2015. április 6., hétfő

Második fejezet




Alig két órája volt, hogy a Nap teljesen eltűnt a horizontról, az egyetlen igazi fényforrást már csak az a kis tábortűz biztosította, mit a fiúk próbáltak életben tartani. Szerencsére gyorsan sikerült hármuknak fát szerezni, és még egy működő öngyújtót is találtak, mert fogalmam sincs, hogyan lettek volna képesek egészen maguktól meggyújtani azokat az ágakat. Nem mintha túl hideg lett volna, mert habár valóban lehűlt estére a levegő, még így is egészen kellemesen el lehetett lenni a vékony pokrócokkal, amiket még a gépből hoztak ki. A tűz mégis talán reményt adott mindenki számára. Mélyen belül mind azért imádkoztunk, hogy valaki meglássa éjszaka ezt a kis fénylő pontot, és megmentsen minket.
Mostanra már mind a tizenhatan egy helyre gyűltünk, a tűz közelébe. Egy újabb embert vesztettünk el az elmúlt fél órában. A nő, aki súlyos fejsérüléseket szenvedett, nem élte túl, bármennyire is próbáltuk őt Eleanorral életben tartani a többi sérülttel együtt. Legjobb tudásom szerint igyekeztem ellátni a sebesülteket, El pedig pontosan követte minden utasításomat, mégis úgy éreztem és tudtam, hogy ehhez mi nem vagyunk elegek. A legtöbbeknek olyan sérülései voltak, hogy ilyen körülmények között csoda volt, hogy még életben maradtak. Én sem voltam ehhez elég képzett, a belső vérzésekről, kívülről nem látható problémákról nem is beszélve. Ők, a súlyosan sebesültek, voltak azok, akik miatt minél előbb jönnie kellett a segítségnek.
Eleanor és én tehát a sérültekkel foglalkoztunk, míg Niall Mrs. Brightmore-ral valami vacsorát próbáltak készíteni az összegyűjtött élelmiszerekből, azaz legfőképpen konzervekből, mert azon kívül nem igazán találtunk más ehetőt, esetleg pár zacskó csipszet és kekszet, ami nem volt nevezhető tápláló vacsorának. Kedveskedni akartak nekünk ez után a szörnyű nap után ebben a kilátástalan helyzetben még, ha nem is ismertek minket igazán, és még, ha a konzervekből nem is tudott egy csodás háziasszony és egy séf együttes erővel sem ötcsillagos vacsorát varázsolni.
A tábortűz másik felén Zayn Alexanderrel folytatott halk beszélgetést, míg  Mr. Morgan már egy jó ideje aludt. A sebeit még délután elláttam, de eléggé megviselhette a katasztrófa, és szörnyen kába volt az elmúlt órákban, úgy gondoltam, hogy talán a fejét is beverhette az út során. Kíváncsi voltam, visszatér-e másnap nagy hangja, amiről már a repülőben híres lett. A szőke lány kicsit megnyugodott sokkos állapotából, és egy pokrócba begubózva szintén elaludt, habár elutasított minden kommunikációt. A göndör fiú, akinek még nem volt alkalmam megkérdezni a nevét, miután Zaynnel és Niall-lel visszaértek egy jó nagy adag fával, már sokkal inkább tűnt fáradtnak, mint olyan lekezelőnek, ahogy a délután viselkedett. Egyszerűen elvonult minden holmijával együtt pár méterre rögtönzött táborunk mellé. Ahhoz képest, hogy milyen arrogáns volt nemrég, most egy szót sem szólt senkihez, még vacsorát sem kért, egyszerűen csak a finom homokban ült és csendesen a tengert bámulta. Az édes kisfiú, Theo, Niall ölébe ülve eszegetett valamit, talán egy-két szem kekszet. Rajta látszottak legkevésbé a baleset okozta érzelmek, a félelem, a kétségbeesés, a gyász. Olyan kicsi volt, még semmit sem fogott fel az egészből. Nem értette, hogy milyen nagy bajban vagyunk vagy, hogy meghaltak a szülei, hanem egy kis mosoly, még ha fáradt kis mosoly is, de ott látszott a szája sarkában. Talán ő volt az egyetlen, aki tudatlanul is, de tartotta bennünk a lelket, hogy ne zuhanjunk össze a ma történetek után. Olyan kicsi volt, olyan ártatlan és kedves, hogy mindenkinek -, még az érzelmet ki nem mutató Alexandernek is – mintha célja lett volna megőrizni a kisfiú szívmelengető mosolyát.
Egy kis idő múlva lassan mindenki álomba merült a kialvó tábortűz mellett, már csak Eleanor és én voltunk fent, hogy a tűz halvány fényében még megtegyük a szükségeseket a betegekért. Azonban El alig állt már a lábain, és én is nehezen tartottam csak nyitva szemeimet. Kettőnkön kívül már régen aludt mindenki, a betegek is nyugodtak voltak.
- Még gyorsan hozok egy kis vizet Milesnak, te csak nyugodtan pihenj le, én is mindjárt lefekszem - szóltam oda halkan Eleanornak, aki a tűz mellett fáradtan pislogott.
- Oké… – fojtott el egy hatalmas ásítást. - Viszont te nem ettél még semmit – jegyezte meg, ahogy egy kissé megégett szélű pokrócért nyúlt. – Niall direkt félrerakott nekünk pár falatot, én pedig már megettem a részem.
- Én megvagyok – vontam meg a vállam, miközben egy palackos vizet vettem fel a földről. – Egyszerűen csak még az evéshez is fáradt vagyok – eresztettem meg felé egy halvány mosolyt. - Majd reggel. 
- Rendben, akkor viszont jó éjt! – sóhajtott halkan, és ahogy lefeküdt, máris mélyeket szuszogva merült álomba.
Én még sietve megitattam Milest, egy sérült harmincas éveiben lévő férfit. Attól tartottam, hogy talán belső vérzése lehet, viszont ha anélkül megúszta a balesetet, akkor nagy esélye volt az életben maradásra. Talán még fát kellett volna tennem a tűzre, de képtelen voltam tovább vonszolni lábaimat. Egy ilyen szörnyű nap után hullafáradtan dőltem el egy pokrócon, és nem is kellett erőltetnem, hogy szemeimet csukva tartsam. Az egész sziget teljesen csendes volt, egyedül a lágy hullámok tiszta hangja hallatszott az alvó megmenekültek szuszogás mellett. Nem tudom, hogy milyen állatok élhettek itt –, reményeim szerint semmilyen fenevad nem készült megzavarni pihenésünket -, de a sziget partján túli erdőből sem szólt semmiféle zaj. Furcsa volt ez a csend az otthoni éjszakákhoz képest, hiszen nem hallottam faliórám kattogását, az utcában áthajtó autó halk morgását, még az is furcsának hatott, hogy ennyi férfi mellett egy halk horkolást sem hallatszott. Mégis alig volt időm, hogy hosszan gondolkodjam ilyesfajta dolgokon, mert a tiszta csendben szinte azonnal álomba merültem.
Mindenki egy nyugodt éjszakában reménykedett az aznapi szörnyűségek után, és én sem gondoltam volna, hogy már alig pár órával elalvásom után fájdalmas és hangos kiabálásra fogok felriadni. Amint meghallottam az ordításokat, azonnal ülésbe pattantam fel, és ijedten néztem körbe. Ekkorra sokan hozzám hasonlóan, zavartan, egyesek már a talpukon keresték a fájdalmas hangok okát.
- M-mi történik? – szólalt meg Niall elsőként, aki fáradtan törölgette szemeit. Mellette Theo még békésen szundított, és talán semmire sem ébredt volna fel, ha ilyen kiabálások közepette is aludni tudott.
- Valami állat lehet? – kérdezte Alexander, akinek fáradt hangján most csak még jobban hallatszódott erős akcentusa.
- Nem hinném – szólt Zayn alvástól rekedtes hangon. – A legveszélyesebb állat sejtéseim szerint nem lehet félelmetesebb egy denevérnél, esetleg fókánál.
- Addy… - guggolt le mellém Eleanor fáradt, karikás szemekkel. – Jönnöd kellene. Az a középkorú férfi az a sérültek közül, akinek egy alkatrészdarab fúródott a hasába. Csak nemrég térhetett magához – suttogta, hogy a többiek ne hallják meg. Kábaságomból ekkorra már teljesen felébredtem, és sietve pattantam fel a földről, majd hosszú léptekkel igyekeztem az említett férfi felé. A kiáltások minden méterrel egyre hangosabbak és gyomorforgatóbbak lettek. Azonnal tudtam, hogy El melyik férfira gondolt, így könnyen megtaláltam az egész tábort felriasztó sebesültet. Egy számomra idegen nyelven ordított, de megértése nélkül is bárki könnyen megmondhatta, hogy milyen szörnyű fájdalmakat élt át. Viaszosan fénylő arcát verejtékcseppek borították, miközben vonásait a szenvedés torzította el. A legrosszabb mindenek előtt az volt, hogy fogalmam sem volt arról, mit kellene tennem. Abban biztos voltam, hogy egy komolyabb beavatkozás menthetné csak meg az életét, amit ilyen körülmények között és felszerelés hiányában képtelen lett volna bárki is elvégezni, emellett pedig ehhez én is kevés voltam már. Alig pár hónapot jártam az orvosira, ami ehhez a sérüléshez messze nem volt elég. Eddig abban reménykedtem, hogy mostanra talán már eljön értünk a segítség, de nem hittem, hogy az éjszaka is folytatnák a keresést az eltűntekért, abban viszont biztos voltam, hogy ez a férfi nem bírja ki reggelig segítség nélkül.
Hatalmas görccsel a gyomromban igyekeztem vissza a többiekhez, akiket reményeim szerint Eleanor már tájékoztatott felriasztásunk okáról. Idő közben újraélesztették a tüzet is, és fáradtan szemüket dörzsölgetve, ásítozva ültek az egyetlen fényforrásunk körül, még az a göndör fiú is, aki az este úgy elhatárolta magát tőlünk.
- Sajnálom, de nem tudok rajta segíteni – mondtam halkan, miközben lesütöttem szemeimet. – Műtétre lenne szüksége, különben órák múlva meghal, de ehhez már nem értek és nincsenek is meg itt a megfelelő körülmények – magyaráztam a többieknek, akik csendesen bámultak rám.
- Nem tehetünk valamit, hogy könnyebb legyen neki? – kérdezte Mrs. Brightmore együttérző szemekkel.
- Nem hiszem… Nem tudom… - ráztam meg a fejem tehetetlenül, és képtelen voltam elhinni, hogy egy újabb életet vesztük el nemsokára, mintha a másik több száz nem lett volna elég az előző napon. – Hozok neki vizet, és megpróbálom borogatni, hátha segít, ha legalább a lázát levisszük egy kicsit.
- Segítek én is – állt fel azonnal El a tűz mellől, és követett engem.
- Talán elkérhetném azokat a gyógyszereket attól a fiútól... - gondolkoztam el hangosan.
- Nem tudom... - sóhajtott Eleanor halkan, miközben egy kis anyagdarabot vizezett be. - Ki tudja, meddig leszünk még itt, muszáj lenne spórolnunk az ilyen dolgokkal. Különben sem hiszem, hogy sokat segítene.
- Igen, igazad lehet - bólintottam egy aprót. Olyan tehetetlennek éreztem magam. Segíteni akartam, mindenki segíteni akart, de mit ér a szándék, ha azt képtelenség megvalósítani? 
Hosszú ideig ültünk a férfi mellett, és próbáltunk megtenni bármit, hogy jobban érezze magát, viszont minden igyekezetünk kudarcba fulladt. Percről percre egyre gyakoribbak lettek a fájdalmas kiáltások, és már én is nehezen bírtam. El alig pár perce tört ki sírásban, de a többiek is nehezen viselték. Talán a legrosszabb az a szőke lány volt, aki fülére tapasztott kezekkel előre-hátradülöngélt a homokban, mintha elvesztette volna az eszét. Úgy hiszem, ő volt az, aki legnehezebben bírta a történteket lelkileg, én pedig őszintén aggódtam érte.
Órákon keresztül ugyanaz ment, mindenki csendes volt, egyedül a haldokló férfi lélekig hatoló kiabálását lehetett hallani, és úgy éreztem én is, hogy kezdek megőrülni. Vártam, hogy ki lesz az első, aki kibukik, hiszen Theon kívül senki más nem volt képes így tovább aludni. Azonban nem lepődtem meg, mikor egyszer csak Alexander felpattant a tűz mellől a homokból.
- A fenébe is most már! Én ezt nem bírom tovább! – csattant fel. – Beleőrülök, ha még egy percig ezt kell hallgatnom! Nem tudsz csinálni vele valamit? – fordult felém. Sóhajtva álltam fel a földről, Eleanor valamint a haldokló férfi mellől és indultam el a többiek felé.
- Próbálkozunk, de nem tudom, mit tehetnénk még – igyekeztem elég hangosan beszélni, hogy megértsenek a kiabálás mellett.
- Veled is rohadt sokra megyünk! – fakadt ki dühösen. Tudtam, hogy nem kellene hallgatnom rá, akkor mégis elszégyellve magamat lesütöttem szemeimet.
- Hé, csak segíteni próbál! – kelt védelmemre Niall, ahogy felpattant a földről és ösztönösen mellém állt. – Egész nap ott van, ahol szükség van rá, és megtesz mindent, amit tud! Ha nem lennél ilyen arrogáns seggfej, talán te is észrevennéd! – Őszintén meglepődtem Niall kirohanásán, hiszen veszekedést kerülő fiúnak ismertem meg, már amennyire fél nap alatt meg lehet ismerni valakit. Viszont úgy tűnt, hogy a fáradtság és a most már órákon át tartó nyomasztó kiáltások mindenkiből a legrosszabbat hozták ki.
- Hűtsd le magad, öcsi! – illette Niallt Alexander egy megvető pillantással. – Nehogy valaki azt merje mondani, hogy élvezi ezt! – mutatott dühösen a sérültek felé.
- Egy haldokló emberről beszélsz – szűrte ki Niall összefeszített fogai közül. Ekkora már egész teste megfeszült, és kezei is ökölbe szorultak. Féltem, hogy ezek ketten egymásnak esnek, ha ez a vita így folytatódik, ami már tényleg túl sok lett volna ennyi szörnyűség után.
- Tudod, mit? – emelte fel hangját a német férfi ezzel elnyomva a sebesült kiáltásait. – Nem érdekel! Teszek rá! Órák óta ezt hallgatjuk!
- És mégis mit kellene csinálnunk? Mondd meg akkor te! – néztem keményen a férfi szemei közé.
- Nem tudom, oké? Csak hallgattassátok már el!
- Hallgattassam el? – húztam fel a szemöldökömet hitetlenül meredve rá.
- Neki is ez lenne a legjobb… - halkult el kissé hangja. Mindenki tudta, hogy ezúttal Alexandernek igaza volt. A halál ennek a férfinak már a megnyugvást jelentette volna, és nem is maradt hátra neki más, de én nem voltam gyilkos. Képtelen lettem volna megölni valakit, és nem hittem el, hogy bárki is közülünk megtette volna.
- Akkor csináld, Alexander! – utasítottam halkan. – Tessék, gyerünk csak! – mutattam neki az utat. Nem tettem volna ezt, ha nem lettem volna biztos abban, hogy Alexandernek csak a szája nagy és igazából egy gyáva ember. Pár pillanatig bámult csak feszülten szemeim közé, majd fület fájdító káromkodások közepette indult el a part mentén.
- Gyere, Niall! – simította meg Mrs. Brightmore a fiú vállát szelíden, aki talán most már kezdett kissé megnyugodni. Az idős hölgy kedvesen felajánlotta, hogy készít neki egy teát az egyik megmentett filterből, de a fiú csak egy gyenge mosoly mellett visszautasította, majd leült és karjaiba vette unokaöccsét.
- Úgy is visszajön nem is olyan sokára – szólalt meg Zayn nyugodtan. – Nem hinném, hogy egyedül merne maradni éjszaka egy ismeretlen helyen egy óránál tovább – jegyezte meg fejét csóválva, ahogy felállt most már ő is. – Lehet, hogy még Stylesszal is összefut.
- Styles? – húztam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Tudod, az a magának való göndör fiú – szólt Mrs. Brightmore. Ekkor vettem csak észre, hogy a fiú valóban hiányzott. Legutóbb, mikor a tűznél jártam még ő is itt ült teljesen érdektelen arccal, mintha a körülötte zajló dolgok meg sem érintették volna. Azonban legalább már a vezetéknevét megismertem.
Nem tudtam az időt, de majdnem egy óra eltelhetett, mire a kiáltások egyre ritkábban hallatszottak, és mintha az erő is elfogyott volna belőlük. Végül már csak halk nyögéseket hallottunk, mígnem minden újra halálosan csendes lett. Sosem mondtuk ki, mert még gondolni is szörnyű volt, és úgy hiszem, mindenki szégyellte a dolgot, de akkor egy kis megkönnyebbültség futott rajtunk végig.
- Vége? – kérdezte Niall, ahogy a kissé pityergő Eleanorral visszatérünk a tűz mellé a többiekhez. Mint ahogy láttam, mire visszamentünk a szőke lány és a két idős már újra álomba is merültek. Niall kérdésére szomorúan bólintottam és egy pokrócba burkolózva én is letelepedtem a meleg közelében.
- Mi lesz vele? És a többiekkel? – kérdezte Eleanor, akinek könnyei ekkorra már egészen felszáradtak.
- Eltemetjük őket – válaszolta Zayn egy kis csend után. – Ki tudja, mikor találnak meg minket, így pedig nem hagyhatjuk őket. Pár nap alatt végezhetünk, ha holnap elkezdjük. Úgy sincs túl sok dolgunk, míg értünk nem jönnek.
- Akkor viszont ideje lenne most már egy kicsit pihennünk – tanácsolta halkan Niall Theoval a karjai között, habár addig már szinte mindenki alvásra készen elhelyezkedett a tűz körül. – Addy, azt hiszem, mégsem sikerült ma mindenkit ellátnod egészen – jegyezte meg Niall, miközben óvatosan betakargatta unokaöccsét. Én csak kissé összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mert fogalmam sem volt, hogy mire gondolt. – A lábad – mutatott a pokróc alól kilógó sérült végtagom felé. – Elég csúnyán néz ki az a seb. Nem hinném, hogy magától szépen begyógyulna, az pedig főleg nem lenne jó, ha elfertőződne. Szükségünk van itt rád – jegyezte meg mosoly nélkül, de mégis kedves, gondoskodó hangon.
- Már lefertőtlenítettem egy kis alkohollal az este, de nem volt időm többet foglalkozni vele, mert közben lement a nap. Majd holnap összevarrom – biztosítottam egy nagy ásítást elfojtva, majd karomra hajtottam fáradtságtól nehéznek tűnő fejemet.
- Akkor viszont jó éjt! – mondta halkan, majd még a fent lévők csendesen válaszoltak neki, végül pedig csendbe borult a tábor, a tűz ropogás volt a leghangosabb zaj a közelben.
Szemhéjaim viszont bármennyire is ólomsúlyúnak tűntek, képtelen voltam elaludni. Fejemben visszahangzottak az imént elhunyt férfi szenvedő kiáltásai, amiket képtelen voltam kizárni gondolataim közül. Egy idő után már nem is nagyon próbálkoztam elalvással, hiszen úgy tűnt, minél jobban erőlködöm, annál éberebb vagyok. Hallottam, ahogy Alexander visszaért a táborba, majd ő is aludni tért. Már kezdtem látni a felbukkanó napot, ahogy sugarai halvány narancssárgára festik a horizont alját, és ekkor sikerült végre nem túl mély álomba merülnöm.

***

Alig pár órával később ébredhettem fel, de ekkor már a nap olyan erősen sütött, hogy képtelen letten volna visszafeküdni, bármennyire is fáradt maradtam az alváshiánytól. Sosem tudtam igazán világosban aludni és úgy tűnt, ezen a helyen szörnyen rövidek az éjszakák, mégis abban reménykedtem, hogy nem lesz időm hozzászokni az ilyen körülményekhez.
Megdörgöltem szemeimet annak reményében, hogy ki tudom űzni belőlük a fáradtságot, majd ujjaimmal végigszántva hosszú, hullámos hajamon megpróbáltam kissé rendbe tenni összekócolódott fürtjeimet. Ahogy láttam, én voltam az utolsó az ébredők között. A többiek közül egyesek halkan eszegettek, ha jól láttam, Zayn és Mr. Morgan pedig vastagabb fabotokból és a repülőgép egyes darabajaiból próbáltak valami ásószerűségeket összetákolni.
Miután kissé kinyújtóztattam a meglehetősen kényelmetlen fekvést követően elgémberedett végtagjaimat, a sérültekhez mentem. Örömmel nyugtáztam, hogy mindenki más túlélte az éjszaka többi részét, és az a harmincas férfi, Miles, egészen jól is nézett már ki. A nap ekkorra elég melegen sütött, így meg is jegyeztem magamban, hogy szóljak Zaynnek, hogy legalább a betegeket valami árnyékosabb helyre vigyük, mert a nap folyamán minden bizonnyal még nagyobb lesz a hőség.
- Jó reggel, Addy! – köszöntött Niall elsőként. – Eleanorral találtunk az erdő szélén pár mangót, ha éhes lennél – ajánlotta fel. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnt most már, mint hajnalban, és úgy láttam, hogy már Alexander jelenléte sem zavarja túlságosan.
- Köszönöm, de először gyorsan elintézem a lábamat – mosolyogtam lágyan felé, miközben egy tűt kerestem, cérnát, meg némi alkoholt. A még mindig kissé égő, de már kialvó tűzben lefertőtlenítettem a tűt, majd úgy döntöttem, hogy a fák közé megyek, míg össze nem varrom a sebem.
Csendesen telepedtem le egy fa tövében, majd óvatosan megvizsgáltam a sérülést. Nem nézett ki olyan rosszul, de valóban nem ártott volna neki pár öltés. Abban biztos voltam, hogy nem az elkövetkezendő pár perc lesz életem legkedvesebb élménye, így visszafojtott lélegzettel vettem erőt magamon, majd hirtelen a sérült területre öntöttem az erős alkoholt. Hogy ne sikítsam el magam, olyan erősen haraptam be szám belső felét, hogy azonnal éreztem a vér fémes ízét, pedig ez még csak a fertőtlenítés volt. Nagy levegőket véve gyorsan lenyugtattam magam, és próbáltam arra koncentrálni, hogy nemsokára vége lesz. Remegtek a kezeim, ahogy a tűt a bőrömhöz emeltem, és tudtam, hogy sokkal jobb lenne, ha nem magamnak kellene megcsinálnom, de fogalmam sem volt, hogy ki mást kérhetnék meg rá. Az elmúlt kevesebb, mint egy napban olyan sokat csináltam már ezt másoknak, hogy egészen bele is jöttem mostanra. A férfiak, akiknek be kellett ölteni pár sebét, még ők is nehezen bírták az érzéstelenítő nélkül minden káromkodást vagy hangos szót mellőzve. Tudtam, hogy nem lesz kellemesen egyáltalán, de abba bele sem gondoltam, hogy valóban ilyen szörnyű lenne. Soha életemben nem éreztem még akkora fájdalmat, mint azokban a percekben. Sosem kezeltem igazán jól a fájdalmat, mert nem is sokban volt részem eddig, azt hiszem, így most  halkan, könnyek nélkül zokogva tűrtem a dolgot. Mire végeztem, egészen kivert a víz, és mintha minden erő elpárolgott volna belőlem. A fejem kissé szédült, ami pedig csak még többet rontott a helyzeten, az az alvás- és ételhiány is volt. Vártam egy kis ideig, míg újra sikerült erőt gyűjtenem és összeszednem magam, hogy a többiek ne kérdezősködjenek, bár el tudtam képzelni, milyen szörnyen is festhetek. A gyomrom is kissé fel volt kavarodva, de közben meg szörnyen szomjas lettem. Úgy döntöttem, hogy egy kis ideig még pihenek, így lehunytam szemeimet, és fáradtan dőltem neki a hátam mögött lévő fának. Nyugalmam azonban így sem tartott túl sokáig, mert alig pár perc múlva faágak halk ropogását hallottam meg, majd egy már kissé ismerős, mély hangot.
- Mindig is tudtam, hogy jó kislányok is rosszak valamilyen módon. – Azonnal kipattantak a szemeim, majd kérdőn néztem fel a már ismerős göndör fürtökkel rendelkező fiúra. Az ő szemei is kissé karikásak voltak, ami arról árulkodott, hogy neki sem lehetett hosszú éjszakája. Nem volt túl izmos, de igen vékony magas termettel. Tulajdonképpen minden hibája ellenére jóképű fiú volt azokkal a smaragdzöld szemeivel és barna fürtjeivel együtt. Még mosolya is elég szívolvasztó lett volna, ha nem sütött volna belőle a tiszta gúny.
- Miről beszélsz? – kérdeztem szemöldököm ráncolva.
- Tudod, mindenki megértette volna ebben a helyzetben az ivászatot, emiatt nem kellett volna elbújnod – húzta gúnyos vigyorra ajkait, ahogy lazán egy fának dőlt egy sötétkék hátizsákkal a vállán.
- Tévedsz. A lábamhoz kellett – böktem még mindig lüktető varrataim felé, miközben valamiért kedvem lett volna megforgatni a szemeimet.
- Szóval te adtad ki azokat a fuldokló hangokat.
- Tudod, hogy mennyire fájt?
- Hát, persze, hercegnő – vigyorgott rám.
- Ne hívj így! – csattantam fel kissé élesebben, mint azt szándékoztam.
- Nem tudom a neved, és valahogy muszáj szólítanom téged – vonta meg a vállát.
- Én sem tudom a tiédet – jegyeztem meg, el nem árulva még neki a sajátomat.
- Harry, de szólítottak már seggfejnek is - vigyorgott gunyorosan. Abba a pillanatban minden rosszullétem ellenére éreztem, hogy kezd elpirulni az arcom. Nem akartam elhinni, hogy meghallotta azt a halk megjegyzést, amit a repülőben tettem rá. Szörnyen zavarba jöttem, így próbáltam elengedni utolsó szavait a fülem mellett. 
- Én pedig Adeliade vagyok – mondtam nagyot nyelve. – De szólíts csak Addynek.
- Addy – ízlelgette becenevem. – Nem tetszik – jelentette ki egyszerűen.
- Tessék? – húztam fel a szemöldököm, mert reméltem, hogy csak rosszul hallok. Nem hittem el, hogy valaki ennyire szemtelen legyen.
- Nem vagy már ötéves, nem illik hozzád – jegyezte meg.
- Mert a hercegnő sokkal felnőttesebb, mi? – horkantam fel.
- De legalább illik rád. – Szemmel láthatóan mulatott rajtam, ami engem csak egyre inkább felhúzott.
- Mintha olyan jól ismernél engem – szóltam bosszúsan. Elegem volt ebből a buta és céltalan beszélgetésből, és bármennyire is rosszul éreztem még magam, vissza akartam menni a táborba egy kellemesebb társasághoz. Lassan álltam fel, de még így is kissé megszédültem, így finoman egy fának támaszkodtam, míg vissza nem szereztem egyensúlyomat.
- Biztos vagy benne, hogy az az alkohol csak a sebedre ment? – kérdezte cinikusan, miközben láthatóan jót mulatott rajtam.
- Tudod, mit? – fordultam felé most már igazán dühösen. – Ha elkerüljük egymást, nem kell szólítanod engem sehogy! Szerintem, tartsuk is ehhez magunkat! – fordítottam neki hátat, és kissé még bizonytalan lépésekkel indultam ki az erdőből.
- Ahogy óhajtod, hercegnő! – nevetett Harry mögülem. Dühösen csóváltam a fejem, de arra már nem volt lehetőségem, hogy valamit válaszoljak neki, mert újra elhomályosult a látásom, majd egy pillanat múlva feje tetejére fordult a világom, és többé már nem álltam a lábaimon.
- Ezért még jössz nekem eggyel, hercegnő! - Ez volt az utolsó, amit hallottam, majd elveszítettem az öntudatomat.

***

Egy halk nyögés kúszott ki ajkaim közül, ahogy kinyitottam szemeimet. Fejem kissé lüktetett, valószínűleg beverhettem, mikor elájultam, nem is tudom mennyi ideje. Ahogy könyökömre támaszkodtam, észrevettem, hogy a sérültek közelébe voltam elhelyezve, akiknek mostanra már egy kis sátorszerűség volt felállítva. Igazából az egész abból állt, hogy négy vastagabb faágat szúrtak bele a homokba, ezekre pedig egy mindenféle anyagból összerakott tető volt kifeszítve. Elég rögtönzött megoldásnak tűnt, de a célnak tökéletesen megfelelt.
- Hogy érzed magad? – hajolt le hozzám kissé Mrs. Brightmore kedves mosollyal.
- Jobban, azt hiszem – mondtam nem túl biztosan. – Mennyi ideig voltam kiütve?
- Alig húsz percig. Elég fáradt lehetsz, drágám, igaz? – kérdezte gondoskodón.
- Nem igazán tudtam aludni az éjszaka – vallottam be. – De hol vannak a többiek? – kérdeztem, mikor észrevettem, hogy kettőnkön és a sebesülteken kívül más nincs is a közelben.
- Elkezdték eltemetni az elhunytakat – mondta szomorúan csengő hangon. – Rád viszont itt van szükség. Nem kell sietned, de ha jobban érzed magad, igazán elkelne a segítséged annál a japán nőnél. Magához tért, és szerintem már jobban is van, de nem akar elfogadni semmilyen segítséget. Nem beszéli a nyelvünket, így nem lehet vele megértetni, hogy csak jót akarunk neki – magyarázta kissé rosszallóan csóválva a fejét.
- Rendben, már egészen jól vagyok – biztosítottam.
- Ennek örülök, de előtte, drágám, edd meg ezt – nyomott a kezeim közé valami csokit. – Niall rám hagyta, hogy mindenféleképpen etessem meg veled, miután megtudta Eleanortól, hogy már egy napja nem ettél szinte semmit.
- Tudom, hogy butaság volt tőlem, de annyi minden történt ebben az alig egy napban… - szabadkoztam rögtön, mint egy kisgyerek, aki rosszat tett.
- Tudom, drágám – mosolygott rám az idős hölgy jóságosan és megértőn.
- Mrs. Brightmore… - kezdtem.
- Szólíts csak Grace-nek, drágám – javított ki azonnal.
- Rendben – mosolyogtam lágyan, és tudtam, hogy nem kér tőlem egy túl könnyű dolgot. – Nem tudja véletlenül, hogy hogyan kerültem ide?
- Az a jóvágású fiatalember hozott el. Tudod, aki a múlt éjszaka úgy eltűnt - magyarázta.
- Oh… - nyögtem halkan, hiszen csakis Harryről beszélhetett. Egy kis részem hálás volt a fiúnak, másik felem viszont azt kívánta, bárcsak ne tett volna nekem szívességet, hiszen utolsó, azaz egyetlen beszélgetésünk emléke beleégette magát a tudatomba. 
- Különben pedig boldog karácsonyt, drágám! – mosolygott rám kissé keserűen Mrs. Brightmore.
- Igen. – Fogalmam sem volt, hogy nevessek, vagy törjek ki hisztérikus sírásban ebben a helyzetben. – Boldog karácsonyt!




Ui.: Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett csodás kommenteket! <3 Köszönöm, hogy itt vagytok! <33 Ne rettenjetek el Harry miatt nagyon, mert nem is olyan sokára alakulni fognak itt a dolgok, és több lesz a közös jelenet, de az elején még szeretném, hogy megismerkedjetek a többi szereplővel is.
Boldog nyuszit mindenkinek! <3

45 megjegyzés:

  1. Amikor befejezetem a második fejezet olvasását, az első gondolatom ez volt: hűha, tyűha, azt a mindenedet. Aztán megint és megint csak hűha, tyűha, azt a mindenedet. Volt itt részem mindenben: átérezhettem a finomon ropogó-pattogó tűz melegét, megtapasztalhattam egy helyzetet, amikor nem számít, hogy mindannyian egyrészt idegenek egymás számára, a sérültek ellátása és az életben maradásért való küzdelem megköveteli az összetartást. Harry jelleme továbbra is nagyon tapló, és úgy vettem észre szeret bunkózni, de jókat nevettem a vége felé, amikor Addyt pl. hercegnőnek szólította, meg ezek. Alexander egyáltalán nem szimpatikus, bár szerintem ez a személyiségből adódik, mintsem hogy gonosz ember lenne: egy ilyen helyzet lelkileg nagyon megrázna bárkit, és ember a talpán, aki ezt egyetlen rossz pillanat nélkül elviseli, és van, aki nem tudja megfelelően kezelni az érzéseit, ezért kicsit „harapósabb”. Fájdalma és szomorú, amit átélt ez a pár ember, és hogy végig kellett nézniük egyesek halálát, és tisztában lenni több száz halottal. Kíváncsi vagyok, hogy a történet milyen irányt vesz fel, és annyira SZERETEM és TISZTELEM a MUNKÁSSÁGOD, Csakegylány! Köszönöm a barátságod, az igazi barátságod, és feltétel nélkül megbízom benned, és ezt képes vagyok mindannyiszor elmondani, mintha egy imádott litánia lenne, amit minden egyes alkalommal kifejtek neked, mert tudnod kell, hogy mindaz, mindaz, amit csinálsz és mindezzel, amit adsz számunkra, az egyszerűen csodálatos. Tudom, hogy megint úgy fogod gondolni, hogy rettentően eltúlzom, de nem: nem azért mondom, mert az egyik legeslegjobb barátom vagy, se nem azért, mert imádom a design kinézetét, vagy mert ennyi olvasód van és semmiképp se szeretnék negatívat mondani, hisz ha keresnék, se találnék, AZÉRT MONDOM, mert így van. Ez a „lélegző”, valós igazság, amivel mindenkinek tisztában kellene lennie: tehetséges vagy, Csakegylány. Egy nagyszerű személyiség. És annyira örülök, hogy egy ilyen különleges emberrel barátkozhattam össze, mert a mai világban kevés olyan van, aki tisztességes és ennyire kedves, akiben megvan az az intelligencia, ami benned. <3 <3 <3 <3 Tudom, hogy egy „kisregény” (bár ez még édeskevés ahhoz) írtam, de muszáj volt leírnom mindezt. Ez a fejezet is éppolyan csodás, mint a prológus és az első fejezet, még annak ellenére is, hogy fájdalmas dolgokban is részük volt az olvasóknak, és együtt szomorkodhattam, érezhettem át velük a tragikus helyzetük. KÖSZÖNÖM, hogy részese lehetek a csodádnak. <3<3<3
    Imádattal,
    Sam

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a bizalmad. De ezt már leírtam. De akkor is.
    KIRÁLY VAGY.
    <3 <3 <3

    Sam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönök neked mindent! <3 Veled ellentétben én sajnos nem vagyok túl jó a kisregényírásban, de azt hiszem, már úgy is tudod, hogy mennyire imádlak, és hogy milyen sokat jelent nekem a barátságod. <3 Köszönöm a támogatást és a sok szép szót, amikkel nem hagysz nyugodni, nélküled már sehol sem lennék az írás terén. <33

      Törlés
  3. Másodiiik (vagy harmadik?? :D )
    És most megyek elolvasni .3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó lett, áááá <3 imádlak .3

      Törlés
    2. Én is téged. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett. :))

      Törlés
  4. ♥soha nem tudok 1. Lenni:'D go olvasni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer biztosan sikerülni fog neked is, mindig nagyon szoros a verseny. :D

      Törlés
  5. Egyszer első akarok lenni!! Most elolvasom de amúgy mar most ahweee, hogy el sem olvastam! 💖💖

    VálaszTörlés
  6. Jujj! Es most, hogy elolvastam nagyon nagyon tetszik!! 😍😍 siess a kovivel!!💖💖💖💖💖

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer biztosan sikerülni fog! :D Nagyon örülök, hogy tetszett! <33

      Törlés
  7. Szia :)
    Nagyon jó rész lett. :D
    Tetszik nagyon Harry viselkedése. Várom a folytatást. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy nem ijesztett el Harry viselkedése. :)) Köszönöm szépen. <3

      Törlés
  8. Hihetetlenül szuper!❤ Annyira imádom, hogy legszívesebben máris olvasnám a következőt:3
    Boldog nyuszit neked is!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! Köszönöm szépen. <3

      Törlés
  9. Istenem de jó rész volt! Annyira tetszett, hogy nem sablonos blogot olvastam. A fogalmazás az valami fenomenális :D Még többet és többet akarok olvasni ebből a blogból! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. Igyekszem, hogy a következőkben sem okozzak csalódást! :))

      Törlés
  10. Nagyon Jó lett Imádom alig várom új részt <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. <3 Most vasárnap már biztosan jön a következő fejezet! ;)

      Törlés
  11. Hát erre nem tudok mást mondani, csak azt, hogy CSODÁS!! <3 Többet láthattuk (olvashattuk) Harryt, ami szerintem már egy jó jel :D Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből a Harryből egy aranyosabb.. És Theo pedig imádnivaló <3 Már most nagyon várom a következő részt és mindennap legalább egyszer (vasárnap általába tízszer :D) megnézem, hogy nem raktál-e fel új részt :D
    Boldog nyuszit!! :*
    Puszi: Adél <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell aggódni, minden résszel Harry egyre többet fog megjelenni, csak sajnos nem csinálhatok olyat, hogy rögtön barátok, aztán szerelmesek meg minden. Majd kettejüknek is eljön az ideje hamarosan. ;)
      Köszönöm szépen. <3 Most vasárnap már biztosan fog jönni a következő fejezet. ;)

      Törlés
  12. Ez a fejezet is fantasztikus volt.Hát Harry egyenlőre egy arogáns bunkó, de tetszik hogy nem mindig kedves szerény báránynak van beállitva.
    Addy és Harry beszélgetésén jót röhögtem:D
    Istenem egyszerűen fantasztikus ahogy megfogalmazod, minden tiszteletem a tiéd.
    Várom a kövi részt, mi lesz Harryvel, mert gondolom csak van oka hogy Harry miért viselkedik így , s vonul el állandóan a többiektől.;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :) Köszönöm szépen. <3
      Most valahogyan egy kicsit más Harryt akartam, mint eddig, nem csak azt a cuki hősszerelmest. Remélem, hogy nem okozok majd vele csalódást. :) Természetesen, mindennek megvan az oka, ezekre a titkokra pedig a későbbiekben mind fény is fog derülni. ;)

      Törlés
  13. Drágaság ♥!

    Imádtam, talán jobban is, mint az előző fejezetet ♥! Addy és a többiek a kedvencemmé váltak, bár Alexander nem igazán... Engem is idegesítene egy haldokló ember, de mégsem mondanám, hogy hallgattassák el... Theo a szívem csücske, édes kis csöppség ♥ :) Niall úgy bánik vele, mintha az apja lenne :3 Grace tündéri teremtés, akárcsak El :33 Harry egy bunkó és arrogáns tuskó, egyáltalán nem szeretem ezt az énjét :3 Remélem, ahogy megismerkednek egymással a túlélők, úgy oldottabb is lesz a viszony Addy és Haz között :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét, kellemes szünetet és erőben gazdag sulikezdést kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Drága! <3
      Köszönöm szépen, csak mint mindig. <3 Nagyon örülök, hogy a rész elnyerte a tetszésedet a szereplők nagy részével együtt. :)) Harry pedig természetesen majd meglágyul, és a viselkedésének az oka is ki fog derülni. :))
      Szép hetet Neked! <33
      Xxx. <3

      Törlés
  14. Istenem, annyira tetszik :) Harry olyan ahhw *-* nem lehet mást mondani rá <3 Imádom ezt a blogot remélem hamar beindulnak az események ;) Csodálatosan írsz, olyan tehetséges vagy :D Milyen messze van még Vasárnap (XD) Xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik. :) Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  15. tudtam hogy egy ujabb nagyszerű történetet fogsz irni, először furcsak volt nekem...de mostmár nagyon tetszik és alig várom hogy megtudjam h hogy alakul a történetük. Nagyszerűen irsz, fantasztikus az egész :) csak igy tovább xxxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy végül megszeretted a történetet. :)) Először nekem is nagyon furcsa volt átállni erre a sztorira a Hashlyn páros után, de mostanra azt hiszem, egészen sikerült beleszoknom ebbe a történetbe is. :))
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  16. Drága Csak Egy Lány!:)
    Fantasztikus rész lett ❤️
    Nekem tetszik Harry viselkedése, meg ez a "Hercegnőzés" , de azért már nagyon várom, hogy alakuljanak a dolgok kettőjük között:) várom a következő részt ❤️

    Bia xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Lassan minden alakulni fog, de valahogy muszáj bevezetnem a főbb eseményeket is. Remélem, hogy nem fogok csalódást okozni! :))

      Törlés
  17. Nagyon jó lett!
    Nagyon várom a kövi részt.
    Addig is megyek és kitépem az összes hajszálam, mivel annyira izgulok a történet folytatása miatt.
    Úgyhogy kell vennem majd egy parókátXD
    Ja és biztos hogy SOHA AZ ÉLETBE NEM FOGOK REPÜLŐRE ÜLNI!!!!!
    Bár hogyha találkozok a lezuhanás után Harry Styles-sal akkor még megfontolom;)
    Siess a kövivel^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :)) Azért a szép kis hajadra vigyázz, mert sajnos nem vállalom a paróka költségeit. :D A repülőzéstől pedig ne félj, mondjuk még én sem repültem, de olvastam pár statisztikát és szinte semmi esélye, hogy lezuhanjon a gép. Ha véletlenül mégis előfordul ilyen, akkor is nagy az esélye, hogy nem lesz semmi bajod. Szóval nem kell félni. ;) Mondjuk, Harry is sokat segíthet a döntésben, az biztos. :D

      Törlés
  18. Egszerűen imádom az írásod! *0* ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig téged imádlak! Köszönöm. <33

      Törlés
  19. Ez is nagyon jó! Imádom a blogjaidat! Nagyon várom a követ!You are my favorite bloggerina forever!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy! <3 Köszönöm szépen! <33

      Törlés
  20. Egy kicsit késve de pótolom a hozzászólást is! :D Nagyon tetszik Niall karaktere, az, hogy nem olyan kis esetlennek van beállítva, mint a legtöbb történetben hanem valakinek akinek tényleg helyén van a szíve de mellette határozott fellépésű is. Harry meg. Háááát nagyon érdekesnek ígérkezik számomra de tényleg! Mondjuk szerintem nem lesz végig ilyen, főleg ha meg akarja nyerni magának Addy szívét, mert ugye meg akarja majd? :D Hihetetlen, hogy milyen hatást gyakorol már most rám a történeted, pedig még csak a második részt tetted fel, abban reménykedem, hogy sosem hagyod abba! :))
    Várom a holnapot vele együtt pedig a folytatást, nagyon tetszett a rész szóval nem hinném, hogy csalódni fogok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, imádlak. <33 Harry mellett nekem Niall a másik szívem csücske, úgyhogy szeretném neki valami jó kis karaktert adni, remélem, hogy jól fog kijönni, amit elterveztem neki. :))
      Harry pedig természetesen nem lesz örökre ilyen bunkó paraszt, ennek a dolognak is vannak most okai, de lassan minden ki fog derülni a történet során. :)) Aztán persze közben a két főszereplő is közelebb kerül majd egymáshoz. ;)
      Még egyszer köszönöm szépen a szép szavakat! Remélem, hogy igazad lesz! :))

      Törlés
  21. Woooooooow!😍😍😍😍 Most talaltam ra a blogodra,es egyszeruen imadom! *o* A Summer 09 is oriasi kedvencem volt,sot,az volt az egyik legjobb fanfiction amit valaha olvastam,de ez is nagyon-nagyon tetszik! 😊 Izgatottan varom a kovetkezo reszt! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy a Summer '09 után ide is idetaláltál. :)) Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  22. Szia, a 3. Fejezet mikkora várható? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vasárnapra. :) A fb csoportba kiírtam, hogy valószínűleg elmarad a múltheti rész, de sajnálom, hogy páratokhoz nem jutott el a hír. Ezek után a chatbe is mindig ki fogom írni, ígérem. :))

      Törlés
  23. Hihetetlenül nagyszerű a blog!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így gondolod, köszönöm szépen. :))

      Törlés