2015. június 17., szerda

Hatodik fejezet




- Hát, szia, te nagyfiú! – szorítottam magamhoz melegen Theot, mikor végre nem volt már olyan sűrű körülöttem a levegő a sok kérdezősködő táborlakó miatt. Zayn a vízről gondoskodott, míg Niall a frissen hozott gyümölcsöknek örült nagyon Milesszal együtt, de a többiek is valahogy mind szétszéledtek, miután megnyugodva nyugtázták magukban, hogy mégsem fogunk szomjan halni ezen a szigeten.
- Te vagy a nap hőse – mosolygott rám kedvesen Eleanor, ahogy gyengéden megszorította a vállam.
- Én csak a segítő voltam az akcióban, és különben sem volt ez olyan nagy dolog – legyintettem.
- Igazad van. Harrynek is meg kellene köszönnünk. Ő már el is ment?
- Ki sem jött egészen a partra – csóváltam meg a fejem, és hangomból én is éreztem kiszűrődni a csalódottságot.
- Milyen volt vele eltölteni egy egész napot? – kuncogott El halkan.
- Ne is mondd! – temettem egy pillanatra kezeim közé arcomat. – Ez a fiú csak fejfájást okoz nekem. Nem tudom sosem megjósolni, hogy éppen milyen hangulata van, hogy le fogja-e harapni a fejem, mert pusztán megszólaltam, vagy inkább megmutatja sziget titkos helyeit.
- Az első pillanattól kezdve furcsa volt nekem – vallotta be El. – Ez az örökös gorombaság, és hogy még a társaságunkat sem tudja elviselni… - csóválta meg a fejét rosszallóan.
- Nem tudom – vontam meg a vállam tehetetlenül. – Annyi kérdésem van vele kapcsolatban, amire meg szeretném kapni a válaszokat.
- És úgy gondolod, hogy megéri a fejfájást? – mosolygott rám lágyan.
- Fogalmam sincs – vallottam be sóhajtva. – Viszont úgy sincs jobb dolgom ezen szigeten – kuncogtam csendesen. – De hagyjuk is! – ráztam meg a fejem. – Inkább mesélj te! Itt mi újság? Kicsi nyúzottnak tűnsz – állapítottam meg kissé karikás szemére és a szokásosnál sápadtabb arcára célozva.
- Szerintem valami vírus lehet, amit még otthon szedtem össze. Rosszul lettem reggeli után, de nem hinném, hogy a gyümölcsöktől kaptam volna gyomorrontást. Viszont most már egészen jól vagyok – mosolygott rám biztatóan.
- Ennek örülök – viszonoztam lágy gesztusát. – Esetleg még valami, amiről lemaradtam az elmúlt egy napban? – húztam fel a szemöldököm kérdőn.
- Ó, hogy én milyen buta is vagyok! – csapott a homlokára hirtelen. – Mutatnom kell neked valamit, vagyis sokkal inkább valakit! – ragadta meg a csuklómat, és Theoval a kezemben a tábortűz megszokott helye felé kezdett húzni. Alig volt időm letenni Theot Mrs. Brightmore mellé, mikor a néma szőke lány elé fordított. Valami olyan más volt benne, mint mikor elindultam a táborból kicsivel több mint egy napja. Szemei sokkal élénkebben csillogtak, és talán mintha egy kis sminket is viselt volna. Legnagyobb meglepetésemre azonban megérkezésemre hirtelen felugrott a homokból, és rám irányította csillogó tekintetét.
- Perrie Edwards vagyok – nyújtotta felém jobb kezét, miközben szélesen elmosolyodott.
- É-én pedig Adeliade… - nyögtem ki szerencsétlenül pár pillanat elképedt hallgatás után. – De szólíts csak…
- Addy, a nővérke, tudom – terjedte el arcán még jobban mosoly, ahogy finoman megráztam a kezét. – Sajnálom, hogy úgy be voltam fordulva az elmúlt napokban, de többet nem fogok zombit játszani, esküszöm – nevetett halkan, habár mintha egy kis keserűséget is hallottam volna kacagásában.
- Ennek örülök – eresztettem meg felé egy lágy mosolyt, és valóban, mintha egy kis kő esett volna le a szívemről, hiszen az utóbbi időben egyre jobban aggódtam a lány viselkedése miatt. – Ismered a tábort, vagy a bőröndödet megtaláltad már?
- Persze-persze – legyintett le. – Habár a cuccomat elnyelte a föld, vagyis gondolom, inkább az óceán – kuncogott, mire én is elmosolyodtam.
- Szívesen adok neked az én ruháimból, és a közösből is szerezhetünk neked mindent, amire szükséged lehet.
- Köszönöm. Már Eleanor is kisegített egy kicsit. Viszont, azt hiszem, én sokkal több újat, tudok neked mutatni, mint te nekem. Csak gyere velem! – ragadta meg csuklómat, és sietősen húzott maga után. Egy furcsa pillantást lövelltem Eleanor felé, aki csak kuncogva bólintott egy aprót.
Pár pillanat múlva azonban minden értetlenségem elillant, és helyét egy kis álmélkodás vette át. A part erdő felöli oldalán, nem messze eddigi táborunktól, egy kis kunyhó állt, ami egy napja még biztosan nem volt ott. Nem volt túl nagy, talán kisebb is lehetett, mint otthon a fürdőszobám, de egészen megdobbant a szívem, mikor megláttam. Bambuszból, pálmalevelekből, a repülőben talált különböző részekből és ki tudja még miből épülhetett fel. Körülötte Zayn, Niall, Mr. Morgan és Alexander szorgoskodtak, kezükben gyűrött lapokon vázlatokat nézegettek.
- Ezt ti csináltátok? – tettem fel a lehető legbutuskább kérdést.
- Miért, szerinted csak az égből pottyant ide? – forgatta meg a szemét Alexander, én pedig azonnal elengedtem megjegyzését a fülem mellett.
- Az elmúlt másfél napon ezen dolgoztunk, de a következő már sokkal könnyebben fog menni – állt mellém Niall büszkén.
- Ez lesz Mr. Morgané, Milesé és Alexanderé. Még hármat építünk, egyet Kiminek és Grace-nek, egyet neked, Elnek és Perrie-nek, a harmadikat pedig Theonak, Niallnek és nekem – állt mellénk Zayn is.
- Nem túl nagy, és otthonos, de egy nagyobb szélben sem fog összedőlni, és ha minden igaz az eső ellen is megvéd – magyarázta Niall.
- Nem kell szerénykedned, Niall – bökte játékosan vállon Perrie a szőkét.
- Ez csodálatos! Eszméletlenek vagytok! – öleltem át boldogan egy-egy karral a két fiút pár pillanatra. – Lehet még valamiben segíteni? – érdeklődtem lelkesen.
- Munka, mint a tenger – legyintett Zayn. – Biztosan találunk neked valami nem túl megerőltetőt.
- Héj, nem vagyok én olyan puhány! – szólaltam fel megjátszott sértődöttséggel.
- Na, akkor gyere csak, Addy! Mi lenne a szimpatikusabb, a favágás vagy fahordás? – szórakozott velem kicsit Niall, miközben hátamra simítva kezét a munkálatok közepe felé vezetett. Perrie még feltartott hüvelykujjal biztatott, ő viszont már nem tartott velem.

***

Az elmúlt három nap leginkább Perrie megismerésével és a kis kuckók megépítésével teltek. Épp időben lettünk kész a munkálatokkal, mert a reggel csendesen elkezdett esni az eső, és a levegő hőmérséklete is mintha pár fokkal csökkent volna, így igazán nem ártott rajtunk a pulcsi sem. Egészen otthonosan berendezkedtünk, habár csekély bútorzatunk csak pár pokrócból és párnából kialakított szerény ágy volt, valamint az épségben maradt fontosabb dolgaink, ruháink. Nem mellesleg pedig egészen össze is kovácsolta a csapatot a kis együtt töltött munka.
Az elmúlt napokban sikerült megismernünk Perrie-t is, aki egy szörnyen életvidám és lelkes lánynak tűnt elsőre. Nem adta fel a körülményeink miatt életstílusát, és próbálta minél jobban megtartani otthoni szokásait. Sminket használt a többiekkel ellentétben, és egyik nap, órákig körömlakkot keresett mondván, hogy bármelyik pillanatban értünk jöhetnek, és nem nézhet ki slamposan a sok kamera előtt, ami otthon biztosan várni fog ránk. Azonban az elmúlt hetekről szinte egyáltalán nem beszélt, nem adott magyarázatot zárkózott viselkedésére. Annyit tudtunk meg tőle, hogy a testvérével utazott Ausztráliába egy megnyert nyaralás miatt. Többet nem mesélt, de azt már mi is könnyen kitalálhattuk ezek után, hogy miért is rázta meg őt a többieknél sokkal jobban a baleset, és hogy miért látogatja naponta az elhunyt emberek sírját, habár egy könnycseppet sem láttunk soha a szemében. Éjszakánként mégis egyszer-kétszer mi, szobatársai, azaz Eleanor és én, halk, rémálmok okozta nyöszörgésére, ritkán halk segélyhívásaira ébredtünk.
Múlt éjjel akadt egy negyedik kis hálótársunk is Theo személyében, akinek valójában Niall és Zayn mellett lett volna a helye, de úgy tűnt, hogy szeret átlógni, így egy éjszakára én osztottam meg vele szerény fekhelyemet.
A körülményekhez képest minden elég rendezettnek és megnyugtatónak tűnt, hiszen volt vizünk és gyümölcsünk, mint a tenger, és egyelőre veszekedések sem osztották meg a társaságot. Végre fürödni is tudtunk, hiszen a többieknek is megmutattam a kis vízesést még aznap, mikor visszaértem a táborba. Akkor szinte már túlságosan is feltűnően gyakran pillantgattam a fákkal takart kis barlang irányába, ami Harry otthonát jelentette ezen a helyen, mégsem volt szívem felfedni a titkát, amit csak nekem mutatott meg, így a többiekkel szándékosan elkerültük azt a helyet.
Egyedül ő volt, Harry, aki a fejfájást okozott nekem, hiszen ekkor már majdnem négy napja színét sem láttam. Megszokott volt tőle, hogy eltűnik, majd hirtelen újra felbukkan, azonban ennyi idő még sosem telt el a látogatása nélkül. Nem tettem múltkori együtt töltött napunkon semmi olyat, amiért neheztelhetett volna rám, és a többiek sem bántották sosem különc viselkedése miatt, így nem láttam nyomós indokot szándékos eltűnésére. Valami az agyam mélyén viszont azt súgta, hogy ez nagyon nincsen így rendben. Úgy éreztem, hogy valamilyen szinten felelősséggel tartozom érte, most pedig kissé megijedtem, hogy netán valami baja történt, például egy esetleges erdőfelfedező túráján.
Az első esős napunk szörnyen unalmasan telt, így nekem is egyre többet járt a fejemben a göndör fiú, és aggódásomat ekkor már képtelen voltam leplezni saját magam előtt. Épp ezért döntöttem úgy, hogy az esőzésben elindulok, és meglátogatom őt. Így sietve elköszöntem a többiektől, miközben vízszerzésnek álcáztam kirándulásomat, és visszautasítottam minden segítséget. Magam vettem egy kis étellel és vizes palackokkal teli hátizsákot, valamint egy vékony esőálló kabátot, majd a már jól ismert útvonalon indultam el a kis barlang felé, remélve, hogy annál nem kell mélyebbre mennem az erdőben, hogy meglátogathassam Harryt.
Az órák óta tartó esőzésből már jócskán jutott a fák közé is a lombkoronák védelmének ellenére is, így a helyenként előforduló sárban egészen nehezen ment a közlekedés, és néhol csak egy kicsin múlott, hogy ne csússzak meg a vizes földön. Ilyen alkalmakkor többször is átgondoltam, hogy visszaforduljak-e, de végül valamilyen belső késztetés miatt mindig elvetettem az ötletet, és rendíthetetlenül haladtam az esőben és sárban a kis barlang felé. Mit ne mondjak, egészen megkönnyebbültem, mikor megpillantottam a vízesést, ami azt jelentette, hogy már csak pár lépésnyire vagyok célomtól. Halkan felsóhajtottam, ahogy egy-két percen belül beléptem az eső elöli menedékre, azaz Harry lakhelyére.
- Harry… - szólongattam halkan, ahogy lehajtottam fejemről kapucnimat, azonban saját szemeimmel is láthattam, hogy teljesen üres a kis barlang. A rendetlenség egy cseppet sem változott, viszont Harry nyomát sem leltem. Képtelen voltam megérteni, miért kóvályog az erdőben, ebben a szörnyű időben. Egyetlen gondolatom volt, hogy talán Londonban töltött hosszú évei után megszokta a sok csapadékot, míg én a nagyrészt forró napsütésben nőttem fel. Ekkorra azonban már egészen biztossá vált bennem, hogy semmi kincsért sem fogok elindulni Harry után, így holmiját nem piszkálva letelepedtem a barlang bejáratánál, és eldöntöttem, hogy várok rá egy keveset, ha pedig sokáig nem ér vissza, én visszatérek a táborba. Hátamat a kőfalnak döntöttem, miközben csendesen bámultam ki, az esőbe. Ekkor vettem észre valami fehéret az egyik fa tövében, de a megállíthatatlanul ömlő vízcseppek miatt csak nehezen tudtam kivenni, hogy mi is lehet az. Először azt hittem, hogy Harry véletlenül valamit kint hagyott, a következő pillanatban azonban már talpra is ugrottam, és ezúttal az esőtől nem zavartatva magam szinte futólépésben siettem a fehér folt felé. Alig pár lépés múlva megláttam fehér pólóba öltözött göndör fiút egy nem túl messzi fának támaszkodva. Karikás szemei csukva voltak, miközben arca mintha csak a felsője színét próbálta volna utánozni. Első ránézésre mintha csak aludt volna, azonban olyan betegesen nézett ki, hogy azonnal éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben vele. Szívem erősen zakatolt, émelygés fogott el a látványra és agyamban azonnal felugró szörnyű gondolatokra.
- Harry! Harry! – szólongattam még mielőtt mellé értem volna, de nem reagált a kiabálásomra. Sietve vágtam magamat trédre mellette, ezúttal nem is foglalkozva a sárral, és azonnal csuklójáért nyúltam pulzusát keresve. Kezei szinte jég hidegek voltak, ami nem is volt csoda, hiszen az idő is lehűlt, ő pedig nem viselt mást csak egy pólót és rövidnadrágot, miközben a hűvös esőcseppek is egészen lehűtötték a testét. Azonban megkönnyebbülésemre ujjaim tapintása alatt éreztem vérének erős lüktetését. Hatalmas kő esett le a szívemről, és tudtam, hogy ezek után legfontosabb feladatom, hogy Harryt valahogy felmelegítsem, még mielőtt valami komolyabb baja esne. Nem is volt időm ekkor azzal foglalkozni, hogy azon gondolkodjam, mi is történt vele pontosan, hiszen minél hamarabb a barlangba kellett juttatnom őt az esőtől védve, azonban sosem voltam egy túl nagy vagy erős lány, így egyedül képtelen lettem volna bevinni, szükségem volt az ő segítségére is.
- Harry… - szóltam, ahogy kezeimet hideg arcának két oldalára simítottam, és igyekeztem szemei kinyitására bírni. Hiába paskoltam az arcát vagy szólongattam, egyáltalán nem reagált rám. – Harry, kérlek… - nyúltam ezúttal a válláért, és először csak finoman, majd már sokkal erősebben, szinte már kétségbeesetten rázogattam őt. Ekkor végre pillái lassan felnyíltak, és smaragd szemeivel kábán nézett körbe. – Istenem, Harry… Mi a fene történt veled? – sóhajtottam fel kissé talán megkönnyebbülve. Az előttem heverő göndör fiú még nehezen tartotta nyitva szemeit, és bágyadtam igyekezett fókuszálni arcomra. Választ természetesen nem kaptam kérdésemre, viszont nem várhattam tovább, hogy újra elaludjon. – Gyere, muszáj bemennünk a barlangba! – igyekeztem felhúzni a földről, majd miután eljutott az agyáig, hogy mit szeretnék, végre lassan sikerült feltápászkodnia a sárból. Sietve dobtam át egyik karját a vállamon, ahogy tétova lépésekkel közelítettünk a barlang felé. Hirtelen nem is tudtam mihez hasonlítani a helyzetet, talán Harry leginkább egy részeg emberhez hasonlított abban a pillanatban, de alkohol szagot nem éreztem rajta. – Harry, hogy kerültél oda, ki ilyen esőbe? Hogyan ütötted ki magad ennyire? – kérdeztem, bár válaszra nem számítottam tőle.
- É-én… - kezdte volna, de egy pillanat múlva ellökött magától, és térdeire esve, kezeivel a földre támaszkodva öklendezni kezdett. Fölé állva vártam, hogy kiadjon magából mindent, miközben támogatásomat mutatva a hátára simítottam tenyeremet. Nem hányt túl sokat, de arca még az előbbinél is sápadtabb lett, miközben veríték csillant meg a homlokán, és keveredett az esővel. 
- Jobban vagy? – kérdeztem aggódva, ahogy leguggoltam mellé, ő pedig felém fordította beteges tekintetét, és csak egy aprót bólintott. – Lehet, hogy te is azt a vírust kaptad el, mint Eleanor, aki az elmúlt pár napban végig rosszul volt – jegyeztem meg inkább saját magamnak, mint neki, majd az előbbihez hasonlóan tettük meg az utat a barlangig. – Le kell venned a vizes ruháidat, hogy fel tudj melegedni – szóltam a vacogó fiúhoz, és a bőröndjéhez léptem, hogy tiszta ruhát keressek neki. Más esetben nem nyúltam volna a cuccaihoz, de ez most vészhelyzetnek minősült. Szinte felé sem fordulva dobtam oda neki egy tiszta pólót és melegítőnadrágot, hiszen nem használhattam ki a helyzetét, és különben sem lett volna túl rendes dolog más fiút bámulnom, mint Nate-et.
- M-mi csinálsz itt? – kérdezte a szokásosnál is rekedtesebb hangon, mire felé fordultam, és megnyugodva nyugtáztam magamban, hogy már van rajta ruha.
- Eltűntél – mondtam halkan, miközben egy egyszerű mozdulattal lenyomtam őt ügyesen kialakított ágyára. Nem nagyon ellenkezett, ahogy a lehető legtöbb pokrócot felhasználva igyekeztem őt betakarni, és így felmelegíteni. Összeszorult a szívem, ahogy figyeltem őt lehunyt szemekkel vacogni a sok réteg takaró alatt. Olyan sebezhetőnek tűnt ekkor, akárcsak egy kisgyerek, de képtelen voltam rajta segíteni. Annyit tehettem csupán, hogy egy talált száraz törölközővel megszárítottam göndör tincseit ezzel is segítve felmelegedését. Pár hosszú perc múlva végre pedig egyre inkább alább hagyott remegése, majd mélyen szuszogva mintha újból elaludt volna.
Elgondoltam, hogy még mit is tehetnék érte, hogy anyu vagy a nagyi mit csinált velem, mikor beteg voltam. Az ágyba dugás megvolt, gyógyszert pedig nem tudtam neki adni. Az jutott még eszembe, hogy a nagyim, mikor telente megfáztam, mindig egy nagyadag levessel várt, azonban ez sem volt kivitelezhető a vadon közepén. Egy hirtelen ötlettől vezérelve mentem Harry bőröndjéhez újból, miközben reméltem, hogy legalább csak egy kis angol vér szorult belé, ha már az Egyesült Királyságban született. Nem csalódtam a génekben, így percek múlva elkezdtem tüzet rakni, hogy vizet tudjak melegíteni egy kis teához. Én sokkal jobban szerettem a kávét, de tudtam, hogy Harrynek tökéletes lesz egy kis felmelegedésre a forró folyadék. Szerencsém volt, hiszen Harry előre gondolkodva tartott egy kevés száraz fát a barlangban, a tűzgyújtás ezután pedig nem okozott már gondot, hiszen egészen jól belejöttem a dologba az elmúlt hetekben. Víz azonban csak egy pár kortynyi volt csak a közelben, így sietve magamra kaptam dzsekimet, és hoztam pár üveggel a kis tóból. Mire visszaértem, meglepetésemre Harry alakját pillantottam meg a barlang bejáratánál guggolva, miközben éppen a fogát mosta, amit nem is csodáltam előbbi rosszulléte miatt.
- Hogy érzed magad? – kérdeztem, ahogy beléptem a menedékbe az eső elől, és lehajtottam kapucnimat.
- Egyszerűen csodásan – morogta, miközben kiöblítette száját egy kis vízzel. Most az egyszer elengedtem fülem mellett mogorvaságát, és a vizet a tűzre helyeztem. Amúgy pedig Harry valóban sokkal jobban nézett már ki, mint alig egy órája, mikor szinte ájulva feküdt az esőben, a fa tövében.
- Mit kerestél odakint ebben a szakadó esőben? – kérdeztem, miközben a teát készítettem.
- Nem igazán emlékszem – vonta meg a vállát, ahogy felállt.
- Ittál? – kíváncsiskodtam.
- Talán kicsit túllőttem a célon – jegyezte meg teljesen érdektelenül, én pedig csak hangosan felhorkantam.
- Menj vissza, mert meg fogsz fázni – kértem ezzel vékony öltözetére utalva.
- Persze, anyuci – forgatta meg a szemét, de hallgatott rám, ebből pedig arra következtettem, hogy még nincsen teljesen rendben. Pár perc múlva kész volt a tea, azonban eszközök hiányában csak egy üres flakonba tudtam tölteni a forró italt. Ezután én is követtem Harryt a barlangba, aki ekkor az ágya tetején ült, és engem követett tekintetével. Azonban, mikor átnyújtottam neki a teát, kissé felhúzott szemöldökkel bámult rá.
- Csak tea – kuncogtam halkan, ahogy kibújtam kabátomból, és a ruhadarabot a szemközti fala elé raktam le fogas hiányában.
- Ez az én teám? – nézett rám homlokát ráncolva, miután beleivott az üvegbe, én pedig csak egy aprót bólintottam, ahogy leguggoltam mellé. – Miért kutakodtál a bőröndömben?
- Nem kutakodtam – forgattam meg szemeimet ezúttal már teljesen könnyedén. – Muszáj volt neked száraz ruhát és törölközőt keresnem. Különben pedig szívesen – horkantam fel újból, de a göndör fiú nem zavartatta magát, és csak semlegesen bámult a szemközti kőfalra. – Biztos vagy benne, hogy jól vagy? – kérdeztem már többedszerre.
- Igen – sóhajtott unottan. – Semmi bajom…
- De még mindig annyira sápadtnak nézel ki – mondtam, és homlokához emeltem a kezem. Megállapítottam, hogy láza nincsen, de egy pillanat múlva már az erős ujjai a csuklóm köré szorultak, és lefejtette a tenyeremet magáról.
- Jól vagyok – nyomatékosította. – Nagyon tudnám értékelni, ha máson gyakorolnád nővéri teendőidet, és nem viselkednél úgy, mint az anyám.
- Rendben, bocsánat – sütöttem le a szemem, hiszen zavarba jöttem kicsit sem kedves elutasításától. – Miért tűntél el úgy? Napokig nem jöttél a tábor közelébe.
- Talán csak nem volt kedvem a társasághoz – vonta meg a vállát. Ez alkalommal sem volt Harryvel könnyű dolgom, hiszen talán még a szokásosnál is morcosabb formáját vette fel.
- Pedig egyszer eljöhetnél. Kunyhókat építettünk a parton.
- Majd, ha va… - kezdte volna újból csípős megjegyzését, de mondandóját félbe kellett szakítania, mert hangosan köhögni kezdett. Előre éreztem, hogy jobban meg fog neki ártani ez a kis esős kaland, mint azt mutatja. Nem igazán tudtam neki segíteni szinte már rohamszerű köhögése közben, annyit tehettem csupán, hogy hátára simított kézzel vártam, hogy jobban legyen.
- Hozzak neked valamit? Töltsek még teát, vagy hozzak esetleg vizet? Ha gondolod, visszamehetek a táborba, hátha találok neked valami gyó… - igyekeztem segíteni őt, miután jobban lett, de egy pillanat alatt felcsattant.
- Tudnál adni csak egy lélegzetvételnyi szünetet? – emelte fel a hangját frusztráltan, hogy csak úgy zengett a kis helység, bennem pedig egészen megakadtak a szavak. – A rohadt életbe is, Adelaide! Senki sem kérte, hogy bánj úgy velem, mint egy gyerekkel! Nem akartam, hogy ide gyere, és játszd a megmentőt! Mi a fenéért nem maradtál a nyomorult kis táborodban? – szavai súlyát még azzal is megbélyegezte, hogy dühében a falhoz vágta a teás üveget, ami talán nem szándékosan, de a kabátomon landolt. Igyekeztem menteni, amit még lehetett, de a ruhadarabot egészen átáztatta a barna folyadék. Ki kellett volna mosni, hiszen nedvesen nem hordhattam, azonban ebben az időben valószínűleg napokig tartott volna, míg megszárad, én viszont minél előbb el akartam hagyni ezt a helyet és legfőképpen Harryt. Síri csend ült ekkorra körénk, miközben kattogott az agyam valami megoldást keresve a menekülésre. – Miért sírsz? – sóhajtott fel halkan Harry a hátam mögül ezzel megtörve hosszas szótlanságunkat.
- Nem-nem sírok – ellenkeztem és azonnal arcomhoz nyúltam, ahol meg is éreztem egy-két meleg könnycseppet, amikről eddig nem is szereztem tudomást. Ennél rosszabb talán már nem is lehetett volna. Harry megalázott – nem először -, én pedig elsírtam magam előtte. Akkor legszívesebben a föld mélyére süllyedtem volna. Nem maradhattam ott, és inkább választottam az esőt és a vele járó esetleges megfázást. Csendesen és legyőzötten indultam a barlang kijárata felé, de még utoljára visszafordultam hozzá. Ugyanazon a helyen ült, ahol előbb is, és arcán még mindig ott játszott az a megszokott öntelt arckifejezés. – Valóban ennyire rosszat tettem volna? Egyszerűen csak segíteni akartam – mondtam, de több könnyet nem engedtem meg magamnak. Egyelőre.
- Senki sem kérte a segítségedet - mutatott rá.
- Sajnálom, de tudod, normális, érző ember vagyok, aki törődik másokkal – vontam meg a vállam. – Fogalmam sincs, hogy miért, de igen, még veled is. Mást sem kapok tőled csak elutasítást és megalázást, de valamiért vagyok olyan naiv, hogy még mindig törődjek veled. Pedig nem érdemled meg… - ráztam meg a fejem.
- Tudom – mondta egyszerűen, és egy pillanatra lesütötte szemeit. Mikor újra felnézett rám, gúnyos arckifejezése teljesen komorrá változott. – Ahogy a könnyeidet sem. Nem érdemlem meg, hogy miattam sírj, úgyhogy ne tedd... 
- Nem kell emiatt aggódnod – nevettem fel keserűen. – Én többet nem foglak keresni. Ígérem. Viszlát, Harry… - fordultam ki a barlangból, és kezeim között a kabátommal, pár lépés után már teljesen vizesen vettem az irányt hazafelé.
- Héj, Adelaide! – kiáltott utánam a barlangból. – Gyere vissza! Teljesen el fogsz ázni! Hercegnő! – szólt hangosabban. Becenevemre újból könnyek gyűltek a szememben, de nem engedtem nekik esélyt a kijutásra. Azonban hátra sem fordulva folytattam utam minél távolabb a barlangtól. Most az egyszer rajtam volt, hogy rá sem nézve elmenjek, ahogy ő azt pát nappal ezelőtt velem tette.
Soha többé nem terveztem visszatérni a barlanghoz, és nem akartam már Harryvel sem találkozni. Eddig igyekeztem neki segíteni és jobban megismerni őt, de mindenhol csak elutasítást kaptam tőle, nekem pedig elegem volt a sok megaláztatásból és gúnyos megjegyzésből.
Egy valamiben mégis igaza volt, hiszen nem érdemelte meg, hogy miatta sírjak, nem érdemelte meg egyetlen könnycseppemet sem. Akartam, hogy látásom csak az esőtől legyen homályos, és arcomat is az égből eső vízcseppek áztassák csupán.
Elhaladtam az elmosott tábortűz mellett, ahol pár napja azokkal a buta játékokkal próbáltuk jobban megismerni egymást. Ekkor hirtelen egy kicsit megbotlottam, és mikor lenéztem lábaimhoz, azt az ismerős whiskys üveget pillantottam meg a földön. Valóban hiányzott belőle, mióta játszottuk, de nem túl sok fogyott a benne lévő alkoholból. Annyi biztosan nem, hogy valaki, főleg nem egy felnőtt férfi, teljesen kiüsse magát vele, pedig Harry múltkor azt állította, hogy ez volt az utolsó üvege. Valamiért úgy éreztem, hogy nem ez volt, amiben hazudott. Emiatt újabb kérdések bukkantak fel fejemben, de próbáltam őket könnyeimmel együtt azonnal elüldözni, hiszen nem számított már. Többé már nem rám tartozott.

36 megjegyzés:

  1. Miért nem ment utána Harry? Miért ilyen gonosz? Nagyon jó lett! A következő részben is sok Harrys pillanat kegyen benne csak egy picit vidámabb oldala! Hamar hozd a kövit!
    Xoxo Sonia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan ki fognak derülni a dolgok, legfőképpen Harry viselkedésének az oka, ígérem. :)) Köszönöm, és nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Nem spoilerezek, de a következő rész hangulata egészen más lesz már. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett :) Nekem tetszett a vita és hogy Harry ilyen goromba volt. Már várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett! :) Vasárnap jön a következő rész. :)

      Törlés
  3. Annyira jó lett! Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi van Harryvel, és annyira rendes volt Addy, mikor megtalálta és gondoskodott róla. Bevallom más reakcióra számítottam Harry részéről, de hát ezzel teszed izgalmasabbá. Nagyon durva volt Harrynek ez a kirohanása, minimum utána mehetett volna, és egy bocsánatot kinyöghetne. Ezért is várom a következő fejezetet, hogy hogy alakul a kapcsolatuk, mi lesz a következő lépés.
    Puszi Sierra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen. <3 Remélem, hogy nem okozok a következő részekkel sem csalódást. Ígérem, hogy lassan kiderülnek majd a Harry körüli dolgok. ;)

      Törlés
  4. Uram atyám ez nagyon jo lett 😍😍😍 de ahhj ne veszekedjenek...... Annyira ahweee ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Hát, majd meglátjuk, mit tehetek... ;)

      Törlés
  5. Jó lett :D Siess a kövivel :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett. :) Vasárnap tudom hozni a következőt. :)

      Törlés
  6. Nagyon hó lett!*-*
    Harryt személy szerint lecsapnám egy serpenyővel!
    De gondolom nem lesz örökre ilyen goromba.
    Egyébként Harry kinyöghetett volna legalább egy köszönömöt.
    Ahj....a büszkesége legalább a holdig ér O.o
    Már nagyon várom a kövi részt!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Lassan Del rá fog jönni Harry "titkára", és nem fogja hagyni, hogy egy tuskó legyen. :D Aztán majd meglátjuk, hogyan alakulnak tovább a dolgok. ;)

      Törlés
  7. legjobb lett Imádtam alig várom újabb részeket :)) csak így tovább :)

    VálaszTörlés
  8. Hát ez nagyon jó:) vagy legalább is nekem iszonyatosan tetszik☺ . Már nagyon várom a következő részt♥ . xxDóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik. Köszönöm szépen. <33 Vasárnap olvashatod is a folytatást! :)

      Törlés
  9. Hát...mit is mondjak...eléggé megsirattál :')
    Remélem Harry észhez tér,és azzal fog kezdődni a következő rész,hogy utána rohan..bárcsak...:'')
    Harry amúgy olyan tuskó,hogy semmibe vette Adelaide segítségét...remélem,hogyha nem is megy utána,legalább elgondolkodik a dolgain...mert lenne min...:(
    Nagyon,nagyon,de nagyon várom a kövi részt!!☺
    Imááadlak!<3
    Pusssssz ;*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszméletlenül aranyos vagy, köszönöm szépen. <33 Nem mondhatok semmi konkrétat, de azt ígérem, hogy a következő résznek egészen más lesz már a hangulata. :)
      Én is téged, <33

      Törlés
  10. Már nagyon vártam ezt a részt, és hihetetlenül örültem, mikor megnéztem, és láttam, hogy frissítettél.
    Ez is nagyon izgalmas rész lett, nekem nagyon tetszett, és már tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy Harry miért ilyen goromba, meg ez az egész whiskys dolog egy kicsit zavaros... Remélem a következő részben sok mindenre választ kapunk, és hogy az ilyen izgalmas lesz!
    Már nagyon várom! :)

    Puszi,
    Daisy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <33 Nagyon örülök, hogy tetszett. :))
      Az teljesen normális, ha vannak még sötét foltok a történetben, az lenne a baj, ha mindenki mindent értene. Lassan viszont ki fognak derülni a dolgok főleg Harry körül, ígérem. Ha talán nem a következőben, de hamarosan. :))
      Nagyon fogok igyekezni, hogy ne okozzak csalódást, ígérem! :))

      Törlés
  11. Harry nem normális.
    Minél hamarabb folytasd!
    <3 :-*

    VálaszTörlés
  12. Ez fantasztikus!!! Imádom!
    Addyt úgy sajnálom, de egy kicsit Harryt is hiszen mindkettőjüknek jó lett volna ha a barlangban maradnak. Remélem nem lesz igaz hogy Addy nem foglalkozik többet vele.
    Csak így tovább! Ez a legjobb történet amit eddig olvastam! :)
    -Rebeka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, de nagyon aranyos vagy. Köszönöm szépen. <33 Imádlak!

      Törlés
  13. Drágaság ♥!

    Izgalmakban és érzelmekben nem volt hiány, annyi biztos :3 Megijedtem, mikor Eleanor arra panaszkodott, hogy rosszul van :3 Hál' istennek, úgy tűnik, semmi komoly, csak valami futó vírus :33 A kunyhók építésénél nekem A kék lagúna ugrott be rögtön... Nem tudom, miért :) Aztán jött az eső és Harry... Én leütöttem volna és otthagytam volna aszalódni az esőben! Még ilyen magának való, pofátlan seggfejt... Addy önzetlenül segíteni akart neki, erre lecseszi szegény lányt... Nem kedvelem Haz-t, nem és nem! Betegeskedjen csak!

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Sok erőt és kitartást a sulihoz ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Drága! <33
      Hát, igen, Harry nem mondható egy túl egyszerű esetnek. :D De most rajta van a sor, hogy helyre tegye a dolgokat. ;)
      Mondasz valamit a Kék lagúnával, bár az alapötlet a Lost sorozat alapján született meg a fejemben. Most, hogy így felhoztad, kedvem lett megint megnézni azt a filmet... ;)
      Remélem, hogy jól telnek a szünet első napjai! Pihenj sokat, és csináld azt, amihez kedved van! ;)
      Hatalmas ölelés, <33

      Törlés
  14. Sziaa! Ez a rész is hihetetlen jó lett! Azért még ne utasítsd el a könyvírást! Remek író lennél! :) Sok sikert a továbbiakhoz! Puszi: Agi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, de tényleg. Köszönöm szépen az elismerést. <33 Az a probléma, hogy tényleg egészen más terveim vannak, emellett pedig nem hiszem, hogy jól viselném a könyvkiadással járó dolgokat. De tényleg nagyon köszönöm a biztatást! <33

      Törlés
  15. Ismét csodásat alkottál Drága ❤️ Várom a következőt:)
    Bia xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, Bia. Mint mindig. <33

      Törlés
  16. Elkepesztoen jo resz lett ez is! Annyira tetszik ahogy irsz es a tortenet is nagyon jo, egesz nap tudnam folyamatosan olvasni:D csak annyit szeretnek meg mondani hogy jo lenne ha hamarabb jonnenek a reszek tudom sok munka van vele de a regebbi blogodba is kicsit hamarabb jottek es szerintem mindenki orulne neki! :)
    Puszi:
    Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon drága vagy, köszönöm szépen! <33
      Igen, a Summer '09-on hetente jöttek a részek, először úgy volt, hogy itt is úgy lesz majd, de nem tudtam tartani a tempót. Sajnos szeptemberben kezdtem a faktjaimat, és már nem nagyon tehettem meg, hogy inkább írok, minthogy tanuljak másnapra, mint az előző években. Sajnos. :( Viszont most a nyár erejéig igyekszem visszatérni a hetente érkező fejezetekre, ahogy a program engedni. :)

      Törlés
  17. Sziaa :) nagyon jó lett..de a vége olyan 😈aaaaah Nagyon várom a következő részt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :)) Igyekszem, hogy minél hamarabb tudjam hozni a következő részt. :))

      Törlés
  18. Varom a kovi reszt! Mikorra varhato?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem vele. :)) Legkésőbb jövő vasárnap olvashatjátok. :))

      Törlés