2015. június 21., vasárnap

Hetedik fejezet



Az izmaim már sajogtak, és egyre nehezebben vettem a levegőt a fáradtságtól és a torkomból feltörő halk zokogástól. Hajam nedves tincsekben tapadt a fejbőrömhöz, ahogy ruháim is teljesen átáztak már. Szinte megszámlálhatatlan alkalommal csúsztam meg, és estem el az egyre nagyobb sártengerben, így egész alsótestemet kosz borította be. Könnyeimet ezúttal már nemcsak a Harry által okozott düh és megaláztatás okozta, hanem a kétségbeesés is. Mérges voltam arra a goromba göndör fiúra, akit nem tudtam kiverni a fejemből, ami miatt elveszettem az utamat, és teljesen eltévedtem az erdőben, a zuhogó esőben és hatalmas sárban.
Az alig félórás utat ekkorra már legalább két órája jártam, legalábbis óra nélkül ennyinek jósoltam meg az időt, amit a táborba jutással töltöttem eddig. Valójában nem igazán tudtam, hogy hogyan sikerült ennyire elvesznem, de magamban Harryt okoltam az egészért szörnyű tájékozódásommal és az esővel együtt.
Száraz kabát nélkül amellett, hogy egészen eláztam, még teljesen át is fagytam. Teljes testemet libabőr borította, miközben minden tagommal remegtem. Elfáradtam, alig álltam már a lábaimon, és egészen feladtam. Semmi erőm sem volt tovább menni csak azért, hogy még jobban elkeveredjek az erdőben, miközben sejtelmem sem volt, hogy egyáltalán merrefelé lehetek a szigeten. Halkan zokogva ültem le egy fa tövében, és hátamat a vizes törzsnek döntöttem. Összegömbölyödve, térdeimre hajtott homlokkal, halkan sírva vártam, hogy történjen valami végre. A szigeten tartózkodásunk óta nem akartam még ennyire hazamenni. Minden vágyam volt, hogy egy meleg kávé mellett az ágyam takarói közé bújjak, és egy rossz álomként tekintsek már csak az elmúlt hetekre.
Egyszerre azonban megtörtént a csodám. Nem jött értünk senki, nem hallottam semmilyen helikopter zaját sem, de meleg kezeket éreztem meg a vállamon. Hirtelen felpillantottam, és ekkor könnyeim végre már csak a megkönnyebbülés miatt folytak.
- Addy, mi a fenét keresel itt? Órákra eltűntél! – dorgált Niall kis lágysággal a hangjában.
- E-eltév-vedtem… - vacogtam összekoccant fogakkal. Az ír fiúnak ekkor máris a felismerés kis szikrája gyulladt fel a szemében.
- Te reszketsz – állapította meg a nyilvánvalót. – Azonnal visszaviszlek a táborba! – jelentette ki. Karom alá nyúlt, majd egy erős mozdulattal emelt fel a sárból és állított talpra. Dzsekijéből kibújva azonnal a vállamra terítette a meleg ruhadarabot, engem pedig hirtelen átjárt a melegség egy kis hulláma.
Az elkövetkezendő alig fél órában minden erőmmel azon voltam, hogy lábaimat összeakadásuk nélkül egymás elé tudjam rakosgatni, miközben Niall egyik karjával szorosan ölelte a derekamat, így irányítva engem, mialatt halkan morgolódott az orra alatt.
Halk sóhaj szakadt fel a torkomból, amikor végre megláttam azokat az ismerős kis kunyhókat a part mentén az elázott tábortűz körül. Egy pillanat múlva Niall már be is tuszkolt az én ideiglenes otthonomba, ahol Perrie és Eleanor azonnal felpattanva körbevettek minket, miközben kérdések áradatával támadtak ránk.
- Addy, jól vagy? Mi történt?
- Hol voltál ennyi ideig?
- Eltévedt az erdőben – csillapította le őket azonnal Niall, miközben én még mindig meleg testéhez simulva vacogtam.
- Azonnal meg kell szárítanunk téged. Mindjárt szerzünk neked tiszta ruhát – cselekedett azonnal Eleanor.
- Akkor én el is tűnök, de ha bármi segítség kellene, engem megtaláltok – szólt Niall. Sajnáltam őt elengedni, hiszen mikor elment, még jobban rám tört a hidegrázás, de persze neki is át kellett öltöznie csurom vizes ruháiból.
Az elkövetkezendő pár perc, mintha teljesen kiesett volna, mert a következő pillanatban már végre száraz ruhákba öltözve, pokrócokba bugyolálva kezdtem felmelegedni. Azt hiszem, Harry is hasonlóan szörnyen érezhette magát még a délelőtt, ez azonban mégsem jogosította fel arra, hogy a rabszolgájaként viselkedjen velem, mintha felettem állna. Ahogy végre sikerült hosszú percek után felmelegednem, úgy tűnt el belőlem a fáradtság, és helyét újra a düh és csalódottság vette át a göndör fiú felé.
- Héj, Addy, mi a baj? – ült le összegömbölyödött, takaróba burkolt testem mellé Eleanor kissé aggódó arckifejezéssel.
- Semmi. Jól vagyok – mondtam kissé rekedten, miközben imádkoztam, hogy csak ne fázzak meg az előző kis kalandom hatására. Ülésbe tornáztam magam, és szorosabbra húztam magam körül a pokrócokat.
- Akkor miért sírsz? – foglalt helyet másik oldalamon Perrie is, ahogy egy lágy mosolyt eresztett meg felém. Arcomhoz kaptam kissé még mindig fagyos ujjaimmal, és valóban megéreztem pár meleg könnycseppet szemeim alatt.
- Én csak haza akarok menni… - tört el kicsit jobban a mécses. Pont úgy nézhettem ki ekkor, mint egy hisztis kislány az óvoda első napján.
- Jaj, Addy… - ölelt szorosan magához Eleanor, amit szívesen viszonoztam volna, ha nem akadályoz meg minden mozdulatomban az a körém csavart tucatnyi takaró.
- Haza fogunk menni. Értünk fognak jönni – simította hátamra biztatóan a kezét Perrie is.
- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? – szipogtam halkan, és egyszerre minden pesszimizmusom felülkerekedett rajtam.
- Hogy mondhatsz ilyet? Hát, persze, hogy haza fogunk jutni! – szólt Eleanor is kissé felháborodva.
- Szerinted, örökké fognak keresni minket? – nevettem fel keserűen, gyászosan.
- Miért, szerinted, a szüleid hagynák, hogy abbahagyják a keresést? – húzta fel Perrie a szemöldökét. – Szerinted a szüleink feladnák, míg legalább a holttesteinkre rá nem bukkannak?
- Vagy a szőke herceged? Nate – nézett rám El mindentudón elmosolyodva. – Szerinted ő feladná a reményt, hogy még láthat téged? – mosolyodott el lágyan.
- Nem – ráztam meg a fejem egy pillanatnyi gondolkodás után, és hirtelen melegség öntött el belülről, ahogy az otthoniakra gondoltam. Anyára, apára, Nate-re, Liamre… - Nem. Nem adják fel.
- Akkor te se tedd! – lökte meg gyengéden, játékosan Perrie az oldalamat.
- Rendben, ígérem – mosolyodtam el lágyan, de éreztem, hogy mosolyom nem az igazi, amit a mellettem ülő két lány is gyorsan észrevett, azonban nem szóltak érte egy szót sem.
- Mi történt ma? Hogyan tudtál ennyire eltévedni, mikor te jártál arra közülünk a legtöbbet? – kérdezte Perrie halkan kuncogva.
- Nem tudom. Még simán odataláltam a vízeséshez, de visszafelé már… - halkult el a hangom, ahogy újból a göndör fiúra gondoltam, mitől azonnal görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi történt visszafelé? – kérdezte Eleanor kíváncsian.
- Nem tudom, csak összezavarodtam, meg az a sok eső és sár… - sóhajtottam halkan.
- És mi történt a vízeséssel? Kiszáradt a nagy esőzésben? – kuncogott halkan Perrie.
- Micsoda? Nem… Én csak… Ó, a fenébe! – csaptam hirtelen a homlokomra, ahogy a hátizsákomban sorakozó üres palackok az eszembe jutottak. – Teljesen elfelejtettem a vizet!
- De nem azért mentél oda? – húzta fel a szemöldökét El.
- Nem – vallottam be nagyot sóhajtva újból.
- Na, most már én is kíváncsi vagyok! – húzódott a lehető legközelebb Perrie.
- Nem vízért mentem oda. Harryt akartam meglátogatni – vallottam be végül.
- Harry? Göndör haj? Lekezelő stílus? – tisztázta Perrie.
- Pontosan – bólintottam. – Én csak… Már napok óta nem láttam, és kezdett aggasztani a dolog, mert ennyi ideig még sosem tűnt el nyomtalanul. Tudtam, hogy úgyis kell vizet hozni, a lakhelye pedig majdnem a vízesésnél van, ezért úgy döntöttem, hogy meglátogatom…
Hosszasan meséltem el nekik a délelőtt történteket, és minden egyes szó után, mintha kicsit engedett volna magából a szívemet nyomó súly. Elmondtam, hogy Harry hogyan bánt velem, mikor én csak segíteni akart, hogy mennyire nem tudok rajta kiigazodni, és hogy mennyi fejfájást is okoz nekem minden egyes alkalommal, mikor találkozunk.
- Nem is értem saját magamat, hogy ezek után egyáltalán miért foglalkozom még vele. Nála utálatosabb emberrel még nem találkoztam, de valahogy úgy érzem, hogy van e mögött a szörnyű maszk mögött valami. Jó színész, de mikor elfeledkezik a szerepéről, teljesen megváltozik, és egy ritka kedves fiú lesz belőle. Pár percig – sóhajtottam.
- Akkor talán nem kellene vele ennyit foglalkoznod – mondta Eleanor elgondolkodott arccal. – Talán nem az a fiú, aki azt akarja, hogy törődj vele, lehet, hogy nem is akar megváltozni, vagy megoldani a problémáit.
- Nem is fogok több időt pazarolni rá – jelentettem ki határozottan. – Ebben a pillanatban is utálom és megvetem őt – mondtam haragosan. – Remélem, hogy soha többé nem fogunk találkozni. Fulladjon bele a bőröndnyi teájába! Mit bánom én!
- Persze, persze… - nevetett halkan Perrie, miközben lágyan megpaskolta a vállamat. – Aludj egy picit, mert fárasztó délelőttöd volt.
- Vacsora előtt felébresztünk! – szorított még meg gyorsan El, majd elengedett.
Igazuk volt, hiszen tényleg szörnyen elálmosodtam, miközben meséltem nekik. Most pedig, hogy végre kicsit felszabadultam sok nyomasztó gondolatomtól, már csak nehezen tartottam nyitva szemeimet, ahogy lefeküdtem kis, összedobott ágyamra.
- Ha mérges, olyan, mint egy kiscica, akitől elvették a gombolyagot – kuncogott Perrie csendesen El fülébe.
- Szerinted tudna valakire tényleg haragudni?
- Ezt hallottam… Mérges vagyok, de tényleg… Nagyon, de nagyon dühös… - bizonygattam alig motyogva a fáradtságtól, mire még egy halk nevetés hallottam a kis kunyhó másik feléből, majd újra elkapott az álmosság, én pedig azonnal el is aludtam.

***

Nem hiszem, hogy túl sokáig hagytak volna pihenni, hiszen még álmodni sem volt időm, mikor egy elfojtott, de éles szóváltás ébresztett fel. Nem nyitottam ki azonnal a szemeimet, először csak füleltem.
- …ez a lányok kunyhója, kivéve, ha nem vagy három év alatt. Ide nem jöhetsz be. Különben is, nem akar ő most látni téged, meg úgy máskor sem. Egy gyökér voltál vele, ő pedig teljesen ki volt, mikor hazaért – hallottam Perrie halk, de mégis meglepően határozott hangját. A következő pillanatban, mikor megtudtam, hogy kihez is intézi semmiféleképpen sem kedves szavait, azonnal felpattantak a szemeim.
- Csak beszélni akarok vele. Nincs szükségem hozzá az engedélyedre – horkant fel Harry megszokott lekezelő stílusával.
- Nem én vagyok az, aki a rabszolgájaként kezeli őt. Olyan kis naiv és jóhiszemű, ne használd ki őt! – állt neki ellen továbbra is a lány. Hirtelen kedvem támadt megvédeni magam, de inkább csak lapítottam, remélve, hogy Harry lassan távozik, ha Perrie nem adja fel. De talán, bármennyire nem akartam, igaza is lehetett a lánynak…
- Te ezt nem értheted – szűrte a fiú a fogai között most már valóban dühösen. – Engedj be, vagy én engedem be magam! – fenyegetett.
- Niall csak nemrég találta meg az erdőben teljesen átfagyva, alig két órája sikerült elaludnia, szüksége van a pihenésre – folyamodott Perrie más eszközökhöz, de még így is vesztésre állt sajnos.
A következő pillanatban meghallottam a szőke lány felháborodott kiáltását, majd pár halk lábdobogást. Nemsokára pedig megláttam azokat a már túlságosan is jól ismert, nedves, göndör fürtöket tőlem alig pár méterre. Harry egy szokásos kék rövidnadrágot viselt sportcipővel és pulcsival, táskája pedig kissé vizesen lógott a jobb vállán.
- Ne, kérlek, ne! – nyögtem fel, majd egy hirtelen mozdulattal teljesen elrejtőztem a pokrócok alatt. Nem mintha ezzel az akciómmal bármit is elértem volna, hiszen Harry nagyon is jól tudta, hogy merre talál.
- Mi a fenét csinálsz? – hallottam meg a hangját egészen közelről, amiből arra következtettem, hogy leguggolt az ágyam mellé.
- Próbálok felébredni ebből a rémálomból – sóhajtottam összeszorított szemekkel. Azonban nagyon is rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon is a valóság. Nem akartam őt a közelemben, főleg nem ennyire közel és ilyen kevés idő után. Emellett elképzelni sem tudtam, hogy mit akarhat tőlem. Megint megalázni? Beszólogatni?
- Ne légy ilyen drámai, hercegnő! – Elképzeltem, ahogy ebben a pillanatban is gúnyos mosolyra húzza ajkait. Kezeket éreztem meg magamon, majd egy másodperc múlva eltűnt arcom elől a takaró, és azok a smaragd szemek néztek le rám azzal a jól ismert vigyorral együtt.
- Mit akarsz, Harry? – sóhajtottam, ahogy egy-két kósza tincset kisöpörtem arcomból.
- Beszélni – adta meg az egyszerű választ.
- Nem akarok veled beszélni – vágtam be a durcás arcomat.
- Gyerünk, hercegnő! Tudom, hogy egy seggfej voltam a délelőtt...
- Valóban az voltál – néztem rá a tőlem telhető legmérgesebben, és ezután nem értettem azt az elfojtott mosolyt a szája sarkában.
- Te is nagyon jól tudod, hogy mással nem tenném meg ezt, szóval ne kéresd magad.
- Most érezzem magam megtisztelve? – nevettem fel hitetlenül, ő pedig nem válaszolt, egyszerűen csak megforgatta a szemét. Tudtam, hogy nem fog engedni, és egyetlen választásom, hogy belemegyek a dologba. Egy részem a föld másik végébe kívánta őt, míg a másik majd meghalt a kíváncsiságtól, hogy most éppen mit akarhat tőle a fiú, aki alig pár órája teljesen másként bánt vele. – De akkor vissza kell fognod magad! – figyelmeztettem, miközben felültem rögtönzött ágyamon, és ujjaimmal hosszú, barna fürtjeim közé túrtam, hogy alvás után kissé helyre igazítsam azokat.
- Nem lesz rá szükség – állt fel, és türelmesen várta, hogy kövessem őt. Belebújtam sportcipőmbe, majd egy halk sóhajjal indultam az ajtó felé. Út közben kifelé találkoztam Perrie dühös, sértődött, valamint Eleanor kissé aggódó tekintetével. Én pedig csak egy biztató mosolyt küldtem feléjük, majd kiléptem a még mindig szemerkélő, de legalább már nem szakadó esőbe.
A szabad levegőn azonnal megcsapott a hideg, habár a kunyhóban sem volt éppen túl nagy hőség. Hiányzott az ágyam, és minden vágyam volt visszabújni a pokrócok alá. Összefontam mellkasom előtt karjaimat, és kissé összehúzódva közelítettem meg a pár méterre álló Harryt.
- Öhm… - kezdett el kutatni a hátizsákjában, ahogy odaértem hozzá. Egy pillanat múlva kezembe nyomott egy sötét dzsekit, mire kérdőn néztem rá. – Neked hoztam. Ahelyett, amit tönkretettem.
- Köszönöm – mondtam halkan. Mást nem is nagyon tudtam volna szólni, mert a mellettem lépkedő göndör fiú teljesen összezavarta fejemet. Már megint.
Csendesen bújtam bele a kabátba, ami pont elég volt ahhoz, hogy átmelegedjek. A ruhadarab csakis Harryé lehetett, hiszen bőven nagy volt rám. Szinte kétszer is belefértem volna, miközben ujjai is bőven túlnyúltak kezeimen. Meg kellett állítanom magam, hogy ne szagoljak bele az anyagba, ami egy meglepően finom illatot árasztott magából.
- Tudod… - törte meg a köztünk lévő pár percnyi kínos csendet, ahogy a kissé viharos tenger mellett sétáltunk. – Egy szót sem gondoltam komolyan abból, amit a délelőtt mondtam. – Ahogy beszélt egy pillanatra smaragdjaival az én szemeibe nézett, majd mintha kissé kellemetlenül érezné magát, lesütötte tekintetét, és cipője orrával gyengéden a vizes homokba rúgott. 
- Én csak segíteni akartam – mondtam halkan.
- Tudom – sóhajtott alig hallhatóan. – Én pedig csak nem vagyok túlzottan hozzászokva, hogy valaki törődik velem – mondta szinte suttogva, mintha utolsó mondatát nem is kellett volna hallanom.
- Akkor miért vagy itt, Harry? – nyögtem ki végre a kérdést, ami az elmúlt percekben a legjobban foglalkoztatott.
- Nem igazán tudom – vallotta be, miközben idegesen a hajába túrt. Nagyon erősen látszott rajta, hogy kellemetlenül érzi magát, és máris megbánta ezt a beszélgetést. Én viszont semmi áron nem könnyítettem volna meg a helyzetét. – Talán azért, mert te vagy az egyetlen, aki szóba áll velem ezen a szigeten. Nem vagyok egy társasági ember, de egy idő után elég embertelen és magányos az a barlang.
- Szóval azért jöttél, hogy bocsánatot kérj? – húztam fel a szemöldököm. Bevallom, kicsit élveztem, hogy most az egyszer én vagyok a jobb helyzetben, és magabiztosan nézhetem Harry kényelmetlenséget.
- Mondhatni… - vonta meg a vállát, és elrúgott egy nagyobb kavicsot a partról a tengerbe. 
- Harry… Én nem biztos, hogy akarom ezt – vallottam be. – Nem tudok lépést tartani a folytonos hangulati váltásaiddal. Kedvelem ezt a Harryt, aki most vagy, de a délelőttit puszta egyszerűséggel bele tudnám fojtani a tengerbe – mondtam kissé dühösen. Harry halkan, dallamosan nevetett fel. Ilyenkor olyan nehéz volt haragudnom rá. Mikor ez a kedves fiú állt előttem, nem tudtam neheztelni Harryre.
- Szóval akkor teljesen feleslegesen töröm itt magam? – vigyorodott el, de szemében egy kis csalódottság bukkant fel.
- Ezt nem mondtam. Viszont azt tudnám értékelni, hogy mikor éppen seggfej funkcióba kapcsolsz, nem igazán jössz a közelembe.
- Szóval akkor szent a béke? – mosolyodott el úgy, hogy ezúttal kisfiús gödröcskéi is látszódtak, ami az elméleteim szerint azt jelentette, hogy őszinte a gesztusa. Lehetett ennek ellent mondani?
- Nagyon csúnyán bántál velem ma délelőtt… - gondolkoztam. – Engesztelj ki!
- Engeszteljelek ki? – húzta fel a szemöldökét kissé meglepődve, mintha sosem hallotta volna még ezt a szót. – Hogyan?
- Ebben nem segíthetek – nevettem halkan, és úgy vettem észre mintha ő is benne lenne a játékban.
- Rendben, akkor… - gondolkodott el összeráncolt szemöldökkel pár pillanatig. – Amint eláll az eső. Az első reggel, mikor kisüt a nap. Idejövök érted, és velem töltöd a napot.
- Benne vagyok – bólintottam rá azonnal. – Utána pedig majd meglátjuk – tettem hozzá, hiszen nem akartam, hogy túlságosan is elbízza magát. Nagyon sáros volt még a szememben a délelőtt történtek miatt. Nem voltam többé dühös, sosem voltam azaz ember, aki túl sokáig haragudni tud, viszont annál inkább éreztem még magamon a megaláztatást és csalódottságot. – Le fogod harapni a fejem, ha megkérdezem, hogy vagy? – mosolyodtam el lágyan.
- Nem, egyáltalán nem – rázta meg a fejét vigyorogva, de szeme kissé elkomorodott. – Jól vagyok. Már sokkal jobban.
- Jobban is nézel ki – állapítottam meg. - Amikor először megláttalak a fa tövében, az esőben, olyan voltál, mint egy halott – vallottam be nem is takargatva a valóságot.
- Köszönöm. Ilyen szépet még sosem mondtak nekem – horkant fel kissé. – És mi van veled? Miért kellett a szőkének rád találnia?
- Uhm… Hát… Eltévedtem… - nyögtem ki lesütött szemekkel. A következő pillanatban Harry hangos nevetésben tört ki mellettem. – Héj, nem éri kinevetni! Az egész a te hibád volt! – háborodtam fel, de én is nehezen tartottam vissza a mosolyomat.
- Ó, és mégis mit tettem, hogy az én hibám legyen? – nevetett még mindig.
- Összezavartál a buta viselkedéseddel – néztem rá szúrós szemekkel. – Teljesen eláztam. Ha beteg leszek, az is csak a te hibád lesz – mutattam rá.
- Rendben, ha beteg leszel, vállalom a felelősséget, és még teát is főzök neked – ígérte nehezen visszafojtott vigyorral.
- Megegyeztünk - bólintottam egy nagyot. - Viszont ideje lenne visszaindulnunk a táborba. Lassan besötétedik – állapítottam meg hirtelen, miután jól a fejembe véstem ígéretét. – Nem akarsz itt maradni az éjszakára? Niall és Zayn biztosan szívesen adnának neked is egy helyet.
- Uh, nem… - fújt egyet. – Inkább kihagyom. Viszont nekem el kellene indulnom a barlanghoz minél előbb, mielőtt még teljesen lemegy a nap. Nem látok túl jól a sötétben. Bízhatok benne, hogy innen visszatalálsz egyedül is, ugye? – kérdezte megtorpanva.
- Persze, csak vissza a tenger mellett. Tudom – bólintottam egy aprót.
- Biztos? Ne rajzoljak térképet? – cukkolt, én pedig csak felhorkanva hátat fordítottam neki, és elindultam a tábor felé.
- Viszlát, Harry! – köszöntem még vissza sem fordulva, hogy ne láthassa azt a kis előbukkanó mosolyt az arcomon.
- Jó éjt, hercegnő! Ne felejtsd el, az első napsugárral itt leszek! – szólt még utánam, de mikor újra hátranéztem volna, már el is tűnt az erdő fái között.
Az eső miatt szaporán szedtem a lábaimat a tábor és a kis kunyhó felé, és magam sem értettem, de minden egyes lépéssel mintha nőtt volna az arcomon lévő vigyor. Az egészet csakis a fejemben keletkezett zavarnak tudtam be, hiszen nem volt csoda, hogy ezek után nem tudtam reálisan gondolkodni. Harry teljesen összezavarta az agyamat, de nem aranyos mosolyával vagy szép szemeivel… De miket is beszélek, mert nem mintha annyira érdekeltek volna Harry szemei vagy mosolya.
Azonban újból és újból összezavart viselkedésével. Nagyon jól tudtam, hogy akkor tenném a legjobban és leghelyesebben, ha hagynám az egészet, és Harryre sem gondolva próbálnám hasznosan tölteni napjaimat ezen a szigeten. Valamilyen módon azonban ez a fiú mégis megbabonázott, és valahogy nem engedte, hogy csak úgy elmenjek mellette. Minden pillanattal egyre jobban tudni akartam a titkait, ismerni akartam őt, és magaménak hinni a barátságát.
Zavarodottan léptem be a kunyhóba, ahol Perrie és El feszült figyelemmel és kíváncsisággal meredtek rám, szemeikben tele ki nem mondott kérdésekkel. Én azonban nem szóltam egy szót sem, csak lemondóan sóhajtottam, és legyintettem egyet. Harry vizes kabátjából kibújva, egyszerűen levetettem magam a sarokban elhelyezkedő ágyamra teljesen tehetetlenül.
- Én teljesen megőrültem… - nyögtem halkan a párnámba, hiszen mindennek ellenére tudtam, hogy ostoba vagyok és -, ahogy Perrie is mondta, - szörnyen naiv. Tudtam, hogy Harry megint csak bántani fog, de amikor ilyen kedves és gondoskodó volt, szívem mélyén mást sem akartam, mint újabb esélyt adni neki.
Abban a pillanatban mást nem utáltam jobban a szakadatlanul szemerkélő esőnél, és miden vágyam volt, hogy másnap reggel meleg napsugarak ébresszenek majd fel. 



Sziasztok drága Olvasóim! :)
Gondolom, nem teszek meglepő bejelentést, ha azt mondom, hogy végre itt a nyári szünet! :) Remélem, mindenki meg van elégedve az elért teljesítményével, és van sok-sok izgalmas, vagy éppen lazulós tervetek a nyárra. :) Használjátok ki ezt a pár hónapot, mert most már nagyon megérdemlitek! :)
Igyekszem a szünetben áttérni legalább heti a részekre, szóval egy hét múlva is nézzetek be, ha erre jártok véletlenül, mert szinte teljesen biztosan olvashatjátok majd a folytatást! :))
Nem is húzom tovább az időtöket, csak meg szeretném köszönni a sok-sok támogatást, kommentet, oldalmegjelenítést, amit kaptam tőletek, és még sorolhatnám reggelig. Szóval, ahogy mindig is, köszönök mindent, és nagyon imádlak Titeket! <3
Xxx, Csakegylány

42 megjegyzés:

  1. elsőő komii *-*-*-* ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és fantasztikus lett mint mindig *-* IMÁDOM! és nagyon remélem, hogy Harry nem okoz több csalódást ;) ☺❤❤❤❤

      Törlés
    2. Gratulálok! Tudok olyat, aki most nagyon irigy rád! ;) :D
      Köszönöm szépen! Én is nagyon imádlak! <33

      Törlés
  2. Imádom! <3 És hamarosan jobban is kifejtem a véleményemet! <333 [második]

    Sam xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden egyes fejezettel egyre jobban és jobban megszeretem ezt a számomra oly’ kedves történetet. Olyan egyedi, érdekes, kidolgozott. Tökéletesen megelevenednek előttem a történések, a szereplők, a mozdulataik… komolyan… még néha a hangjukat is hallom! :-’)) Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogatnak a következő fejezetek, rengeteg kérdés van bennem a sztorit illetően, de tudom, hogy úgyis mindegyikre választ kapok a részek előrehaladtával. Annyira szeretném, ha tudnád… ha tudnád, hogy mennyire imádom a történetet. És téged is. De Te azt hiszed, hogy túlzok. De nem igaz. Ha a MIOA-ra gondolok… hm, mosolygok. A legszebb történet, a kedvencem, és az is fog maradni. <3 Szeretném, ha Harry örökre ilyen lágy, gondoskodó és törődő maradna, de tudom, hogy még messze van, amíg teljesen megenyhül. Csak abban reménykedem, hogy Addy nem fog sokat szenvedni… Nos, ez majd kiderül az elkövetkezendő részekben. <3
      Imádás van! <3

      Sam xXx

      Törlés
    2. Nem vagyok sajnos otthon annyira ebben a cuki érzelemkifejezésben, mint te, de tudod, hogy sokat jelent nekem, hogy támogatsz, és hogy itt vagy. Habár most egy kicsit haragszom rád a facebookos lázadás miatt, de azért nagyon imádlak. <33 Köszönöm azt a kétszer pár órát az elmúlt héten. <3 Meg mindent! <3
      És természetesen a Kubut! ;)
      Meg a csokit! ;)
      Meg a lehetőséget az aláírás gyakorlásához! ;)

      Ui.: Nem hiszem, hanem tudom, hogy mindig túlzol. :D De én így szeretlek! :*

      Törlés
  3. Imádtam ezt a részt! <3 <3
    Annyira aranyos volt, amikor Harry megpróbálkozott a bocsánatkéréssel!
    Kíváncsian várom a következő részt, legfőképpen azt, amikor majd együtt töltenek egy napot. Szinte mosolyogva olvastam végig az egész fejezet, annyira jó volt!
    Alig várom a következőt! :)

    Puszi,
    Daisy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. :)) Igyekszem nem elrontani Harryt a következő fejezetben legalább, ígérem. :D
      Köszönöm, nagyon imádlak! <33

      Törlés
  4. Szia!!! :)
    Izgatottan várom a részeket, mindig :). Tudtam én, hogy Addy soha nem tud haragot tartani. És az is látszik, hogy odavannak egymásért, csak a világért nem vallanák be :D.
    Neked is kellemes nyarat kívánok! :) És légyszi hozd a kövi részt, mert itt fogok izgulni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, elég jó a meglátásod. ;) Reméljük, hogy lassan nekik is megjön majd az eszük. :))
      Ha minden jól egy, vasárnap jön is már a következő fejezet. :)
      Köszönöm. <33

      Törlés
  5. Imádom! Egyre jobban tetszik Harry karaktere és oly nagyon aranyos volt mikor próbált bocsánatot kérni! :D :) És ahogyan Addyt hercegnőnek hívja..... Hát itt olvadozok! :) :D <3
    Siess a kövi résszel! Màr várom! :) :D
    Puszi,
    Hope~
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak! <3 Köszönöm. :)) Igyekszem nagyon, ígérem. :))

      Törlés
  6. Imadom! Annyira elmerulok benne hogy mire nagyon beleelnem magam mar vege!:c Nagyon jo lett, kellemes idotoltest neked is!
    Nitus xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak! <3 Nagyon örülök, hogy így gondolod. Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  7. Drágaság ♥!

    Az elején a hajamat tudtam volna tépni Harry miatt, amiért ekkora p*csfej -.- Bele sem mertem gondolni, mi történt volna akkor, ha Niall nem találja meg Addy-t... Kezdem egyre jobban megkedvelni Perrie-t, örültem, hogy ő is segített Eleanor-nak :) Aztán jött a göndörke és bumm, megint összeszűkült a gyomrom az idegességtől :3 Először még ízlelgettem, hogy különhívja Addy-t a többiektől... Majd bocsánatot kért - a maga módján - és végül odaadta a lánynak a kabátját :33 Csak néztem, mint hal a szatyorban :3 Kíváncsi leszek én erre a töltsük kettesben a napot, amíg bírjuk egymással című történetre :DD

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Pihenésben gazdag szünidőt kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Drága! :))
      Köszönök minden egyes szót, mint mindig. <33 Remélem, hogy egy idő után Harry iránt is meg fog enyhülni a szíved. Talán Adelaide egyszer majd jó hatással lesz rá. ;)
      Neked is nagyon jó szünetet kívánok, és napsütéses nyarat! :*
      Xxx, Csakegylány

      Törlés
  8. Szia :)
    Mikor először találkoztam az írásoddal kialakult bennem egy érzés, ami az újabb és újabb fejezetekkel egyre csak nőtt és nőtt. Ez az érzés pedig a hajtépő izgalom.
    Sosem voltam egy türelmes ember, de mióta a blogjaidat olvasom, néha már a falamat kezdem pásztázni, hogy hova verjem a fejem izgalmamban. :D
    De a viccet félretéve, nagyon szeretem ahogy írsz, és remélem nagyon sokára lesz ennek a blognak vége. Annak ellenére, hogy már nagyon várom, hogy úgy igazán beinduljanak a dolgok Addy és Harry között, szeretném ha sokára jönne el, mert az a történet beindulását, és a vége közeledtét jelenti. (Tudom, hogy ez így nem pontosan igaz, mivel 2. évad is lesz, de mégis csak közelebb kerülünk a legvégéhez.) Ha jól tudom ez lesz az utolsó blogod, amibe nincs beleszólásom, viszont valamit ígérj meg kérlek! Ezt, a blogvilágban utoljára megosztott történeted addig húzd, nyúzd, csavard ameddig csak lehet! Hogy minél tovább élvezhessük! Én csak ennyit szeretnék :)
    {U.i:Nagyon szégyenlem, de csak nagyon ritkán szoktam kommentelni. Sajnos én nem vagyok a párszavas kommentek híve, rövid idő alatt pedig csak a "CSODÁLATOS, FOLYTATÁST" szavacskákkal tudnék 50x-er leírva szolgálni. Szóval mindig itt vagyok, de csak akkor hagyok nyomot amikor sikerül kicsit hosszabb mondatokat összeszednem. Remélem nem baj.}
    Pár résszel később,
    mindig hűséges olvasód: Charlotte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :))
      Annyira jól esnek a szavaid, hogy ezt el sem tudnád képzelni. :)) Köszönöm szépen. <33 A károkért viszont felelősséget nem tudok vállalni, szóval vigyázz szegény faladra meg fejedre. :D
      Igen, valóban ez a blog lenne az utolsó irományom, de egyelőre nem tervezem egyhamar abbahagyni. Az első évadból is van bőven vissza, aztán pedig még valóban lesz egy második is. Egyelőre még boldogítalak titeket egy kicsit. :D
      Nagyon sokat jelent nekem a kommented, de sosem erőszakoltam ki az olvasóimból a megjegyzéseket. Nem fogok egyáltalán neheztelni rád, ha nem írsz mindig, nekem elég a tudat, hogy itt vagy. :) Még egyszer nagyon köszönöm. <33

      Törlés
  9. Szia!
    Eddig nem komiztam, de most kötelességemnek tartottam, hogy írjak valamit. nagyon megkedveltem ezt a történetet, bár Harry néha kihoz a sodromból:D
    Tetszik az ahogyan írsz. Remélem Harry és Addy között minden rendben lesz. feliratkoztam és tűkön ülve várom a folytatást.
    Ezer meg ezer ölelés olvasódtól!
    Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy itt vagy, és hogy valami megfogott az írásomban, igyekszem, nem okozni csalódást, ígérem. :) Köszönöm nagyon a kommentet és a feliratkozást is! <3

      Törlés
  10. Jaj, te lány! Előszöris ne haragudj, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, csak a részeket mindig a telómról olvastam, onnan meg valamiért nem enged kommentelni...úgyhogy ez mindig elmaradt. De most itt vagyok! És el kell, hogy mondjam fantasztikus vagy! Eddig az összes részt imádtam, de ez a mostani valami eszméletlen jó lett. Bevallom izgulok, hogy mikor találják meg őket, de sokkal jobban izgat, hogy hova fog kilyukadni Harry és Addy kapcsolata.
    Annyira imádom a blogodot!!<33
    Mostanában keresgéltem még blogok után, hátha találok valami hasonlót, ami ennyire tetszeni, de egyszerűen nincsen! Fantasztikus vagy! Imádlak a blogoddal együtt! xx.P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan aranyos vagy, hogy az valami hihetetlen. <33 Köszönöm, és természetesen egyáltalán nem haragszom, de nagyon örülök, hogy most írtál. Hiányoztál. <33 Imádlak. <3

      Törlés
  11. I love it! Ez nagyon Jóóó! És olyan cuki Harry!
    És szegèny rossz navigációs rendszerrel ellátott ,,hercegnő ''! Gyorsan kövit!! <3 c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen! :D Igyekszem, köszönöm. :)))

      Törlés
  12. Ahw...Harry olyan cuki volt... ^-^
    És jól gondoltam...Harry kicsit elgondolkodott a dolgain...és rájött,hogy milyen tuskó volt...:)))))
    De olyan cuki volt amikor zavarban volt,kényelmetlenül érezte magát Harry...főleg az a gödröcskés mosoly...megzabáltam ♥
    Nagyon remélem,hogy másnap sütni fog a nap!!:D
    És hetenként lesznek részek?!:O
    Ha ez igaz,akkor annyira foglak imádni(sokkal jobban mint eddig)...:333
    Nagyooon imádlaaaaak!!♥
    xxx ;*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. :)) Én is nagyon imádlak. <33 Igyekszem már holnap hozni az új részt, de megint nagyon túllőttem a célon, úgyhogy elég terjedelmes lesz. Remélem, hogy kész leszek vele holnapra. :))
      Köszönöm, imádlak! <33

      Törlés
  13. Előszür is Harry nagyon cuki :3 Addy szerelmes :) A történet izgalmas és minden ami kell egy sztorihoz az megvan, imádom a blogot és borzasztó jól írsz! Remélem minél hamarabb olvashatom a következő fejezetet, mert förtelmesen megkedveltem ezt a blogot!

    U.i.: Imádooom! Remélem élményben gazdag nyári szüneted lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! <33 Igyekszem nagyon a folytatással, bár kicsit megint túllőttem a célon, szóval csak reménykedem, hogy holnap be tudom fejezni. De tényleg igyekszem. ;)

      Törlés
  14. Drága Csakegylány,
    egy ideje nem írtam, ami miatt elnézést is szeretnék kérni, de nálam is az év vége elég húzós szokott lenni. De mindig nyomon követem az eseményeket, még ha kommentet nem is tudok mindig írni. Imádom a történetet, annyira jó, hogy Harry-t lassan közelebbről is megismerhetjük, szóval alig várom, hogy kisüssön a nap. :) Az írásod még mindig csodálatos és egyszerűen imádom az összes sort. Remélem hamarosan olvashatjuk a kövi részt, de addig is szép nyarat éééééés IMÁDLAK. <3
    Puszi: Bogi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, az a lényeg, hogy most itt vagy. :))) Azért hiányoztál. <3 De természetesen teljesen megértem, ha nem írsz mindig. Örülök, hogy legalább tudom, hogy itt vagy és olvasol. :))
      Köszönöm szépen, és neked is szép hosszú nyarat kívánok! :))

      Törlés
  15. Naaa szia :)
    Az elöző héten teljesen el voltam havazva, mert szombaton ballagtam, ezért tudtam csak ilyen későn elolvasni ezt a fantasztikus részt :D Olyan jólesett ez így nyár elejére *.* A kövi részt még eltudom olvasni, de az azutáninál csak később tudok jelentkezni, mert olyan táborba leszek ahol nincs wifi, utána pedig fellépek. Erre a részre mást nem tudok mondani csak azt, hogy imádooom <3 :$
    Ölel és puszil téged: Adél <3 :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsősorban nagyon gratulálok a ballagáshoz! :))
      Másodszor pedig köszönöm szépen megint a kedves szavakat. <33 Semmi gond, ha nem írsz, érezd csak jól magad a táborban, és legyél ügyes a fellépésen! :))
      Imádlak! <33

      Törlés
  16. Kedves Csakegylány! Nagyon nagyon nagyon...(még sok-sok nagyon) imádom a történetet és téged is. Remélem hogy ma már jön a kövi rész (mert ugye vasárnap van) mert szeretném megtudni mi lesz velük ❤ remélem összejönnek de mivel ott van Nate... nem tudom. Legyen minden happy és valaki találja már meg őket valamikor könyörgöm!! Imádlak komolyan��❤❤ siess a kövivel lécci

    VálaszTörlés
  17. Ééés... még valami. Most a olvasom a Summer09- t és imádom. Remélem Ash nem hal meg mert ott még nam tartok. Most lesz karácsony és elment Harry-töl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon nagyon váááárom a kövi részt!

      Törlés
    2. Nagyon-nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! <33 Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nem fog ma jönni az új fejezet. Nyaralni vagyunk, de a szállodában nem működik a wifi, csak a mobilnetemről "élek", a fejezet pedig a laptopomon van, amin a net nem megy. Mérges vagyok, de nem tudok mit tenni, így alakult sajnos. Vasárnap érünk haza, és akkor már biztosan olvashatjátok a folytatást. :))
      A Summer '09-ról pedig inkább nem mondanék semmit előre, de nagyon örülök, hogy azt is olvasod, és hogy azt is megszeretted. :)
      Köszönök mindent. <33 Imádlak. <3

      Törlés
    3. Én is imádlak :)) nagyon kevés olyan blogger van aki nem csak jó történeteket ír, hanem meg az olvasóit is szereti 😍😍💗💗❤❤

      Törlés
    4. Ne viccelj! Ez a legkevesebb! Ti sokkal többet adtok nekem, mint amennyit én viszonozni tudnék. <33

      Törlés
  18. Szia, új olvasód vagyok, de már a Prológussal megnyertél. Azóta meg szinte falom a soraidat. Nagyon tetszik az alapsztori és a történetvezetés is, és nagyon jónak gondolom, hogy egy komolyabb témát boncolgatsz, a repülőbaleseteket. Remélem minél hamarabb hozod az új részt, és még annyit, hogy szerintem te azok közé a kevés bloggerek közé tartozol, akik megérdemlik a sok, és még több kommentet.

    Ölel Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy idetaláltál, és hogy elnyerte a tetszésedet az én kis irományom. :))) Igyekszem, nem okozni csalódást, ígérem. :) Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! <3

      Törlés
  19. Ez a resz egyszeruen vaaa😍olvastam mar a Summer'09-et is azt is imadtam es ezt is imadom😍hihetettlenul jo iro vagy😍imadlak es mar nagyon varom a kovetkezo reszt😍❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy a Summer '09 után ide is eltaláltál. :)) Köszönöm a szép szavakat. <33

      Törlés