2015. augusztus 31., hétfő

Tizenötödik fejezet




Képtelen voltam megállítani könnyeimet, ahogy azok a vízesést megszégyenítő mennyiségben folytak le arcomon. Futottam, és meg sem álltam, míg el nem értem egészen a táborig. Minden, amit akartam, elmenekülni erről az átkozott szigetről, akár helikopterrel, hajóval, de ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy még az óceánt is átúsznám, hogy minél messzebbre kerüljek Harrytől.
- Hát, itt is jön! – hallottam meg Niall hangját. Sokkal vidámabbnak tűnt, mint legutóbbi találkozásunkkor, így arra mertem következtetni, hogy Theo valamivel jobban van.
- Mondtam, hogy úgyis meglesz… - mormolta Alexander halkan felhorkanva. Általában egy egyszerű nevetéssel intéztem el a férfi morgolódásait, de most csak arra voltam képes, hogy nehezen visszafojtsam zokogásomat, legalább addig, amíg a kunyhóba nem érek. Leszegeztem a tekintetem a földre, hogy elrejtsem könnyeimet, mert képtelen lettem volna elviselni a kérdezősködéseket.
- Addy, te sírsz? – Természetesen megint nem jártam sikerrel. Ahogy semmi mással sem az elmúlt huszonnégy órában. El sem tudtam képzelni, hogy a Harryvel együtt töltött tökéletes napunk és éjszakánk után, hogyan fordulhatott minden ekkora katasztrófába alig egy nap alatt. – Addy, várj már! – Alig láttam könnyeimtől, és bármennyire is akartam, képtelen voltam eljutni a kunyhóig, mert Niall csuklóm köré font ujjaival megállított, és magával szembe fordított.
- Ké-kérlek, Niall… Csak engedj el… - sírtam, és talán nem is nézhettem volna ki szánalmasabban. Azonban Niall -, bármennyire is könyörögtem -, nem engedett szavaimnak, csak egyszerűen a mellkasára vont, és szorosan átölelte derekamat. Én pedig azonnal reflexesen hozzábújtam, mert ha lehet, meleg gesztusa miatt csak még jobban elérzékenyültem, és képtelen voltam többé tartani magam. Nem tehettem mást, csak hangosan pólójába zokogtam.
- Sss… Mi a baj, Addy? Hol voltál? – rohamozott meg kérdéseivel. Azonban képtelen lettem volna neki elmagyarázni az egészet, így csak pólójába temetett arccal megráztam a fejem. – Kérlek, Addy, mondj valamit… Megint Harryvel voltál, ugye? Bántott téged? – Nem tudtam neki válaszolni, de erősödő zokogásomból, azt hiszem, elég világossá vált neki a helyzet. 
- Ki sír? Mi a baj? – hallottam meg Eleanor hangját is.
- Addy az? Mi történt? – jelent meg Perrie is. Lassan úgy tűnt, hogy zokogásomra mindenki felfigyelt a táborban, és egyre többen gyűltek körénk. Azonban erre volt legkevésbé szükségem. Másra sem vágytam, mint eltűnni Niall ölelésében, hogy senki se lásson.
- Kinyírom. Esküszöm, kinyírom azt a seggfejet – mormolta a szőke fiú az orra alatt, és talán nem is igazán akarta, hogy halljam.
- Csak nyugi, nagyfiú – szólt azonnal Perrie. – Addynek most nem erre van szüksége.
- Igen – bólintott rá El is. – Majd mi segítünk. – Niall karjai meglazultak körülöttem, a következő pillanatban pedig már Perrie és Eleanor súgtak nyugtató szavakat a fülembe, és kísértek a kunyhónk felé, el a többiektől, amiért mindennél hálásabb voltam nekik.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezte Perrie, ahogy gyengéden könnyes szemeimbe nézett, miután lenyomtak az ágyamra. Én egyszerűen csak megráztam a fejem, majd szemkontaktusunkat megszakítva ledobtam magamról cipőimet.
- Pihenésre van szükséged – állapította meg El. – Lefogadom, hogy napok óta nem aludtál rendesen – sóhajtott halkan. Teljesen igaza volt, és habár fizikailag teljesen kimerültem, nem voltam benne biztos, hogy összetört lelkem miatt álomba tudnék merülni. Viszont engedelmesen fejemet egy párnára hajtottam, és lehunytam szemeimet, miután Perrie egy pokrócot terített rám. Mindketten letelepedtek mellém, Eleanor pedig megfogta kezemet, és finoman, nyugtatóan köröket rajzolt kézfejemre.
- Köszönöm – szipogtam a sírástól egészen rekedtes hangon. Szörnyen hálás voltam ennek a két lánynak, akiknek kifogyhatatlan kedvessége és gondoskodása megmelengette a szívemet, hogy ne fájjanak annyira azok az apró darabkák, amiket Harry hagyott maga után.
- Csak aludj, Addy – mosolygott le rám El lágyan, egy kis aggódással a tekintetében. – Miután felébredtél bármi is történt, nem fog ennyire szörnyűnek tűnni. Akkor pedig majd kitaláljuk, hogy mi legyen. De most sírd ki magad, aztán próbálj meg elaludni.
Engedelmesen lehunytam szemeimet, de az annyira vágyott álom sokáig nem érkezett meg hozzám. Sok ideig megállíthatatlanul folytak a könnyeim, de a lányok végig velem maradtak. Hosszú percek teltek el, mire zokogásom végre lecsillapodott, majd teljesen elhallgatott, és sírni sem tudtam többé. Végül pedig a fizikai kimerültség felülkerekedett az agyamban zakatoló gondolataimon, és végre hosszú idő után elragadott a békés, felhőtlen álomvilág.

***

Már besötétedett, mikor felébredtem. A fejem lüktetett és szemeim szárazak voltak a reggeli sírástól. Ekkorra már egészen kialudtam magam, de azt kívántam, bárcsak újból álomba tudnék merülni és kizárni gondolataimat, melyek újból elöntötték az agyamat, és fájdalmasan összeszorították a mellkasomat. Nem is emlékeztem az utolsó alkalomra, mikor annyit sírtam, mint az elmúlt napokban, és most újból könnyek mardosták a szemem.
- Héj, Addy… Ne sírj… - szólított meg Eleanor lágy hangja. Az álmosságtól a sötétben észre sem vettem, hogy mellettem ül, a kunyhó gyenge falának támaszkodva.
- Oké – sóhajtottam halkan, és gyorsan letöröltem egyetlen kibuggyanó könnycseppemet.
- Jobban érzed magad? – kérdezte finoman.
- Egy picit – bólintottam egy aprót, majd én is ülésbe tornáztam magam.
- Harrynél voltál, igaz?
- Igen. – Nem akartam erről beszélni, de tudtam, hogy valakinek muszáj lesz, hiszen elég szép kis jelenetet rendeztem a táborban még a délelőtt. Különben is, most legalább sötét volt, így sokkal könnyebb volt megnyílnom Elnek.
- Bántott téged? – kérdezte, és habár nem láttam a sötétben arcát, hangjából könnyen kiolvastam a puszta aggódást.
- Fizikailag? Nem – ráztam meg a fejem. Harryre bármit lehetett mondani, de hogy erőszakos volt, azt biztosan nem. Tudtam, hogy képtelen lenne bántani engem. Azonban ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak inkább a testemen ejtett volna kárt, mint a szívemen.
- Akkor mit mondott neked? Tudod, nem kell erről beszélned, csak… - halkult el a hangja.
- Nem – ellenkeztem azonnal. – Jobb lesz így. Azt mondják, könnyebb, ha nem tartom magamban – sóhajtottam fel mélyen.
- Szóval akkor sikerrel jártál? Megtudtad, hogy milyen betegsége van?
- Betegsége? – nevettem fel keserűen. – Talán nevezhetjük betegségnek, de ez nem valami olyasmi, amin gyógyszerekkel segíteni lehetne.
- Akkor miért fogyott el az a csomó pirula? – kérdezősködött tovább.
- Mondhatni sokkal inkább szedi azokat a gyógyszereket élvezeti célból egy kis alkohollal, mint az egészsége támogatására. – A táborból elcsent vodkáról inkább nem is ejtettem szót.
- Hogy most… Azt mondod… - dadogott El. Leesett neki a tantusz, de úgy tűnt nekem, hogy maga sem mer hinni saját gondolatainak. Én sem akartam. – Szóval akkor… Harry gyógyszerfüggő? – Szinte félve mondta ki a szavakat.
- Valami olyasmi – bólintottam egy aprót, habár ezt El a sötétben alig láthatta. – Viszont minden bizonnyal a drogokra hajt. – Magam sem hittem, hogy ezeket a szavakat ilyen könnyen kiejtettem ajkaimon. - Azt mondta, hogy az Aprenol csak átmeneti megoldás lett volna, míg Ausztráliába nem ér, és valami erősebbet nem szerez. Meg gondolom, hogy a reptéren is egyszerűbb volt így.
- Ó, Istenem… - suttogta elhalóan. – Akkor viszont komoly segítségre van szüksége.
- Szüksége lenne rá, de nem akarja – mondtam, miközben igyekeztem nem venni tudomásul a mellkasomban szétterjedő fájdalmat.
- Ez annyira férfi dolog, de ők sem képesek mindenre egymaguk.
- Nem erről van szó – sóhajtottam halkan. – A legnagyobb baj, hogy nem is akar segíteni magán. Nem akar leszokni. Szerintem nincs még egy ember közülünk, aki annyira el akar menni erről a szigetről, mint ő.
- Ez nem jó. Nagyon nem jó – állapította meg, én pedig láttam, ahogy a sötétben megcsóválja a fejét. – Ha elfogy a gyógyszere, és még mindig itt vagyunk… - Nem kellett folytatni, hiszen könnyű volt kitalálni, mi fog történni Harryvel alig pár nap múlva. – Nem hagyhatod teljesen egyedül.
- De nem akarja a segítségemet. Teljesen elutasított, pedig azt hittem, hogy barátok vagyunk. – Kedvem lett volna felnevetni a „barátok” szón, de nem akartam a történetbe belekeverni még azt is, ami Harry és köztem alakult, majd csúfos véget ért. – Azt hittem, hogy az idő, amit együtt töltöttünk, neki is számított valamit – mondtam, és újból sírni lett kedvem. – Abban reménykedtem, hogy sikerült megenyhítenem őt, de hajnalban pont úgy beszélt velem, mint a legelején. Olyan hideg és lekezelő volt.
- Nem akarom védeni őt. Szörnyű, amit magával tesz, és ahogy veled bánt, ha ennyire kivoltál délelőtt, de ki tudja, mióta szedi már azokat a bogyókat. Harry beteg, és nem látja reálisan a dolgokat. Csak a gyógyszerek vannak a szemei előtt, és minden más másodlagos mellettük.
- Képtelen lennék még egyszer a szemeibe nézni, azok után, hogy elutasított – suttogtam megtörten, könnyes szemekkel.
- De nem hagyhatod cserben. Pont most nem. Csak a szer utáni vágy hajtotta, mikor hozzád beszélt. Te vagy itt az egyetlen barátja. Nem hagyhatod egyedül, mikor ilyen állapotban van és nem önmaga. Te vagy az egyetlen, aki megismerte az igazi Harryt ezen a szigeten.
- Az a baj, hogy már nem is tudom, melyik a valódi énje. Úgy érzem, mintha minden együtt töltött perc egy tökéletes színjáték lett volna. – Nagyon igyekeztem, hogy Eleanor ne hallja meg halk szipogásaimat, miközben beszéltem.
- Ezt neked kell eldöntened. Én csak azt mondom, hogy ilyenkor védelemből és szégyenből ellök magától mindenkit. Nem is lenne igazán függő, ha nem tenné, de neked épp ezt nem szabadna engedned.
- Te nem voltál ott, El. Nem tudnék újból visszamenni oda – ráztam meg a fejem. Túl friss volt még a seb, és el sem tudtam képzelni a következő Harryvel való találkozásomat. Eleanor már újabb szóra nyitotta volna a száját, mikor ismerős hangokat hallattunk meg a kunyhón kívülről.
- …hagyd őt. Te is láttad, mennyire kivolt délelőtt. Hagyd pihenni – mondta Perrie elfojtott hangon. Nem volt nehéz kitalálni, hogy éppen rólam beszél valakivel.
- Tudom, de eleget aludt már, és most Theoról van szó – beszélt Niall sürgetően.
- Ő sem tud többet segíteni, mint mi…
- Mi a baj Theoval? – ráncoltam össze a szemöldököm. – Azt hittem, már jobban van.
- Fogalmam sincs. Reggel óta nem voltam nála – válaszolta El, és az ő arcára is aggódás ült ki. Legalábbis, amit a sötétben láthattam belőle.
- Megnézem őket – töröltem le gyorsan arcomról könnyeimet, majd cipőmbe bújva az ajtóhoz siettem.
- Addy! De jó, hogy jössz! – csillantak fel Niall fáradt szemei. Könnyen látszott rajta, hogy nem tettek jót neki az elmúlt napok aggodalmai. Zseblámpa volt náluk, ami a sötétség után kicsit bántón hatott szemeimnek. – Segítségr… - kezdte volna, de ekkor a mellette álló Perrie oldalba könyökölte, mire fájdalmasan felnyögött és elhallgatott.
- Csak jöttünk megnézni, hogy vagy – mosolyodott el Perrie kedvesen, miközben nekem végre először kedvem lett volna felnevetni.
- Jobban – viszonoztam kedves gesztusát.
- Csodás – szólalt meg Niall. – Szóval kellene a segítséged. Theo délután már egész jól volt, kapott enni és nem is aludta át a napot, de most mintha megint rosszabbul lenne. Nagyon forró, és hiába borogatjuk, nem akar lemenni a láza – magyarázta aggodalmasan.
- Megyek. Megnézem őt – bólintottam egy aprót, majd a többieket követve a fiúk sátrához igyekeztünk. Azonban minden egyes lépéssel nőtt a feszítő görcs a gyomromban, hiszen semmiképp sem jelentett jót, hogy Theo ilyen hosszú ideig beteg.
Meglátásaim szerint bőven éjszaka lehetett, hiszen négyünkön kívül teljesen kihalt volt a tábor, mindenki a helyén aludt már ekkorra, és még a tábortűz sem égett. Nem úgy, mint Theo teste, ami forró volt a láztól. A lányokkal azonnal újrakezdtük a vizes borogatást, miközben Niall idegesen toporgott a kis kunyhóban körülöttünk, ami sokkal inkább akadályozott, mint használt.
Percről percre, óráról órára egyre feszültebb lett a hangulat a kis helyiségben. A borogatásnak, bármennyire is igyekeztünk, nem sok hatása volt Theo lázán. Egy hosszabb idő után kicsit lement neki, de mikor azt hittük, hogy megnyugodhatunk, újra rosszabbra fordult az állapota. Nem tudtam ellene mit tenni, de egyre jobban kétségbe estem, ahogy a többiek is, legfőképpen Niall, aki kezdett beleőrülni a tehetetlenségbe és az aggódásba.
Már kezdett feljönni a nap, mikor Perrie finoman kikísérte Niallt a kunyhóból, hogy kicsit lenyugtassa, habár egyikünk sem tudta igazán, hogy mi legyen. A szőke lánynak igaza volt az éjjel, hiszen hiába segítettem, semmi többre nem voltam képes már, mint bárki más.
- Addy, ez így nem mehet tovább – szólalt meg El tőle nem megszokott idegességgel a hangjában. – Órák óta nem történik semmi változás Theoval.
- Én is látom, de fogalmam sincs, hogy mit tehetnénk – sóhajtottam fel kétségbeesetten.
- De, nagyon jól tudod, hogy mire van szüksége. Mindketten tudjuk – mondta ki halkan.
- Tudom, El. Nagyon is jól tudom – temettem egy pillanatra kezeim közé arcomat. – De képtelen vagyok még egyszer megkeresni Harryt, miután olyan sokszor kidobott.
- Viszont a kicsinek szüksége van azokra a gyógyszerekre. Nincs más megoldás.
- Nem tudom megcsinálni, El – néztem fel rá kétségbeesetten, miközben legszívesebben elsírtam volna magam.
- Akkor viszont vállalod a felelősséget, bármi is lesz ezek után Theoval? – nézett rám keményen. Sosem viselkedett velem még így, de az anyai ösztönei felébredtek benne a kicsit látva, és tudtam, hogyha kell, saját maga megszerzi azt a lázcsillapítót.
- Kell lennie más megoldásnak…
- Addy, el kell mondanunk a többieknek, hogy van megfelelő gyógyszer Harrynél. Valahogy biztosan rá lehetne venni, hogy segítsen Theon – halkult el egészen a hangja. Én eközben pedig pont Harry meggyőzésének a módszere miatt aggódtam. Azonban Eleanornak igaza volt. Theonak talán az egyetlen esélye a gyógyszer volt.
- Oké – bólintottam egy aprót. – Mondd el nekik. – Azt kívántam, bárcsak erre sosem került volna sor.
- Jól döntöttél – szorította meg El biztatóan a vállam. – Minden rendben lesz. Csak annyit mondok, amennyit nagyon muszáj – ígérte. Én csak egy aprót biccentettem, majd leültem Theo mellé, miközben hallottam, ahogy Eleanor elhagyja a kunyhót.
Azt tudtam, hogy ez volt a sok rossz döntési lehetőség közül a legjobb, mégis lelkifurdalást éreztem. Mintha elárultam volna Harryt. Nem azért akartam megtudni a titkait, hogy utána szétkürtöljem mindenkinek, de úgy tűnt, hogy most nincs más lehetőség. Ha Harry nem engedte, hogy segítsek neki, legalább Theoért meg kellett mindent tennem.
Alig telt el öt-tíz perc, mikor valaki újra belépett a kunyhóba. Első gondolatom az volt, hogy Eleanor tért vissza, mígnem meghallottam Mrs. Brightmore kedves hangját.
- Hogy vagy, drágám? – kérdezte a tőle megszokott nyugodtsággal. 
- Én jól vagyok – sóhajtottam. Annyiszor hallottam ma már ezt a kérdést, pedig annyira feleslegesnek éreztem megkérdezni, hogy mi van velem, mikor ránéztem a beteg Theora, vagy Harryre gondoltam. Mert bármennyire is csalódott és dühös voltam a göndör fiú miatt, képtelen lettem volna rá hosszasan haragudni. És ezt gyűlöltem a legjobban. Annyival könnyebb lett volna, ha hidegen hagy Harry, és nincs ekkora hatással rám.
- És ez a csöppség is nemsokára jól lesz – hajolt le lassan, öregesen Theohoz, hogy végigsimítson puha arcán.
- Szóval, Grace, hallott mindenről? – sóhajtottam fel újból.
- Eleanor említett pár dolgot – bólintott egy aprót.
- Akkor megérheti, hogy miért nem mehetek vissza oda.
- Én csak azt mondom, drágám, hogy talán nem kellene ennyire szigorúnak lenned ahhoz a fiúhoz.
- Ezt nem értem! Miért védi őt mindenki? – csattantam fel akaratlanul is.
- Nem azt teszem, hiszen teljességgel szörnyű, amit csinál. De nem ez az első alkalom, hogy ehhez hasonlót látok.
- Ezt hogy érti? – kerekedtek el a szemeim. – Hogy maguknál is…
- Az egyik fiam – bólintott egy aprót. – Nem volt túl könnyű időszak ez a családunk életében, de túlléptünk rajta, és azóta két unokát is kaptam tőle – mosolyodott el büszkén.
- Hogy csinálta, Grace?
- Mint mondtam, nem volt könnyű. Viszont a legfontosabb volt, hogy álljon valaki mellette, bármi is történik. A lányom nem is akarta őt látni, majd a férjem majdnem kitagadta a családból. Csak az öccse és én tartottunk ki mellette. Ha nem így lett volna… bele sem merek gondolni, hogy akkor mi történik… - rázta meg a fejét, mintha ki akarná belőle űzni a fájdalmas gondolatokat. – Először nem hagyta, és eltaszított magától mindenkit. Csak a drogot látta maga előtt, és még a családját is feladta volna érte.
- Akkor hogy tudott kitartani mellette? Hogy bocsájtott meg neki?
- Úgy, hogy tudtam, hogy én nem így neveltem őt. Az anyjaként nálam jobban senki sem ismerte, én pedig tudtam, hogy ő nem ilyen. Végül pedig a támogatásunkkal rájött, hogy segítségre szorul, amit egy rehabilitációs központban meg is kapott, de mindig tudhatta, hogy mögötte állnak a szerettei - mesélt, én pedig feszülten hallgattam. - Te is támogasd ezt a fiút, és bocsáss meg neki. Ha pedig ellök magától, kapaszkodj belé még szorosabban.
- De mégis honnan tudhatom, hogy megérni?
- Te ismered a legjobban ezt a legényt. Én egy szónál többet még nem váltottam vele, de láttam, amit te is láttál. – Fogalmam sem volt, hogy mire gondol Mrs. Brightmore, így csak összeráncoltam a szemöldökömet, ezért tovább folytatta. – Még a repülőgépen. Pár pillanattal a baleset előtt.
- De, hát, Zayn volt az, aki sokaknak segített.
- Most másra gondolok – intett le. – Miután az én maszkomba varázsoltál levegőt, egy másik férfihoz indultál, de valaki megelőzött.
- Harry volt az… - kaptam szám elé a kezem azonnal, hiszen hirtelen beugrott a jelenet, ahogy Harry azon a tehetetlen férfin segített, miközben a gép már közel volt a zuhanáshoz. Annyian voltunk a repülőben, mégis csak olyan kevés embernek jutott eszébe magán kívül a többiekkel is foglalkozni. Az egyik ilyen pedig Harry volt. 
- Vagy a másik dolog. Nem akarok árulkodni, drágám, de talán te sem lennél már itt, ha akkor Harry nem vette volna észre, hogy eszméletlenül fekszel a padlón.
- Ezt most nem értem? Mit tett Harry? – csodálkoztam el teljesen, miközben egyáltalán nem tudtam megérteni Grace célzásait.
- A férfiak nem szeretik, ha dicsérik őket, szóval nem beszélek többet, majd a fiatalember elmondja, ha gondolja. Én csak arra célzom, hogy talán nem is olyan rossz ez a fiú, mint gondolnád. Talán csak fel kellene benne ébreszteni a lelkiismeretet, és bebizonyítani neki, hogy fogják majd a kezét, ha szüksége lesz rá. Neked nagy szíved van, drágám. Ez fiú pedig bármennyire is nem érdemli meg, még befér oda – mosolyodott el lágyan, én viszont képtelen voltam viszonozni kedves gesztusát, hiszen ha lehet, még több minden kavargott a fejemben. Grace fia, Harry tette a repülőben, amiről semmit sem tudok, valamint az idős hölgy tapasztalatai és tanácsai. Többé már tényleg nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Maradni vagy visszamenni? Segíteni vagy magára hagyni Harryt?
Azonban nem volt több időm erről gondolkodni, mert ekkor nagy csörtetéssel rontott be a kunyhóba Niall, mögötte Perrivel, Eleanorral és Zaynnel. Azonnal felpattantam a földről, és értetlenül El tekintetét kerestem, de nem találtam meg.
- Hol van? Hol a fenében van? – állt meg előttem pár centire Niall, és ingerülten kiáltott szinte az arcomba.
- Haver, nyugodj meg – tette Zany a szőke fiú vállára a kezét, de az csak dühösen lerázta magáról a baráti érintést.
- Felébreszted, Theot – tette hozzá Perrie, mert a kicsi halkan felsírt mögöttem.
- Hol van? – tette fel nekem újra a kérdést valamivel halkabban, unokaöccsére figyelve.
- Harry?
- Ő! Ki más? Kinyírom azt a rohadékot – dühöngött. – Szóval?
- Így nem fogom elárulni – válaszoltam neki határozottan.
- Addy, én át is nézem az egész erdőt, ha kell, de erre most nincs időnk!
- Niall, erőszakkal nem mész semmire – igyekeztem, hogy lemondjon verekedős tervéről.
- Nem fogom még egy családtagomat elveszíteni amiatt a nyomorult drogos miatt – forrongott. Értettem viselkedését, és számítottam is rá, de sokkal könnyebb lett volna, ha együttműködik.
- Theonak nem lesz semmi baja, de nem engedhetlek így oda Harryhez. Nem kell még több ember, aki ápolásra szorul.
- Nem érdekel – sziszegte. – Ha másképp nem megy…
- De menni fog – szóltam közbe.
- Neked nem sikerült – vágott vissza, nekem pedig egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de nem hagyhattam, hogy elérje, amit szeretne.
- Akkor… akkor adj még egy esélyt. – Legszívesebben szájon csaptam volna magam, amiért ezt kimondtam hangosan, pedig magam sem gondoltam komolyan az újra találkozást Harryvel. Eleanor azonban csak halvány, biztató mosollyal biccentett felém Niall háta mögül. – Hadd próbáljam meg még egyszer. Ha ezúttal sem sikerül, akkor te jöhetsz – próbáltam meggyőzni, habár magam sem tudtam igazán, hogy mire is vállalkozom.
- Egy órát adok – fújta dühösen az arcomba. – De én is veled megyek.
- Nem jöhetsz velem. Az első dolgod lenne, hogy lerohanod Harryt.
- Akkor hagylak teljesen egyedül lenni azzal a rohadékkal.
- Sosem bántott még engem, és nem is tenné soha. De Zaynt magammal viszem. Zayn? – fordultam a fiú felé.
- Rendben – bólintott egy aprót.
- …és Theot is – tettem még hozzá.
- Szó sem lehet róla – rázta meg a fejét Niall.
- Csak egy órát kérek, Niall. Bízz bennem – könyörögtem, hiszen felötlött bennem egy terv.
- Nem hagyom, hogy bármi bajuk essen – szólalt meg Zayn is.
- Egy óra. Egy másodperccel sem több – mondta ki határozottan a végszót Niall, majd dühösen viharzott ki a kunyhóból.
- Mennünk kell – néztem azonnal Zaynre sürgetően. – Csak hozd Theot, én pedig elmegyek a hátizsákomért. A kunyhónk előtt találkozunk pár másodperc múlva – mondtam, és már kint is voltam a helyiségből.
Siettem, és mire összeszedtem egy törölközőt, és a táskámba dobtam, Zayn Theoval a karjában már a kunyhó előtt is állt. Nem vesztegettünk el több időt, és máris a kis vízesés felé indultunk.
- Tudod, hogy mit csinálsz, ugye? – kérdezte Zayn, ahogy beléptünk az erdőbe.
- Azt hiszem. De szerencsére is lesz szükségünk bőven – sóhajtottam bizonytalanul. – Megpróbálok a lelkiismeretére hatni. Ha ez nem működik, akkor nagyon félreismertem őt, és átadom Niallnek az ügyet – sóhajtottam halkan.
- Csak mondd, hogy mit csináljak – bólintott egy aprót, én pedig kicsit megkönnyebbültem, hogy egy hűséges társsal kell átélnem életem egyik legnagyobb dicsőségét vagy kudarcát.

***

- Most pedig mi legyen? – kérdezte Zayn Theoval a kezében, a tó partján ácsorogva.
- Megfürdetem a kicsit. Talán ez többet fog érni, mint az a sok borogatás – dobtam le a hátizsákom a kövek mellé.
- Ez már a terv? – húzta fel a szemöldökét kissé bizonytalanul.
- Valami olyasmi. Most fog kelleni a szerencse – bújtam ki cipőmből és zoknimból, majd elkezdtem a kövek között óvatosan a vízbe mászni. Fürdőruhát a nagy sietségben elfelejtettem hozni, de nem is ez volt most a legfontosabb. – Add most nekem Theot – nyújtottam a kezem, mire Zayn átadta nekem a picit. – Az a lényeg, hogyha megjelenik, adj nekünk pár percet kettesben.
- Mi lenne, ha én most elmennék, mondjuk… gyümölcsöt szedni? – Megértette azonnal, amit szerettem volna.
- Igen, az jó lenne – bólintottam egy aprót.
- Fél órán belül itt vagyok – mondta, majd lassan eltűnt a fák között.
Szorosan tartottam magamhoz Theo forró testét, ahogy beljebb igyekeztem a tóba. Lassan engedtem bele az apró kisfiút a tengernél jóval hűvösebb vízbe. Utunk alatt ekkor ébredt fel először, de nem tetszett neki a hideg víz, így keserves sírásba kezdett. Megszakadt a szívem, hogy ilyennek láttam őt, de abban reménykedtem, hogy hangjára Harry majd felfigyel, és eljön ide. Ha egyáltalán a közelben van.
- Sss… kicsim… nem lesz semmi baj – suttogtam a fülébe, hogy kicsit csillapítsam sírását. – Tudom, hogy hideg, de jót tesz ez a víz neked. – Azt hiszem, Theo lassan megszokhatta a tó hőmérsékletét, mert sírása alább hagyott, de még mindig halkan nyöszörgött, hiszen nagyon fázott.
- Még pár perc, és ígérem, hogy visszamegyünk Niallhöz, de jobban leszel ettől a fürdéstől még, ha most nem is nagyon tetszik – ígértem neki.
Már hosszú percek óta a hűvös vízben voltunk, és lassan én is fázni kezdtem, ami nem is volt csoda, mert amúgy sem kezdődött túl melegen a napunk. Tartottam attól, hogy Harry már nem fog felbukkanni, és habár legszívesebben elkerültem volna őt, inkább meg szerettem volna próbálni beszélni vele, minthogy Niallnek kelljen saját eszközeihez folyamodnia. Hiszen a történtek után, legfőképpen a Grace-szel való beszélgetés hatására, nem tudtam érdektelennek lenni Harryvel szemben.
- Nem hittem, hogy ilyen hamar erre látlak – szólalt meg mögülem egy várt hang, ami mégis úgy meglepett, hogy szívverésem egyik pillanatról a másikra sokszorosára emelkedett. Gyorsan fordultam meg a derekamig érő vízben, a parton pedig ki mást láttam volna meg, mint Harryt. Szokásosan most egy egyszínű pólót viselt rövidnadrággal. Göndör fürtjei ekkor is, mint mindig kuszán, mégis tökéletesen álltak, de arca sápadtan festett, szemei alatt pedig sötét karikák éktelenkedtek ezúttal is. – Nem igazán hittem a füleimnek, mikor a barlangban meghallottam a hangod. Azt gondoltam, hogy csak képzelődöm.
- Csak fürödni jöttük el Theoval – vontam meg a vállam, mire smaragd szemei a karjaim között lévő kisfiúra tévedtek egy pillanatra, majd újra visszatértek hozzám. – Miattad nem fogom elkerülni ezt a helyet – szóltam nyersen, és igyekeztem nem figyelembe venni az arcvonásain átfutó csalódottságot.
- Persze. Értem – bólintott egy aprót zavartan. Talán azt hitte, hogy újból hozzá jöttem, hogy megint porig alázzam magam? Azonban itt volt a lehetőség, hogy valóra váltsam tervemet.
- De ha mát itt vagy, segítenél egy picit? – léptem közelebb a parthoz.
- Oké – bólintott egy aprót összeráncolt szemöldökkel.
- Csak fogd meg Theot, amíg kijövök a vízből. Nem szeretném leejteni – nyújtottam át neki óvatosan a kicsit. Más esetben talán elnevettem volna magam azon, hogy milyen félve és szerencsétlenül nyúlt Theoért, mintha azt sem tudná, mihez kezdjen vele.
Lassan én is kimásztam a tóból, majd a hátizsákomból elővettem a törölközőt.
- Gyere, kicsim – vettem vissza Theot, miközben nagyon ügyeltem, hogy egy pillanatra se érjek Harryhez. Féltem, hogy milyen hatással lenne rám puszta érintése. – Mindjárt jobb lesz – csavartam bele a pici reszkető testét a száraz anyagba, majd egy apró puszit leheltem a homlokára, amit máris megint melegebbnek éreztem a normálisnál. – Csak egy percig még tartsd, kérlek – adtam vissza Harrynek Theot.
- Mi a baj vele? – szólalt meg pár pillanat néma csend után, miközben összeráncolt szemöldökkel vizsgálgatta a karjai között halkan síró kisfiút.
- Lázas – adtam meg neki a gyors választ, miközben igyekeztem kicsavarni a vizet ruháimból, mert egyre jobban fázni kezdtem a testemre tapadó hideg anyagok miatt.
- Azt hittem, már jobban van.
- Úgy is volt, de az éjszaka megint rosszabbul lett, a vizes borogatás pedig már nem segít neki. Ezért hoztam el ide, hátha a fürdéstől jobban lesz – mondtam, de a hangomban lévő aggódást nem kellett megjátszanom.
- Nem értek hozzá, de a törölközőn keresztül érzem, hogy milyen forró – állapította meg, miközben kissé mintha aggódó tekintettel pillantott volna a kicsire. Nem volt nehéz megállapítani, hogy ő is megsajnálta Theot, én pedig mindennél jobban reménykedtem abban, hogy együttérzése felülkerekedik majd a gyógyszerek iránti vágyán. – Akkor most mi lesz vele?
- Nem tudom – vallottam be őszintén. – Nem tehetünk mást, mint reménykedünk, hogy magától jobban lesz.
- És ha nem lesz jobban? – nézett rám teljesen komoran. – Ha nem megy le a láza?
- Ebbe inkább nem akarok belegondolni – ráztam meg a fejem, hiszen már a gondolattól is sírni lett volna kedvem.
- Kell lennie valami más megoldásnak – nézett rám egyszerre hitetlenül és aggódva.
- Gyógyszerre lenne szüksége, de az nekünk, a táborban nincs – hangsúlyoztam ki a „nekünk” szót. Ezután hosszú percekig néztünk Harryvel farkasszemet, mintha a göndör fiú csak olvasni akart volna bennem.
- Szóval erre ment ki ez az egész? – horkant fel, de kezei között biztosan fogta Theot. – Fürdés, mi? Nem volt rossz próbálkozás, hercegnő, de máskor ennél ügyesebbnek kell lenned.
- Harry, hogy teheted ezt? Csak nézz rá arra a kisgyerekre a kezeid között! – emeltem fel a hangom, de ő nem követte utasításomat, csak haragosan bámult rám. – Theo napok óta rosszul van, és minél előbb a gyógyszereidre van szüksége.
- Ahogy nekem is – válaszolta megrögzötten.
- Nem lehetsz ilyen önző – ráztam meg a fejem hitetlenül, halkan beszélve.
- Ez vagyok én – vonta meg a vállát hanyagul, egy cseppnyi megbánás nélkül.
- Nem, ez nem te vagy. Ennyire nem ismerhettelek félre.
- Akkor ki kell, hogy á… - kezdte volna, de azonnal félbeszakítottam.
- Ez nem te vagy. Ezek csak azok a rohadt gyógyszerek. Miért hagyod, hogy ennyire kontrolláljanak? – kiabáltam dühösen. – Az igazi Harry egy repülőbaleset alatt is egy másik férfinak segít, körbevezet engem a szigeten, lefertőtleníti a sebem, és nekem adja a pulcsiját, ha fázom. Az igazi Harry nem hagyna egy kisgyereket élet-halál között, mikor segíteni tud rajta – túloztam kicsit el a dolgot, hiszen éreztem, hogy egy kis érzelmi megvesztegetés nélkül nem fog menni. Igazából nem is esett olyan nehezemre, hiszen szavaim nagy részét teljesen komolyan gondoltam.
- Túl sokat vársz el tőlem – rázta meg a fejét. Többet már nem volt haragos, sokkal inkább kimerült, mint aki feladta a harcot.
- De nem többet, mint amire képes vagy. Annyival több jóság van benned, mint amit láttatni engedsz. Sokkal több, mint azt valaha is képzelnéd – halkultam el egészen.
- Többet látsz bennem, mint ami valós. Csalódni fogsz. Megint – nézett rám komoran, én pedig legszívesebben megöleltem volna őt, hogy bebizonyítsam, hogy sokkal többet ér, mint amennyire tartja magát.
- Kérlek, Harry… Theo csak egy kisgyerek. Alig kétéves. Nem érdemli meg ezt az egészet. Csak nézz rá… - könyörögtem, de félbeszakított.
- Nem megy. Nem tudok ránézni. Csak… csak vedd el tőlem – nyújtotta át gyorsan Theot nekem. Hátrálni kezdett, és egyre jobban meggyorsított lépteit, de mire utána tudtam volna szólni, már el is tűnt a fák között.
Percekig csak szótlanul bámultam, és próbáltam felfogni, hogy vesztettem. Már megint. Fáztam, és reszkettem a hidegben, miközben egy-két kósza könnycsepp folyt le az arcomon.
Kezdtem attól félni, hogy Harrynek talán nincs is szíve, hiszen ha a kis Theo szenvedése nem törte meg, akkor semmi más nem tudja. Talán Harry mégis menthetetlen.
Pár pillanat múlva éreztem, ahogy egy meleg ruhadarab csúszik reszkető hátamra.
- Nem sikerült, igaz? – kérdezte Zayn lágyan.
- Nem – válaszoltam halkan, miközben gyorsan letöröltem könnyeimet, és nem engedtem utat még többnek.
- Találkoztál vele egyáltalán?
- Igen, de teljesen reménytelen – ráztam meg a fejem, mialatt Zayn átvette Theot, én pedig szorosabban húztam magamra a fiú pulcsiját, és felvettem a földről hátizsákomat. – Most már Niallön van a sor.
- Akkor induljunk, mielőtt még te is megbetegszel – tanácsolta.
- Oké – bólintottam egy aprót sóhajtva.
- Héj, Addy – nézett karamell szemeivel az enyémekbe. – Ne emészd magad, hiszen te mindent megtettél – eresztett meg felém egy biztató mosolyt. Nem tudtam mit mondani, csak igyekeztem viszonozni gesztusát, de nem igazán sikerült mosolyt varázsolnom arcomra.
Még egyszer elnéztem a barlang irányába, mielőtt elindultunk, de teljesen feleslegesen. Lassan a tábor felé vettük az irányt. Teljesen szótlanul tettük meg az általam már annyiszor végigjárt utat. Testem reszketett a hideg ruháktól és a hűvös szellőtől, mégsem éreztem igazán, hogy fázom. A lelki fájdalom sokkal rosszabb volt. Pedig tudhattam volna, hogy most sem fog másképp végződni, mint az előző két alkalommal, és dühös voltam magamra, amiért szívemben hagytam újra feléledni a reményt.
- Del! – Csak képzelődöm. Biztosan képzelődöm. Az agyam valami buta játékot játszik velem. – Del, várj! – hallottam újból, és ekkor már nem tudtam letagadni Harry mögülem érkező hangját. Elképzelni sem tudtam, hogy mit akarhat.
- Te csak menj tovább Theoval. Pár perc múlva követlek titeket – szóltam halkan Zaynnek, majd Harry hangjának irányába fordultam. – Miért jöttél utánunk? – vetettem neki oda félvállról, mikor megállt előttem. Kissé zilált volt a megjelenése, és izzadtság gyöngyözött a homlokán.
- Öhm… Én csak… - Toporgott egy helyben, de nem zavart volt, sokkal inkább feszült, mint aki nem tudja, hogy mit tegyen. – Tessék – nyújtotta felém azt, miről biztos voltam, hogy soha az életben nem látom többet. A gyógyszereket. A levél már szinte üres volt, úgy öt-hat szem lehetett benne. Theonak minden reményem szerint ennyire nem is lett volna szüksége, Harry mégis az egészet felém nyújtotta. – Vedd már el, mielőtt meggondolom magam! Kérlek – tette hozzá gyorsan, hogy ne tűnjenek olyan keménynek szavai.
- Köszönöm, Harry – suttogtam teljesen meglepetten és elámulva. Finoman kulcsoltam kezemet a fiú remegő ujjai köré, majd kicsúsztattam közülük a levelet, és gyorsan zsebembe rejtettem, hogy kevésbé kísértse Harryt a vágy.
- Ettől jobban lesz, ugye? – túrt idegesen ujjaival hosszú fürtjei közé.
- Meg fog gyógyulni. Neked hála. Miattad…
- Ne – állított le azonnal. – Csak ne – rázta meg a fejét komoran, bűntudattal.
- És te? Mi lesz veled? Mit fogsz most csinálni? – kérdeztem finoman, és abbahagytam a hálálkodást. Közben kézfején hüvelykujjammal körözve igyekeztem megnyugtatni őt egy picit. Talán ez volt élete egyik legnehezebb döntése, de bebizonyította, hogy az a Harry, akit megkedveltem, nem tűnt el teljesen.
- Még nem tudom, de én jól leszek – vonta meg a vállát, viszont szemében mást sem láttam, mint rettegést. – Csak gyógyítsd meg Theot. - Fel akartam neki ajánlani a segítségem, de annyi elutasítást kaptam már tőle, hogy nem tudtam szólásra kényszeríteni a szám. Azt kívántam, bárcsak megkérné, hogy maradjak mellette, de ő sem beszélt többet.
Aznap másodszor néztem végig, ahogy eltűnik előlem a fák között, de múltkori távozásához képest teljesen más érzelmek gyűltek most fel bennem. Természetesen aggódtam érte, hiszen féltem, hogy fog döntésének következményeivel megbirkózni. Másrészt viszont a Harry iránti szeretet és büszkeség öntötte el a mellkasomat.
Talán ez a smaragdszemű, göndör fiú mégsem olyan menthetetlen, mint azt gondoltam.


Ui.: Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett sok-sok kedves szót. <3 Ez a fejezet most kicsit hosszabbra sikeredett, de a végét még mindenféleképpen hozzá szerettem volna tenni. ;)
Pár óra múlva én többnapos osztálykirándulásra megyek, ezért most hétvégén nem valószínű, hogy tudok hozni új részt. Sajnálom. :(
Nektek viszont sok kitartást a holnapi naphoz és az új tanévhez. :))
Ölel mindenkit,
Csakegylány <33

35 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Kedves Csak Egy lány! Ez a rész ismét fantasztikus lett. Nem tudom szavakkal elmondani. Nem szeretnék regényt irni, mivel már naaagyom késő van. A lényeg, hogy IMÁDOM. ♥♥♥

      Törlés
    2. Gratulálok! :D
      Köszönöm szépen, hogy írtál. <33 Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Én pedig téged imádlak. <33

      Törlés
  2. Életem, hihetetlen, de sikeresen megsírattál. Harry ahogyan Theot fogta. Oda adta a gyógyszert Delnek! Istenem. <3
    Megint kifogyok a szavakból, talán csak a kesői óra teszi. Talán csak te.
    Megmagyarázhatatlan, miért imádlak ennyire, de ha magyaráznom is kellene, eltartana egy darabig. Valószínűleg a blogoddal is így vagyok!
    Nagyom kíváncsi vagyok, vajon Addy képes lesz-e segíteni Harrynek!?
    Há,t persze, hogy igen!
    Oh, talán az ő kapcsolatukat nem mondanám még szerelemnek, de valami az sugja, ez már több annál. <3 Lehetséges?
    Remélem minél előbb sikerül új fejezetet hozni Életem!
    Millió ölelés, csók és könnycsepp: Életed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak, Életem, nagyon, ugye tudod? <33
      De bármennyire is szeretlek, sajnos, még neked sem spoilerezhetek. :D
      Igen, azt hiszem, ebben igazad van. Szerelemnek még nem lehet mondani, ami Harry és Del között van, de lassan alakulgatnak itt a dolgok. ;)
      Nagyon szeretlek, és köszönöm, hogy itt vagy nekem, Életem. <33

      Törlés
  3. Drága Csak egy lány!❤Mint mindig,most is izgatottan olvastam végig a fejezetet,ami háát.....tökéletes volt ^^ Tudtam ,hogy Harry-ben van ennyi jó indulat ,hogy megmentse a kis Theot.Nagyon nagyon várom már a következő fejezetet,amit remélem minél hamarabb olvashatok :D (tudom ,hogy nem hozod egy hétnél hamarabb ,de naa :D )Nagyon siess :* Pusziii❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlenül aranyos vagy. Köszönöm szépen. <33
      Sajnos nem igazán jött be az igyekezetem, bármennyire is próbálkoztam, de most már biztosan 1-2 óra múlva fel fog kerülni a 16. fejezet. :))

      Törlés
  4. Fantasztikus! :) annyira reméltem, hogy Harry meggondolja magát, és így is lett :) nagyon várom már a folytatást. Remélem, hogy Addy nem mond le Harry-ről, és ő pedig elfogadja majd a segítséget :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Köszönöm. <33

      Törlés
  5. *.* Őszintén, az elején féltam, hogy Harry továbbra is makacs marad, de aztán a végén megjött az esze!^^ Remélem majd Del segítségét is el fogja fogadni:))
    Fantasztikus rész lett és nagyon várom a következőt!<3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell Delt félteni, tud ő még Harrynél is akaratosabb lenni. ;) Köszönöm. <33

      Törlés
  6. Itt ulok a telefonom elott es nem tudom mit irhatnek... mert ez a resz ugy csodalatos ahogy van.. ❤ Olyan elethu es nagyon jol es szepen irtad meg ❤❤ Nem tudok mast mondani, hiszen ez tokeletes ❤
    Sok sikert neked is! Es jo szorakozast az osztalykirandulason! ❤
    Olel es puszil: Adél ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <33 Nagyon, de nagyon aranyos vagy. :)) Imádlak, Adél. <33

      Törlés
  7. Ez gyönyörű... Annyira szeretem olvasni ezt a blogot! Egyszerűen tökéletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez eszméletlenül jól esik. Nagyon szépen köszönöm. <33 Igyekszem, ígérem. :))

      Törlés
  8. Csodálatos rész lett ,mint mindig,de azt hiszem az eddigiek közül valamiért ez a kedvencem.Harry egyszerűen arghhh,van bennne valami titokzatos ,és egyben iszonyúan édes személyiséggel rendelkezik. Tényleg,csodálatos Ő is ,és a történeted is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így gondolod. Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  9. Ohh édes jó istenem...EZT NEM HISZEM EL...:')
    HARRY ANNYIRA ARANYOS VOLT...ANNYIRA IZÉ VOLT, DE VÉGÜL MEGTÖRT ÉS AHW...ANNYIRA ARANYOS VOOOLT!!!:")
    *capslock ki* :D
    Remélem jól lesz Theo a gyógyszerektől...:))
    Ma reggel jutottam el addig,hogy elolvassam...és hát...a valaha legjobb reggel volt a mai...^^ ♥
    Nagyoon várom a kövit! :))))
    Imádlak!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. Nagyon, de nagyon aranyos, hogy ilyen lelkes vagy. Köszönöm szépen. <333 Nagyon imádlak. <33

      Törlés
  10. Szia Csakegylány!
    Nagyon jo a blodog rajongod vagyook!! A heten talaltam meg vagyis mar tudtam h letezik mert benne vagyok a Summer09 csoportban de ez lenyegtelen szoval a heten kezdtem el olvasni es ahw annyira imadooom alig varom h hozd a kovit ! :)
    Imadollak ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, de nagyon aranyos vagy. Köszönöm szépen. <333 Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Imádlak. <33

      Törlés
  11. Aztaaaa!! Ez nagyon durva rèsz volt! Milyen cuki volt Harry! Folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Pár órán belül hozom a következő fejezetet. :))

      Törlés
  12. Drága Csakegylány!
    Ismét fantasztikus részt hoztál össze..Harry iszonytosan aranyos volt..tudtam hogy végül átadja a gyógyszert.:)) Siess a kövivel..
    Imádlak<33
    Puszi:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Én is nagyon imádlak. <33

      Törlés
  13. Szerelmes lettem. Ujbol. Awwww
    Tudtam, hogy atadja a gyogyszereket, tudtam! Annyira edes ❤️
    Theo miatt most mar nem kell aggodnunk, jol lesz:)
    Eeeees remelem Harry es Del kozott is ujbol rendben lesz minden
    Imadtam a reszt, varom a kovetkezot:)
    Imadlak ❤️
    Bia xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszméletlen aranyos vagy. :) Köszönöm. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett. :))

      Törlés
  14. Drágaságom ♥!

    Végre ideértem :D Hát, öhm... Imádtam ♥! Harry-t először agyonvertem volna és a hulláját a tóba vonszoltam volna, DE mivel segített - nagy nehezen, sokszori győzködésre - Theo-nak, ezért megkegyelmezek rajta :) Majdnem bőgtem, megint... Harry ezt is kihozza belőlem, a kegyetlen... A végén az örömtől szöktek könnyek a szemembe és még egy kis vigyor is kúszott az arcomra :D Harry kezd önmaga lenni, érzem :333

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép hétvégét és sok sikert a hét túléléséhez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Drága. <3 Nem is igazán tudom, hogy mit mondhatnék, annyira drága vagy, csak hálálkodni tudok. <33
      Sajnos sok volt most a késés, de nem olyan egyszerű ez a végzős év, mint gondoltam. :/ Azért igyekszem, ahogy tudok. Három hét után, még ma fel fog kerülni a következő rész. :))
      További sok kitartást a sulihoz!
      Xxx, <33

      Törlés
  15. Mikor raksz ki kövi rèszt?

    VálaszTörlés