet. Azonban nem neheztelhettem Niall-re, hiszen nem ismerte eléggé a körülményeket, ahogy Harryt sem.  
- Niall, ezért ne feledd el, hogy tőle kapta Theo a gyógyszert – szólalt fel finoman El kis megkönnyebbülésemre, mire egy hálás pillantással ajándékoztam meg.
- De már csak az utolsó pillanatban, amit tulajdonképpen Addynek köszönhetünk – ellenkezett azonnal, és talán nem is tudatosan, de finoman magához húzta ölében csücsülő unokaöccsét.
- Niall, te ezt nem értheted. Harry beteg. Függő. Sokszor mintha nem is ő irányítaná saját magát – keltem én is a göndör védelmére. A többiek nem szólaltak meg, talán nem is tudták igazán, hogy ki mellé álljanak.
- Igazad van. Tényleg nem értem. Csak annyit látok, hogy annak a seggfejnek az elcseszett élete majdnem Theo egészségébe is kerülhetett volna.
- Niall, ez már kicsit túlzás – szólt közbe Perrie is.
- Jól van, jól van – emelte maga elé védekezően a kezeit a szőke. – Én csak azt mondom, hogy jobban teszi, ha nem kerül a közelembe az a nyomorult. Remélem, elkerüli ezt a tábort jó messzire, és akkor látom csak újból - és lehetőleg utoljára -, mikor hazavisznek minket erről a szigetről.
- Oké, ennyi elég lesz! – állt fel hirtelen El. – Gyere, Addy, menjünk gyümölcsöt szedni – húzott fel engem a homokból karomnál fogva, majd egy pillanat múlva már a fák között is voltunk.
- Gratulálok, ezt nagyon jól elintézted, Niall. Mintha nem lenne szegénynek elég baja, még te is jössz a hülyeségeiddel… - hallottam, ahogy Perrie leszidja Niallt, majd a hangjuk elveszett mögöttünk az erdő csendjében.
- Ne neheztelj rá – nézett le rám El egy szomorú mosollyal.
- Nem neheztelek és megértem valamilyen szinten – ráztam meg a fejem azonnal. – Csak sajnálom, hogy ez minden, amit Harryben lát.
- Minden rendben lesz – mondta biztatóan, miközben céltalanul sétáltunk az esőerdőben.
- Bárcsak, már ott tartanánk – sóhajtottam fel, hiszen annyi súly volt ekkor a szívemen. – Talán én voltam a buta, hogy hagytam megint elmenni tegnap reggel.
- Jól tetted, hogy teret adtál neki. Nem igazán ismerem Harryt, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy miután átgondolja a dolgokat -, még ha sokáig is tart neki -, a végén úgyis jól dönt.
- De egyszerűen belebolondulok a várakozásba – vallottam be. – Nem tudok semmit a függőségéről, és ezért lassan a legrosszabbak jutnak az eszembe. Például, hogy eszméletlenül fekszik az erdő közepén, vagy hogy bántja magát valamilyen módon. Nem tudnám róla elképzelni, hogy ilyen drasztikus lépésekhez folyamodna, de fogalmam sincs, mire lenne képes, ha elborítják az elvonási tünetek – öntöttem ki neki a szívemet.
- Meglátod, nem sokáig fogja bírni egyedül. Te vagy az egyetlen barátja ezen a szigeten. Észre sem veszed a nagy aggódásban, és már előtted is áll majd.
- Remélem, hogy igazad lesz – sóhajtottam, és igyekeztem nem túl kétségbeesettnek hallatszani. Arról pedig nem tehettem -, és legszívesebben kinevettem volna saját viselkedésemet -, hogy minden egyes zörrenésnél vagy falevélrezdülésnél felkaptam a fejem, és csak arra vártam, hogy megpillantsam azokat a jól ismert göndör fürtöket a fák között.

***

Már lement a nap, mi pedig még mindig a tábortűz körül ültünk. Mrs. Brightmore és Kimi már aludni tértek, én is alig vártam, hogy végre visszavonuljunk kunyhóinkba, hiszen az éjszakai álmatlanság miatt, úgy éreztem, hogy állva is el tudnék szenderülni.
A többiek vidáman beszélgettek, és nagyon úgy tűnt, hogy a múltkori halfogás kudarcát kiheverve holnap újra megpróbálnak valami élelmet szerezni, hogy addig is lefoglalják magukat. Theo is köztünk ült, és mindenki megkönnyebbülésére újra egészen a régi formáját mutatta.
Niall magához képest elég szótlan volt, talán bántotta egy kicsit a délelőtti felesleges szóváltásunk. Egész nap szinte túl feltűnően is, de kerültem őt, habár ő többször is kereste a társaságomat, én viszont igyekeztem mindig több emberrel körülvenni magam. Lehet, hogy csak bocsánatot szeretett volna kérni, én viszont nem akartam újból felhozni a témát, így is elég friss volt még.
Nem igazán folyamodtam beszélgetésbe a többiekkel, csak fáradtan pásztáztam szemeimmel a sötétbe borult erdőt, talán mondanom sem kell, hogy Harrry felbukkanását várva. Kezdtem már teljesen begolyózni, és másra sem vágytam, minthogy végre nyugodtan álomba tudjak merülni. Lassan lehunyódtak szemeim, és már azzal sem foglalkoztam, hogy nem az ágyamban vagyok.
Azonban a régen vágyott álom nem tartott sokáig.
- Bácsi! – kiáltott egy vékony hang, mire azonnal kinyíltak szemeim és ülésbe pattantam. – Bácsi! – kiáltott újból az épp Perrie ölében csücsülő Theo hirtelen, miközben rövid, husis mutatóujjával a hátam mögé mutatott. Egy emberként fordultunk a kicsi által jelzett irányba. Én még fel sem ismertem egészen a hold halvány fényében botladozó alakot, mikor szívverésem hirtelen felgyorsult. Ha nem láttam volna azoknak a göndör fürtöknek az árnyékát, akkor is tudtam volna, hogy Ő az, hiszen a táborban mind együtt voltunk, és Ő volt az egyetlen rajtunk kívül még a szigeten.
- Harry… - nyögtem ki halkan, és máris talpra ugorva indultam el gyors léptekkel az irányába.
Másra sem vágytam több mint egy napja, hogy végre megadja magát, és eljöjjön hozzám. Most pedig itt volt, én pedig ennél megkönnyebbültebb nem is lehettem volna. Habár nem is igazán tudtam még, hogy miért jött, és csak reménykedni mertem, hogy nem a maradék gyógyszert szeretné visszakérni.
Megszaporáztam lépéseimet, már-már futottam, és csak akkor tértem át egy lassabb tempóra, mikor alig pár lépésre voltunk egymástól. A sötétben állt, a holdnak éppen háttal, így arcából szinte semmit sem láthattam. Azt kívántam, hogy legalább a szemei csillogásából kiolvashassam, hogyan érzi magát a drogok megvonása után, és hogyan sikerült átvészelnie az elmúlt napot. Legfőképpen pedig, hogy mi hajtotta, hogy olyan jól védett büszkeségét megtörve eljöjjön ide.
- Del… - szólalt meg pár pillanat teljes csend után. Hangja hallatán azonnal fájdalmas érzés szorította össze a mellkasomat. Annyira megtörtnek és kimerültnek hangzott.
- Mit csinálsz itt ilyenkor, Harry? – utaltam sürgetve az éjszakai sötétségre. – Minden rendben?
- Nem - lehelte, és láttam árnyékán, ahogy hevesen megrázza a fejét. – Gondoltam, hogy nem lesz kö-könnyű… de, hogy ilyen rossz lenne… - tört meg a hangja.
- Sajnálom, Harry, de nem adhatom meg, amit akarsz – ráztam meg a fejem csalódottan. Valahogy előre láttam, hogy ez lesz, de reménykedtem, hogy nem így fogom őt újra látni. A gyógyszerekért könyörögve.
- De. Meg tudod – ellenkezett valamivel határozottabban, de még így is szokatlanul beszélt. Sokkal lassabban, mint általában, miközben a megszokott pimaszság teljesen eltűnt a hangjából.
- De nem fogom – álltam a sarkamra. – Egyedül a te érdekedben. Alig pár szem gyógyszer van már csak, szóval újbó…
- Nem… nem akarom azt a gyógyszert – szakított félbe. – Mármint… persze minden porcikámmal vágyom rá, de nem akarom. Olyan emberré tesz, amilyen nem akarok lenni. 
- Akkor mit akarsz? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, meglepetten.
- Téged – lehelte halkan. Számomra pedig épp elég volt ennyi, hogy szívem azonnal sebes vágtába kezdjen, és egy pillanatra elakadjon a lélegzetem. – Veled annyival könnyebb… Ne-nem egyszerű… de könnyebb – beszélt akadozva.
Szavai egészen letaglóztak, hiszen az elmúlt másfél nap után szinte elvesztettem a reményt, hogy újra látni fogom. Azt pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy pont ilyen helyzetben találkozunk megint. Viszont ennél jobban semmi másra sem vágytam.
Miután képtelen voltam megszólalni, tovább beszélt.
- Tudom… tudom, hogy mondtam dolgokat… szörnyű dolgokat, és nem… egy kicsit sem érdemlem meg, de… és a legésszerűbb az lenne, ha most elküldenél, viszont… viszont meg kellett még egyszer próbálnom… - Talán lett volna még tovább is, de képtelen voltam tovább hallgatni meggyötört szavait, így teljesen lecsökkentettem a köztünk lévő távolságot, és szorosan fűztem két karomat nyaka köré.
- Ó, Harry… - leheltem lágyan. Pár pillanat múlva ellazult feszült tartása, és finoman, mégis elválaszthatatlanul ölelt magától. Bennem pedig teljesen megszűnt az az üresség, ami több mint egy napja emésztett. Egyedül azt kívántam, bárcsak előbb eljött volna, de boldogabb és megkönnyebbültebb nem is lehettem volna, hogy végre itt volt, a karjaimban. – Hát, persze, hogy megérdemled… - suttogtam, miközben vállamra hajtott feje tarkójánál beletúrtam egyre hosszabb, göndör fürtjei közé.
- Egyáltalán nem és… - kezdte volna, de azonnal leállítottam.
- Sss… - csendesítettem el. – Az a lényeg, hogy most itt vagy. – Talán más állapotban ellenkezett volna, de most csak halkan sóhajtott egyet, és fejét kissé oldalra fordítva egy lágy, meleg puszit nyomott nyakam bőrére, mibe azonnal egész testemmel jólesően beleborzongtam.
Annyira megnyugtató és békés volt így állni, annak ellenére, hogy Harry abban a pillanatban is nagy nehézségeken mehetett keresztül. Egyszerűen vállának döntöttem homlokomat, majd lehunyt szemekkel hagytam, hogy érzékszerveim újra magukba szívják közelségét. Melegségét, lassuló lélegzetvételeinek hangját, illatát… Ekkor éreztem meg valami szokatlan, de nagyon is jól ismert szagot. Harry minden eddigi viselkedését, bágyadtságát, nehéz beszédét csak az elvonási tünetekre fogtam, most viszont kicsit muszáj volt elgondolkodnom.
- Harry, te ittál? – kérdeztem halkan, miközben felemeltem fejemet a válláról, de ő mozdulatlan maradt.
- Azt hittem, hogy… hogy segít, ha leiszom magam… Legalább egy kis ideig – motyogta alig hallhatóan. Kezdtem attól félni, hogyha még pár percig így maradunk, állva elalszik karjaimban.
- És segített valamit?
- Úgy nézek én ki? – nyögte fájdalmasan. Habár a sötétben még nem láthattam arcát, abban - már hangjából megállapítva is - biztos voltam, hogy szörnyen festhet.
Egy lágy puszit nyomtam halántékára, majd elhúzódtam ölelésünkből, amit egy halk nyögéssel jutalmazott.
- Gyere. Menjünk a táborba. Pihenésre van szükséged, meg arra, hogy kijózanodj - kulcsoltam össze ujjainkat, majd az említett hely felé kezdtem volna húzni, de Harry lecövekelt a homokban.
- Én nem mehetek oda – rázta meg a fejét hevesen.
- Meg fogják érteni – mondtam lágyan.
- Nem akarom, hogy így lássanak – suttogta szégyennel teli hangon.
- Nem kell találkoznod velük. Azonnal az egyik kunyhóba megyünk – ígértem, majd biztatóan megszorítottam a kezét.
Újból elindultam, és ezúttal követett. Lassan lépkedtem a lágy homokban, de még így is kissé bukdácsolva jött mögöttem a szervezetében lévő alkoholtól. Egyedül amiatt csodálkoztam, hogy képes volt eljönni a táborig ilyen állapotban.
Lassan megközelítettük a tábort a közepén elhelyezkedő tűzzel együtt, aminek halvány fényében pár pillantást vetettem hátra Harryre. Összeszorult a szívem, amiért ilyennek kellett látnom őt. Arca egészen beesett és sápadt volt. Göndör fürtjei rendetlenül keretezték az arcát, homlokán pedig megcsillant egy kis verejték. Alig egy hónapja még tökéletesen álló ruhái most kissé lógtak rajta, és még tartási is olyan meggyötörten festett. Kemény hetek álltak még Harry előtt, de minden esélye és most már segítsége is megvolt a gyógyuláshoz vezető út felé.
Biztos voltam abban, hogy a többiek észrevették mozgásunkat, de megkönnyebbülésemre inkább úgy döntöttek, hogy kettesben hagynak minket.
- Ez a mi kunyhónk – mutattam az ismerős kis házikó felé, amit igazából már Harrynek sem kellett volna bemutatnom. Csak pár lépésre álltunk meg a bejárattól. – Beszélnem kell pár szót a többiekkel. Te addig csak menj be nyugodtan, és pihenj le. Az én ágyam van a hátsó fal mellett – tájékoztattam, bár már járt itt, így nem sok újat mondhattam neki. – Pár perc és már jövök is – biztosítottam.
Harry csak egy aprót bólintott bágyadtan, majd elengedte a kezem, és egyensúlyát kissé nehezen tartva meg a kunyhó felé indult. Én pedig az ellenkező irányba fordulva a többiek felé igyekezetem, azonban alig tettem meg pár lépést, mikor a vártnál hangosabb szavakat hallottam meg.
- Niall, ne csinál butaságot! – szólt Eleanor megszokott kedvességével, most mégis határozottabban.
- Fiam… - figyelmeztette Mr. Morgan.
- Haver, ezzel nem oldasz meg semmit! – emelte fel a hangját tőle váratlanul Zayn is. Nekem pedig azonnal gombostűvé zsugorodott a gyomrom, mintha megéreztem volna a baj szelét.
- Niall, most azonnal gyere vissza! – kiáltott Perrie parancsolón, majd Theo fakadt sírva.
Én pedig hirtelen képtelen voltam eldönteni, hogy mit tegyek. Éreztem, hogy mi fog történni, nekem viszont ötletem sem volt, hogyan állítsam meg a túl gyorsan egymás után zajló eseményeket. Nem tudtam, hogy Niallt próbáljam-e meg megállítani, vagy inkább Harryt védjem. Így csak tehetetlenül földbe gyökereztek a lábaim, még akkor is, mikor a szőke fiú elviharzott mellettem.
- Niall, ne! – sikoltottam, és a fiú után nyúltam, teljesen értelmetlenül. – Ne bántsd őt!
Futni kezdtem Harry felé, de ekkor már túl késő volt, hiszen Niall hangos szitokszavak közepette rontott az amúgy is kimerült és instabil Harryre. Egy nem túl erős lökés pedig elég is volt ahhoz, hogy a göndör fiú teljesen kiessen egyensúlyából. Egy pillanat alatt történt, ahogy Niall karjai lendültek, majd Harry beverte a fejét a kunyhó sarkába, és elvesztett eszmélettel esett a földre.
- Harry! – kiáltottam kétségbeesetten, majd lerogytam a göndör fiú teste mellé, és sietősen vizsgálgatni kezdtem.
- Neked teljesen elment az eszed! – kiáltott Perrie Niallre a hátam mögött, ahogy lassan a többiek is beértek minket.
- De, hát, megérdemelte! Ezt Theoért kapta! – emelte fel a hangját a szőke fiú is, akiben még mindig forrongott a düh a hangja alapján. Azonban attól nem féltem, hogy újból Harryre támad. Bármennyire is elborult az agya, azért abban biztos voltam, hogy egy eszméletlen embernek nem menne neki, hiszen valójában rendes fiú volt ő.
- Harry beteg, Niall – szólalt fel Eleanor is valamivel finomabban. – Különben is, átadta Theonak a gyógyszereket. Az unokaöcsédnek már semmi baja.
- De lehetett volna, ha ez a rohadék drogos még tovább gondolkodik!
- Niall, akkor sem ronthatsz rá így bárkire! – szidta meg Perrie még jobban. – Milyen példát mutatsz így Theonak! Ideje lenne úgy viselkedned, mint egy felelősségteljes felnőtt, nem pedig, mint egy megsértett tinédzser!
Persze szóváltásuk ennyivel nem maradt annyiban, de ekkor Zayn guggolt le mellém.
- Itt minden rendben? – kérdezte Harryre pillantva, aki egyelőre még nem tért magához.
- Azt hiszem, nincs komolyabb baj – sóhajtottam halkan. – Még szerencse, hogy nem valami túl keménynek esett neki.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte meg udvariasan.
- Azért nagyon hálás lennék, ha bevinnéd a kunyhóba Harryt, mert én egyedül biztosan nem bírom el őt – sóhajtottam fáradtan. Kicsit sok volt mindez a mai napra, és minden vágyam az volt, hogy lepihenhessek, most hogy végre Harryt biztonságban tudhattam.
- Persze – bólintott egy aprót, én pedig újra a földön fekvő fiú felé fordultam.
- Harry… Harry… - szólongattam halkan, majd finoman megpaskoltam az arcát. Ennyi elég is volt neki, hogy hangosan felnyögve, bágyadtan kinyissa a szemeit. – Harry – mondtam még egyszer a nevét, hogy rám fókuszáljon.
- Mi a fene… - nyögte, és azonnal a fejéhez nyúlt, ahol már az előbb is egy pukli kezdett nőni az ütéstől. – Te leütöttél egy kókuszdióval? – motyogta lehunyt szemekkel, kissé fájdalmas arckifejezéssel.
- Humoros vagy, nagyfiú – horkantam fel. Nem tudtam igazából eldönteni, hogy most tényleg kiesett neki az elmúlt pár perc és Niall támadása, vagy csak próbálta kicsit feldobni az adott helyzetet. Azonban mire másodszorra megszólalhattam volna, már újból lehunyta szemeit. – Még egy percig ne aludj el, Harry – simítottam kezeimet az arcára, hogy eredményesebben ébren tartsam őt. – Csak az ágyig maradj ébren.
- Oké. Nem alszom – motyogta, de szemeit még mindig nem nyitotta ki, és eléggé úgy hangzott, mint aki már álmában beszél.
- Zayn. Most – kértem a még mellettem álló fiút, mire az csak egy aprót bólintott.
Nem is olyan sok idő múlva Harry már valamelyest a lábain állt, egyik karja az én, másik pedig Zayn nyaka körül. Elég botladozva lépkedett közöttünk, szinte egész testsúlyával ránk támaszkodva. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor végre az ágyra tudtuk fektetni, ő pedig meg sem mozdulva azonnal álomba merült.
- Még valami? – kérdezte Zayn, aki már menni is készült.
- Nincs más. Köszönöm, Zayn – mosolyogtam fel rá egy zseblámpa halvány fényében. A fiú pedig csak egy aprót biccentett, majd már el is hagyta a kunyhót.
Kintről még mindig hallatszott Perrie és Niall hangos szóváltása, habár ekkorra már nem kiabáltak egymással. Én csak fáradtan felsóhajtottam, és egy pokrócot terítettem Harryre.
- Hercegnő…? – motyogta halkan, én pedig nem voltam biztos, hogy valóban ébren van-e.
- Igen? – térdeltem le mellé. Lekapcsoltam az elemlámpát, és ujjaimmal Harry puha, göndör fürtjei közé túrtam.
- Semmi – fordult az oldalára nagyot ásítva. – Csak egy pillanatig azt hittem, hogy álmodtam az egészet.
- Itt vagyok, Harry – suttogtam lágyan. – Most már minden rendben lesz. – Ő nem szólt semmit, én pedig kezemet fürtjei közül az arcára vezettem. Harry ujjait az én kézfejemre simította, majd ajkaihoz emelve egy lágy puszit nyomott tenyerembe. Gyengédsége megdobogtatta szívemet, hiszen olyan régen bánt így velem. Végre azonban nem csak visszautasítást és kemény szavakat kaptam tőle.
- Hiányoztál, Del – lehelte halkan, mikor már azt hittem, hogy újból visszaaludt. Harry sosem volt a szavak embere, de ezzel pár szóval, mintha csak szívemet simogatta volna. Tisztában voltam azzal, hogy normális helyzetben, kevesebb alkohollal a szervezetében nem mondana ilyeneket, de annyira jól estek szavai az elmúlt napok szenvedései után.
- Nekem is nagyon hiányoztál – leheltem elhalkulva, megkönnyebbülve.
- Nehéz volt nélküled – motyogta talán már félálomban, mintha nem is akarta volna igazán kimondani mindezt hangosan.
- De most már itt vagy. Csak aludj. Holnap reggel mindent megbeszélünk, és kitaláljuk a megoldást. Együtt – szorítottam meg ujjait biztatóan.
- Köszönöm, Del – suttogta bágyadtan, és a sötétben nem láthattam, de hangján éreztem halvány mosolyát.
- Jó éjt, Harry – hajoltam le hozzá, és egy lágy puszit nyomtam arcára, majd végül a homlokára. Viszont mire felegyenesedtem, már csak mély, egyenletes szuszogását hallottam.
Sok volt mindez alig egy óra leforgása alatt, most pedig a végére újból teljesen rám tört a fáradtság. Azonban elégedettebb és nyugodtabb talán nem is lehettem volna. Harry a közelemben volt, így többet nem kellett attól félnem, hogy bajba sodorja magát az erdőben. Már réges-régen megbocsátottam neki, az pedig, hogy végre itt volt, kárpótlást nyújtott mindenért. Természetesen azzal is tisztában voltam, hogy a neheze még csak most következik Harry számára, de én készen álltam, hogy mellette legyek, bármi lesz is, bárhogy is viseli majd ezt a betegséget.
Lassan kint is mindenki elcsendesült, a lányok viszont nem jöttek be a kunyhóba, és egész éjszakára egyedül hagytak minket. Sajnáltam ezt a kellemetlenséget, de hálás voltam megértésük miatt. Most mindenkinek pihenésre volt szüksége, a holnap pedig egészen előttünk állt, hogy megoldásokat találjunk.
Sokáig nem igazán tudtam eldönteni, hogy hol is aludjak. Harrynek nyugodt éjszakát akartam, így nem feküdhettem mellé, és különben sem éreztem igazán helyesnek ezt a fajta közelséget, hiszen fogalmam sem volt, hogyan is állunk most igazából. Perrie és El ágya viszont olyan távolinak tűnt, én pedig Harry mellett akartam lenni, arra az estre, ha segítségre van szüksége az éjszaka. Hiszen hiába állította, hogy az alkoholnak semmi hatása nem volt rajta, a részegség azért mégis eltompította. Nem tudtam, mire számíthatok majd holnapra, hogy hogyan is és mennyire erősen jelentkeznek majd Harryn az elvonási tünetek. Ezért akartam egészen a közelében maradni.
Végül egyszerűen csak leültem az ágyam mellé, magam köré tekertem egy pokrócot, és a kunyhó falának támaszkodva, a kényelmetlen helyzet ellenére a vártnál gyorsabban, Harry lágy szuszogását hallgatva el is ragadott az álom.


Ui.: Köszönöm szépen a türelmeteket. <3
A facebook-csoportban lévőkkel már ezt megbeszéltük, de szeretném, hogy a többiek is tudják a mostani állást. Arról van szó, hogy kicsit túl sok minden összejött így a végzős évre. Nem választottam könnyű érettségi tárgyakat, és a tanuláson kívül egy csomó más minden van pl. táncpróbák, tabló, oktv, szalagavató és még sorolhatnám. Megfordult az a fejemben, hogy szüneteltetem a blogot júliusig, de aztán rájöttem, hogy nekem is hiányozna, meg nem akarlak titeket cserben hagyni. Semmi mást nem kérek tőletek csak türelmet, és kérlek, nézzétek el nekem a késéseket, mert bármennyire is sajnálom, ebben az évben nem tudom a blogolást az első helyre tenni. Tehát a részek nem megszabott időpontban fognak ezentúl érkezni, hanem ahogy éppen időm engedi. Cserébe pedig ígérem, hogy nagyon fogok igyekezni, és próbállak majd előre tájékoztatni titeket a fejezetek megjelenésének időpontjáról. Abban azért reménykedem, hogy a két-három hétnél nem kell majd többet várnotok. :))
Nagyon utálom és őszintén sajnálom, hogy ez van. :/ Nem akarok nektek csalódást okozni, vagy bárkit is cserben hagyni, de azt hiszem, ez egy eggyel jobb megoldás, mint a blog szüneteltetése.
Köszönök mindent, most legfőképpen a megértéseteket és a türelmeteket. <3
Nagyon szeretek mindenkit, <3
Csakegylány

42 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Hat mar annyira vartam azt, hogy Harry mikor jelenik meg mar a taborba.. Es most itt van 😀 En nagyon boldog vagyok, hogy vegre tisztazodott kozottuk minden (remelem😊) es, hogy ujra egyutt lesznek (szinten remelem😊). Es persze megertjuk, hogy most a suli a fontosabb 😊 De azert nagyon varom a kovetkezo resz 😍
      Olel es puszil: Adél ❤❤
      Ui.: Tovabbra is imadlak ❤❤

      Törlés
    2. Es azt elfelejtettem, hogy ez a resz is csodalatos volt, mint eddig mindegyik 😃❤

      Törlés
    3. Gratulálok! :D
      Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett. :)
      Persze ezzel még sok minden nem oldódott meg, de Harry megjelenését jó előjelnek lehet venni. :)
      Sajnálom a sok késést, de ezen a hétvégén biztosan jönni fog a következő fejezet. :)
      Én is nagyon imádlak. <33

      Törlés
  2. Elképesztő. Imádom Harryt, imádom Delt, Niallt pedig beletudnám fojtani az óceánba, de őt is imádom! :D
    Fogalmam sincs mit mondhatnék a szokásoson kívül! Nagyon örülök, hogy tudtad nekünk a fejezetet hozni és a nagy kavalkád közepette is kitettél magadért! Nagyszerű lett kíváncsian várom a következőt! :)
    Tudod, hogy én mindig itt vagyok neked, ugye? <3
    Millió puszi és ölelés: Életed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira imádlak, Életem! <333
      Köszönök mindent! <33

      Törlés
  3. Második?
    Wooow.annyira vártam már a rèszt,ès úristen nagyon jó lett.Annyira aranyosak most,főleg Harry,imádom ezt az oldalát.Niall viszont kicsit durva volt,ahelyett hogy örülne Theo miatt,mèg Harryt hibáztatja...
    Èn teljes mèrtèkben megèrtelek.Ahogy tudod,majd hozod a rèszt ès mi szívesen olvassuk.Túl sűrű heteink vannak.
    Imádlak! 💗💗 puszi,Niky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen. <33
      Köszönöm a megértést, és nagyon sajnálom a sok-sok késést, de ezen a hétvégén már biztosan érkezni fog a következő fejezet. :)
      Én is nagyon imádlak. <33

      Törlés
  4. Imádom, fantasztikus lett❤❤❤ nagyon siess a kovivel✨✨✨

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett. :)) A hétvégén érkezik a következő fejezet. Sajnálom a sok késést.

      Törlés
  5. Imádom! ❤️😍 És Harry... Hát istenem olyan aranyos, hogy meg kell zabálni *-* <3 :3 Niallre viszont most nagyon haragszom és van egy olyan érzésem, màr az elejétől kezdve, hogy Harryt csak Del miatt utálja. :/ De nagyon várom a kövit! :)

    Xoxo.
    Hope~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak! <3 Nem árulhatok el semmit, de lesznek még itt bonyodalmak, nem kell aggódni. Harry visszatérése nem oldott meg minden problémát. ;)
      Sajnálom a sok késést, de ezen a hétvégén már biztosan jön a 17. fejezet. :)

      Törlés
  6. Wow! Annyira vártam már az új részt, hogy azt el sem tudom mondani.
    Olyan nagyon megörültem, amikor Harry megjelent. Szegény, annyira sajnálom, de remélem, hogy majd meggyógyul^^
    Bár tudom, hogy sok dolgod van, szóval sok sikert és persze kitartást a végzős évedre:D Szóval nagyon várom a következő részt, siess vele (persze csak ahogy az időd engedi) *-* :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <33 És a megértést is. :) Nagyon sajnálom a sok késést, de ezen a hétvégén már biztosan érkezni fog a 17. fejezet. :))

      Törlés
  7. Nagyon jó lett :) Harry remélem, hogy észhez tért végre, és nem csak az alkohol hatása volt ez a dolog :) a késést természetesen megértjük, de nagyon várjuk az új részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és a megértést is. Nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet. :)) A 17. rész még a hétvégén érkezni fog. Bocsánat a sok késés miatt. :))

      Törlés
  8. Fantasztikus. Imádom!❤️ Végre megjött Harry esze és nagyon remélem, hogy ez nem csak az alkohol miatt van így..
    Remélem, hogy Niall és Harry kapcsolata időbel majd kicsit jobb lesz és Niall nem fog sokáig neheztelni rá:)
    Nem igazán tudom, hogy mi mást írhatnék még, mert a rész úgy lett tökéletes ahogy van. És kedvenc részem sincsen, mert az égeszet imádtam!
    Megérte várni, sokkal jobb lett, mint azt én vártam..!❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlenül aranyos vagy! :)) Nagyon szépen köszönöm! <33
      A következő fejezet még a hétvégén érkezni fog. Bocsánat a sok késés miatt és köszönöm a türelmet. :)
      <333

      Törlés
  9. Azt hittem ,hogy Harry már soha többé nem megy el a táborba, de mégis !! És méghozzá mien jól tette !! Mostantól már nem aggódok semmiért , csak szurkolok nekik :)
    És természetesen nekem is jobb megoldásnak tűnik ez , mint a szünet + sok szerencsét a végzős évhez ;)
    All the love , R♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Köszönöm szépen. <33
      Azért lesznek még itt bonyodalmak, de persze Harry és Del kapcsolata már egészen jó úton halad. :))
      Köszönöm szépen a türelmet és a megértést! <333

      Törlés
  10. LEHET VALAKI ENNEL IS ARANYOSABB?
    nem birom, olyan cuki ❤️
    Annyira orulok annak, hogy le akar szokni a drogrol. Es hogy Del segitseget kerte.
    Niall-t meg bedobom az oceanba:DD
    Ismet megoltel a resszel, csodas volt:)
    Imadlak ❤️
    Bia xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, te eszméletlenül aranyos vagy.<33 Köszönöm. <3 Én is nagyon imádlak. <33

      Törlés
  11. Nagyon jó! Mikor hozod a kövi rèszt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a hétvégén. Bocsánat a sok várakozás miatt. :)

      Törlés
  12. Meglepetés nálunk :) <3
    http://thedollhouse-fanfictionhu.blogspot.hu/2015/09/dij.html

    VálaszTörlés
  13. Annyira jol irasz rad megeri varni. Es sok sikert a vegzos evedhez.(:❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy. :) Köszönöm szépen. <3

      Törlés
  14. Uristen!! Harry annyira cukiii<3 Tudtam hogy hamar meggondolja magát....
    Imádom és persze téged is...<3<3
    Puszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Én is nagyon imádlak. <3

      Törlés
  15. Drágaságom ♥!

    Nem tudom, mondtam-e már valamelyik részhez, de most ez a kedvencem :D Felzabálom Harry-t, egyszerűen imádom ♥ Totál naivan azt hittem, hogy csak a gyógyszerek miatt keresi fel Del-t, de nem... Annyira édes, meghalok *-------* Csak reménykedni tudok, hogy Haz nem változik meg és ilyen marad a továbbiakban is :$$

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Kitartást a héthez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Drága. <33 Nagyon imádlak. <3 Sajnálom a mostani sok-sok kérdést, de ezen a hétvégén már biztosan érkezni fog a 17. fejezet. :)
      Xxx, <33

      Törlés
  16. Mikor raktok ki kövit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyedül írom a blogot, és a hétvégén, valószínűleg vasárnap, jön a következő fejezet. :))

      Törlés
  17. Eltűnt a komim :(
    Am imádtam a részt csak mar nagyon várom a kövit.
    -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a blogger néha gonoszkodik, de nagyon köszönöm hogy írtál. :)) Vasárnap érkezik a következő fejezet.:)

      Törlés
    2. Szia tettél ki részt mert én nem találom
      -FS

      Törlés
    3. Sajnos csak későn tudtam kitenni a fejezetet, de ahogy láttam, már sikerült megtalálni. ;)

      Törlés
  18. Hahó- hahó drága Csakegylány!
    Én is eltűntem egy időre, mert a suli kissé kikészít, de azért gyorsan beugrottam, hogy elmondjam, hogy csodálatos vagy és imádom a blogod. Ja, azt is megsúgom, hogy nyomon követek minden esemény és imádom minden sorodat. Várom a következő részt és ígérem, hogy legközelebbre egy tisztességes kommentet is összehozok.
    Ölel, Bogi<3

    PS.: Ha esetleg elfelejtettem volna megemlíteni az előbb leírtakban, IMÁDLAK! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem kell bemutatni a sulit, teljes mértékben megértelek. A tanárok sajnos idén sem kímélnek senkit. :) Köszönöm, hogy szakítottál rám mégis egy kis időt. <3 Köszönöm, hogy itt vagy. Én is nagyon imádlak. <33

      Törlés
  19. Ez egy béna lost copy. Azt hitted a lányok nem néznek ilyeneket és lekoppintottad az alapstoryt. Semmi kreativitás. Még a "még sosem" játékot is. Undorító.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem tudom. Nálunk a barátnőim körében elég nagy volt régebben a Lost-mánia. Az embereket, főleg az olvasóimat, becsapni pedig nem szokásom. Többször is megemlítettem már, hogy a történetet a Lost ihlette.

      Törlés