2015. március 29., vasárnap

Első fejezet



Képtelen voltam hinni saját szemeimnek, habár láttam tőlem nem is olyan messze a lángoló gép elejét, tüdőmben éreztem a füst szúrását. A fejem még mindig erősen lüktetett, ahogy a lábamon egy nem túl hosszú, de elég mély vágás is. Sosem tartottam repülőzéstől, ahogy sokan mások sem, akik velem utaztak. Olyan dolog ez, mint mikor autóbaleset ér, vagy valami szörnyű betegségben szenvedsz. Sosem aggódva ülsz be a kocsiba, hiszen tudod - legalábbis azt hiszed -, hogy biztosan nem te leszel az az egy a sok millió közül, akinek baja eshet, és sosem gondolnád, hogy épp a te ágyad körül fognak állni a családtagjaid kisírt szemekkel. Mikor felültem erre a gépre alig egy napja, csak azt tudtam elképzelni, hogy nemsokára apával és anyával fogom tölteni a karácsonyt, az számomra sem volt benne a pakliban, hogy pont ez a gép lesz az egy a sok közül, amelyik nem ér oda időben a reptérre. A többieknek sem járhatott hasonló a fejében, mikor a felszálltunk, a többieknek, akik most hozzám hasonlóan elképedve, sokkosan álltak a történtek előtt, vagy akiknek talán már esélyük sem volt arra, hogy valaha hazakerülnek még.
Agyam szinte kikapcsolt, nem éreztem sem pánikot, félelmet, és sírni sem tudtam, azzal a szőke lánnyal ellentétben, akivel pár órája még a mosdóban futottam össze, és aki most összerogyva zokogott a finom homokban. Az én fejem egészen eltompult, csak lábaim vittek az égő roncs felé.
- Ki kell hoznunk azokat, akik bent rekedtek! – kiabált a fiú, akit könnyen felismertem tengerkék szemeiről és szőke hajáról, aminek színére fogadni mertem volna, hogy nem volt eredeti.
- Megőrültél? És ha gép felrobban? Mi is bent égünk! – vágott közbe azonnal valami furcsa akcentussal egy középkorú, jó felépítésű férfi. Egykor elegáns öltönye mostanra szinte teljesen tönkrement. Inge egészen szétszakadt, mitől szálkás felsőteste enyhén kilátszott, de ami ennél sokkal jobban megfogta tekintetemet az a rögtön mellkasa alatt húzódó, hosszú, mély seb volt, amiből szivárgott a vér, és sürgősen ráfért volna pár öltés.
- Igaza van – lépett közbe azonnal egy, a szőkével nagyjából egykorú férfi. Nem sokkal lehettek idősebbek nálam. – Nem hagyhatjuk őket a roncsban égi, talán még vannak bent túlélők! Különben is, a gép nagy része vízben van. Reménykedjünk, hogy nem robban fel.
- Rendben – fújt egyet frusztráltan a furcsa akcentusú férfi. – De ne mondjátok, hogy én nem szóltam! – A másik kettő erre csak alig bólintott egy aprót, és máris futva léptek a gép maradványai közé. Én azonban még mindig csak ámulva álltam, és fogalmam sem volt, hogy mi lenne a helyes. Valahogy képtelen voltam rávenni magam, hogy én is a segítségükre siessek. Képtelen voltam a körülöttünk lévő sebesültekre nézni, habár nem ez lett volna az első alkalom, hogy halottakkal találkozom.
Még mindig tartó kábulatomból egy már ismerős női hang zökkentett ki.
- Valaki segítsen, kérem! Nincs itt egy orvos? Valaki! – kiáltott kétségbeesetten.
- É-én… - szólaltam meg először. Hangom rekedt volt, agyam még mindig kissé kábult talán a fejem lüktetését okozó ütéstől is. – Nővérnek tanulok – léptem sietősen a stewardess felé, aki egy eszméletlen nő mellett térdelt. Mindketten hasonló egyenruhába voltak öltözve.
- Ne-nem lélegzik. Az előbb még szólította a nevem, de most már… már nem… - beszélt ziháló levegővételek között, sápadt arccal. Azonnal letérdeltem az ájult nő másik oldalára, és a pulzusát próbáltam kitapogatni, de semmi. Első gondolatom volt, hogy elkezdem a szívmasszázst, de ekkor megláttam a feje alatt elterülő hatalmas vértócsát, és rájöttem, hogy már képtelen lennék rajta segíteni, ahogy azon a sok élettelen testen sem körülöttünk.  
- Sajnálom – ráztam meg a fejem együttérzőn, ahogy felnéztem a barna lányra. Arra számítottam, hogy hisztérikus sírásba kezd, de erősebb volt, mint gondoltam, és gyászba borult arccal csak egy aprót bólintott.
- Segítenünk kell a többieknek – szólalt meg pár pillanat múlva, és sietve törölt le egy kósza könnycseppet az arcáról. Olyan fiatalnak és törékenynek tűnt, mégis több lélekjelenléte volt, mint bárkinek ebben a szörnyű helyzetben.
- Igazad van, de fogalmam sincs, hogy mivel – vallottam be kissé kétségbeesetten. Nem arról volt szó, hogy még egy évem hátra volt a főiskolából, sokkal inkább voltam reményvesztett a felszerelések hiánya miatt, de még ha csak egy mentőládát találtunk volna, talán az sem lett volna elég ennyi embernek.
- Keressünk egy elsősegélydobozt, hátha az van itt valahol – ajánlotta, és sietve, tettre készen pattant lábaira. – Csak csináld, amit kell, én segítek! – ígérte.
- Rendben – álltam fel én is gyorsan. - Különben Adeliade vagyok.
- Eleanor, de csak El – eresztett meg felém egy kissé erőltetett mosolyt, amit nem róhattam fel neki az adott körülmények miatt.
- Szóval, El, próbálj meg összeszedni mindent, amire szükségünk lehet, alkoholt, cérnát, tűt és egy elsősegélydoboz is jól jönne. Én addig megnézem, kin tudunk még segíteni – halkult el a hangom mondandóm végére.
- Rendben, igyekszem – bólintott egy aprót, majd sietve nézett körbe valami használható után kutatva, én pedig sorra kezdtem megvizsgálni az embereket.

***

- Te vagy a lány, Adelaide, aki az egészségügyben dolgozik, ugye? – szólított meg a szőke fiú, mikor éppen egy idősebb bácsi -, akinek olyan nagy hangja volt a repülőn - fájó csuklóját rögzítettem éppen, és reménykedtem, hogy nem törésről van szó.
- Még egy évem hátra van a főiskolából – helyesbítettem, és felemelkedtem térdeimről.
- Találtunk még négy túlélőt a gépben – kezdte. Szemei pirosak voltak, én pedig biztos lehettem benne, hogy nemrég még könnyek folytak le arcán, és el sem akartam képzelni, hogy miket láthatott odabent a roncsban. Képtelen voltam családjára gondolni és arra a kisfiúra, aki órákkal ezelőtt még az ölében ült.
- Egy pillanat, és megyek! – ígértem. – Mr. Morgan, maradjon veszteg egy darabig, mindjárt visszajövök! – szóltam oda a most csendes, kissé kába öregúrnak, és a szőke fiú után siettem.
- Itt mi a helyzet? – kérdezte, miközben felgyorsította lépteit, én pedig igyekeztem tartani vele a tempót.
- Tizenketten vagyunk életben, de páran talán már nem sokáig. Csak abban reménykedhetünk, hogy kibírják, míg nem jön a felmentés. Én nem vagyok orvos, és nincsenek meg a megfelelő eszközeim sem. Elláttam őket, de többet nem tudok tenni – vallottam be nagyot nyelve. Nem akartam elhinni, hogy valakinek így kell véget érnie, ilyen embertelen körülmények között.
- Mit kellene tennünk velük? – kérdezte lesütött tekintettel. – A sok halottal.
- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem tehetetlenül, ahogy egy súlyos fejsérülést szenvedett nő mellé guggoltam le.
- Nem érdemli meg senki, hogy ilyen körülmények között, névtelenül legyen eltemetve, de nem hagyhatunk így itt senkit.
- De hamarosan értünk jönnek – néztem fel rá határozottan, mert el sem tudtam képzelni, hogy másképp történjen. – Már biztosan észrevették, hogy eltűntünk, és régen keresnek minket. Holnap már otthon leszünk. Így lesz, nem igaz? – remegett meg a hangom kissé.
- Hát, persze – mosolyodott el, de szemeiben csak szomorúságot láttam.
- Még nem tudom a neved – eresztettem meg felé én is egy mosolyt.
- Niall – válaszolta.
- Nem vagy ausztrál sem brit az akcentusodból ítélve.
- Írországban élek – válaszolta egyszerűen.
- Nem egyedül utaztál… - néztem le az eszméletlen nőre fejsérülését vizsgálva.
- Nem… - hallottam, ahogy elcsuklik a hangja. – A többiek nem… nem élték túl…
- Sajnálom – nyeltem a nagyot, és sírni támadt kedvem. Sírni Niall családjáért, Maggie-ért, aki a gép hátuljában ült, és talán soha többé nem látja újra a lányát, a kezeim alatt fekvő nőért, akinek nem maradt már sok hátra. Éreztem, hogy könnyes az arcon, de a sós cseppeket azonnal letöröltem. Sosem voltam erős, de most az egyszer muszáj volt tartanom magam, bármennyire is nehéznek tűnt. Muszáj volt segítenem, nem hagyhattam még több embert meghalni, de már csak nehezem tudtam elviselni a fájdalmas sikolyokat, a nehéz levegővételeket. Csak abban tudtam bízni, hogy már nem kell sok időt töltenem ebben a szörnyű rémálomban. – Ha nem jön gyorsan a segítség, nem sokat fogok tudni érte tenni – álltam fel. Keveset dolgoztam még a szakmában, csak gyakorlatokon voltam eddig, és nem hittem, hogy sok kezdőnek adatik ennyi kudarc a munkája során.
- Nem a te hibád – próbált megnyugtatni.
- Neked nincs bajod? – kérdeztem sóhajtva, kizárva előző mondatát.
- Én megvagyok – vonta meg a vállát.
- Azért a karodon arra a vágásra vetnék majd pár pillantást – jegyeztem meg, és felálltam, majd lesöpörtem szakadt nadrágomról a homokot. – Megnézem, hogy Eleanornak sikerült-e valami használhatót találnia. El tudnád hozni őt – mutattam a nő felé – a többiekhez?
- Persze – bólintott egy aprót, majd óvatosan vette fel a földről a hölgy eszméletlen testét.
A többiek már egészen összegyűltek egy kisebb csoportban, és láthatóan mindenkit másképp érintett a katasztrófa. A furcsa akcentusú, öltönyös férfi a telefonját kereste folyamatosan, míg a szőke lány még mindig sokkos állapotban markolászta maga mellett a homokot. Viszont volt, aki igyekezett valami hasznosat is csinálni, Eleanor a súlyosan sebesülteknek segített, és láttam egy idős nőt, aki egy… Ekkor fogtam csak fel igazán.
- Niall, az nem az a kisfiú, aki veled volt? – rángattam meg a szőke felsőjét, aki éppen a puha homokra helyezte finoman az előbb még karjaiban fekvő nőt, hiszen tőlünk nem is olyan messze egy idős hölgy vigyázott arra az összetéveszthetetlenül kék szemű kisfiúra.
- Theo? – tágultak ki azonnal szemei, mintha nem is igazán hinne nekik. – Ó, Istenem, el sem hiszem! – nevette el magát hirtelen. Valaki talán azt hihette volna, hogy kezd megőrülni, nekem viszont akkor muszáj volt elmosolyodnom. – Annyira köszönöm! – szorított meg hirtelen, mire kicsit lefagytam a meglepettségtől, majd végre először őszintén elmosolyodtam. Szívmelengető volt látni, ahogy Theo Niall nyakában csimpaszkodott, és ahogy annak a már felnőtt férfinak örömkönnyek csillogtak a szemében.

***

Tizenhat. Tizenhatan maradtunk életben abból a majdnem háromszáz emberből, akik hajnalban felszálltak a gépre. Volt, aki próbálta hitegetni magát, hogy a repülő leszakadt hátsó felében utazók is túlélhették, de hogy is sikerülhetett volna nekik egy égő roncsban az óceán közepén? A mi életünket is csak a szerencsének tudhattuk be, az enyémet legalábbis biztosa, hiszen, ha annak az idős nőnek nem kellett volna a segítségem, biztosan nem mentem volna a gép első felébe, és így én sem éltem volna túl. 
- Már kész is – paskoltam meg Alexander hátát, mikor végre elvágtam a cérnát mellkasán éktelenkedő sebe mellett. Sosem csináltam még hasonlót, hiszen egy nővérnek nem kell tudnia sebet varrni. Egyetlen szerencsém az volt, hogy szüleim akaratának eleget téve -, míg meg nem embereltem magam, és eldöntöttem, hogy nem fogok egy olyan szakmát tanulni, amit nem is élvezek - általános orvosként jártam egyetemre, pontosan egy szemeszteren keresztül. Akkor gyűlöltem az egészet, most pedig talán ez volt mindannyiunk szerencséje.
- Mondanám, hogy köszönöm, de nem szeretnék többet a páciensed lenni – ült ki fájdalmas fintor Alexander arcára. Az elmúlt percekben kissé kiverte a víz, és fájdalmasan csillogó szemein egy kis megkönnyebbülés futott át, mikor elraktam a tűt.
- Persze-persze – paskoltam meg a vállát, majd kuncogva álltam fel mellőle. Ő volt az a férfi, akinek olyan furcsa, számomra felismerhetetlen akcentusa volt. Mint később kiderült, Németországból származott, és utálta a nevének mindenfajta becézését. Már első találkozásra feltűnt, hogy szörnyen arrogáns és szögletes ember, de én próbáltam inkább csak megnevetni, nem pedig komolyan venni nehéz stílusát. Tulajdonképpen egy elég jóképű férfi volt. A negyvenes évei elején járhatott, így szép, férfias vonásai mellett már apró ráncai is megjelentek. 
- Ne vedd a szívedre – nézett le rám egy férfi, akit azonnal felismertem megmentőmként. Most arca egyik felé kissé véres volt a homloka sarkában húzódó vágástól.
- Semmi gond. El tudom hinni, hogy nem volt kellemes mindenféle érzéstelenítés nélkül elviselni – vontam meg a vállam. – Tudok valamit segíteni? – kérdeztem.
- Tulajdonképpen igen – bólintott egy aprót, majd a bőröndökkel megpakolt hely felé vezetett. – Elkezdtük kiválogatni a használható dolgokat a csomagokból. Külön az élelmiszereket, tisztasági cuccokat… Csak nézd meg, hogy te mit tudnál felhasználni, hátha találsz valami segítséget.
- Rendben – bólintottam egy aprót, majd tovább követtem őt. – Még nem is volt alkalmam megköszönni, hogy segítettél – kezdtem, de mikor láttam rajta, hogy nem érti egészen szavaimat, azonnal folytattam. – Az oxigénmaszkkal még a gép lezuhanása előtt – magyaráztam.
- Ez csak természetes – vonta meg a vállát. – Amúgy Zayn vagyok.
- Adelaide, de otthon mindenki csak Addynek hív.
- És hol van az az otthon? – mosolyodott el. Szép mosolya volt, olyan, ami azonnal megolvasztja a női szíveket, de Zayn amúgy is egy jóképű fiú volt, ezt a jelzőt pedig még homlokán lévő hosszú sebe ellenére sem vesztette el.
- Sydney külvárosában. Éppen hazatartottam Londonból karácsonyra. És te? Miért utazik egy angol az ünnepek előtt pár nappal egy egészen más kontinensre? – kérdeztem, hiszen akcentusából tökéletesen kihallatszódott, hogy honnan is való.
- Munkát kaptam – válaszolta egyszerűen. – Tengerbiológiát végeztem, és végre adódott egy lehetőség, hogy a korallzátonyok ökológiáját tanulmányozzam Sydney mellett. Na, de most inkább koncentráljunk egy kicsit a csomagokra – zárta le gyorsan a témát, mintha kényelmetlen lenne számára magáról beszélni.
- Addy! – köszöntött Eleanor, aki épp egy hatalmas fekete bőrönd mellett térdelt, én pedig válaszképpen egy halvány mosolyt villantottam felé.
- Nézd csak, itt vannak, amiket eddig kiválogattunk! – nyomott a kezeim közé Niall egy félig már teli hátizsákot. Volt benne sokféle egészségügyi kellék, gyógyszeres dobozok, üvegcsék, egy kevés kötszer, de találtam benne tisztasági betéteket és kisebb üveges alkoholokat is. - Mi a helyzet arrafelé? – kérdezte a szöszi, miközben fejével a többiek és a sérültek felé biccentett, és leereszkedett a földre, majd mindenféle konzerveket és más tartós ételt kezdett kiválogatni a romlandók közül.
- Mindenkit elláttam, akit lehetett, de vannak, akinek sokkal komolyabb beavatkozásra lenne szükségük. Ha nem ér ide a segítség minél előbb... – sóhajtottam halkan, és nem is akartam belegondolni a következményekbe. Már így is túl sok volt a halott, és azt kívántam, hogy bárcsak legalább a többieket életben tudnám tartani, mígnem megmentenek minket, de féltem, hogy egyesek már a reggelt sem fogják megélni. Azonban lassan kezdett lemenni a nap, és nem úgy tűnt, hogy túlságosan sietne az a segítség.
- De jönni fog. Nem fogunk itt ragadni – mosolygott rám biztosan. Én pedig hittem neki, és reméltem, hogy talán egy éjszakánál nem kell többet ezen a helyen töltenünk. Már biztosan régen észrevették, hogy eltűnt a gép, és lassan a felmentő sereg is biztosan a nyomunkra akad.
- Remélem, igazad lesz – sóhajtott Niall halkan, és sokkal bizonytalanabbul, mint El.
- És a lánnyal mi van, aki olyan sokkos állapotba esett? – törte meg a közénk ülő csendet gyorsan a kis stewardess.
- Mrs. Brightmore próbál belé lelket verni, de még mindig magába van fordulva.
- Biztosan valaki fontosat vesztett el – mondta Niall egy bőröndöt kutatva át, és nem nézett senkire. Biztosan elvesztett családjára gondolhatott, ő azonban tartotta magát, amiben nagyon sokat segített neki unokaöccse, Theo jelenléte. – Nézd csak, El! – szólalt meg hirtelen már sokkal derűsebb hangnemben. Ujjai között egy kis darab vörös csipkés anyagot tartott, ami nem lehetett több mint féltenyérnyi nagyságú. – Igazán el tudnám képzelni rajtad! – kacsintott felé kacéran, és a lány felé hajította a kis fehérneműt.
- Te nem vagy normális! – sikított fel Eleanor undorodva, és azzal a lendülettel vágta Niall fejének az anyagot, amivel reflexesen el is kapta azt. – És, ha még nem is volt tiszta! – kiabált a szőkével, miközben mi csak Zaynnel együtt nevettünk kettőjükön. 
- Az csak még jobb! – húzta pajzán mosolyra ajkait, miközben visszadobta a csipkés anyagot a bőröndbe. Niall nagyon sokat vesztett az elmúlt pár órában, mégis kedves bohóckodásával próbált mindenkit jókedvre deríteni. Esküszöm, máris megkedveltem a fiút, bár ő tipikusan az az ember volt, akit nehéz volt nem szeretni. 
- Esküszöm, hogy te nem vagy normális… – temette Eleanor kezei közé arcát teljesen elhűlve. – Az a nő most valószínűleg halott. Undorító vagy – nyögött fel elsápadva.
- Jól mondod. Ezeknek az embereknek már nincs szükségük ezekre a dolgokra. Miért ne használhatnánk őket, hogy kicsit megkönnyítsük az ittlétünket? – kérdezte széttárt karokkal, én pedig inkább nem akartam elképzelni, hogy egy lege fehérnemű miképp könnyítené meg Niall létezését ezen a szigeten.
- Én biztosan nem fogom felvenni ezeknek az embereknek a ruháit – jelentette ki Eleanor határozottan.
- Inkább mászkálsz koszos cuccokban? – képedt el kissé Niall.
- Igen, sokkal szívesebben! Ezek halott emberek.
- Akik már nem tudják használni ezt a sok dolgot.
- Nem érdekel, ezek a ruhák biztosan nem lesznek rajtam – állt ki a lány elgondolása mellett. Pont úgy hangzottak ezek ketten, mint két kisgyerek, akik egy gombóc fagyin veszekednek.
- Zayn, mondd már meg neki, hogy teljesen agyament, amit beszél! – fordult az eddig csendesen pakolászó Zayn felé a szőke.
- Nem hinném, hogy ebből ilyen vitát kellene generálni – válaszolta a fiú higgadtan. – Ha te szeretnéd, akkor használd, de ne erőltesd rá másra – tanácsolta. Úgy hiszem, ő volt köztünk az a vezető típus, aki mindig tudja, mi legyen, mindig ésszerűen gondolkodik, én pedig tiszteltem őt emiatt.
- Persze – forgatta meg a szemét Niall. - Hetek múlva úgy is meggondolja majd magát.
- Hetek múlva? – szóltam bele én is a vitába most először. – Ilyen hosszúra tervezel, Niall? – kérdeztem, és próbáltam humorosnak hangozni, de szavaim kissé megremegtek, így inkább lesütöttem a szemem, és egy gyógyszeres dobozt vettem a kezembe. Utazási gyógyszer volt, aminek olyan nagy hasznát nem vehettünk itt, de mégis elraktam a többi közé. Gondoltam, hogy talán majd a hazaútnál hasznos lehet.
- Ki tudja, hogy mikor találnak ránk – válaszolta a szőke halkan.
- Vagy hogy egyáltalán eljön-e értünk valaki – hallottam meg egy férfias, mély, kissé talán rekedtes hangot a hátam mögül. Sietve fordultam hátra, és ekkor láttam meg a part melletti fák közül kilépő alakot.
- Ki vagy te? – kérdezte Niall kissé meglepődötten és fagyosan.
- Velünk jött - mondtam, mintha nem lett volna magától értetődő, és eloszlattam a reményt, hogy van valaki rajtunk kívül még ezen a szigeten. - Én találkoztam vele a gépen – szóltam azonnal közbe, hiszen gyorsan felismertem a fiút, aki belém jött még a repülőn, mikor a mosdóból az ülésem felé tartottam. Biztos voltam, hogy nem tévesztem össze senkivel, hiszen azokat az arcát keretező göndör fürtöket nehéz lett volna elfelejteni.
- Miért? Azt gondoltad, hogy bennszülött vagyok? – vigyorgott Niallre gúnyosan, aki nem válaszolt, hanem újabb kérdést tett fel.
- Hol voltál eddig?
- Azt kerestem, amit úgy tűnik, már megtaláltatok. Megkaphatnám a bőröndömet? – szegezte Eleanorra, pontosabban a lány lábai mellett heverő nagy fekete csomagra a tekintetét.
- Persze, csak végig kellett néznünk, hátha van benne valami, ami segíthet a… - kezdte El magyarázni.
- Csak a bőröndömet akarom – szakított félbe udvariatlanul.
- De a gyógyszerek…
- Nem tanították meg neked, hogy ne turkálj mások cuccai között? – húzta fel a szemöldökét, és ahogy zöld szemei Eleanort kémlelték, az eddig olyan erős és magabiztos lány most elpirulva, szégyenlősen sütötte le szemeit. Engedelmesen ellépett a táska mellől, mire a fiú közelebb jött, és behúzta a cipzárt, majd visszatulajdonította bőröndjét.
- Várj! – szóltam utána Zayn, mikor már fél lábbal újra az erdőben volt, de a fiú hangjára kérdőn megfordult. – Nem tudsz esetleg tüzet gyújtani? – lépett felé párat, és keményen tartotta lekicsinylő tekintetével a szemkontaktust.
- Kiscserkész sem vagyok – vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban.
- Tűzre lesz szükségünk, ha azt akarjuk, hogy a sötétben megtaláljanak minket. Nem hinném, hogy túl hideg éjszakánk jönne, de a tűz akkor sem ártana.
- Itt minden párás, de nem messze az erdő szélén láttam egy kiszáradt fát, amit talán meg lehetne gyújtani - válaszolta a göndör nem kis elképedésemre. Azt hiszem, Zaynnek sikerült pár perc alatt kivívnia a fiú tiszteletét. 
- Niall, gyere! – szólt hátra Zayn a szőkéhez, aki kissé durcás fejet vágott, és látszólag nem igazán szimpatizált az idegen fiúval. – Hozunk fát estére! Igyekezz!
- Rendben – fújt egy aprót megadva magát. Egy kis biztató mosolyt eresztettem felé, majd figyeltem, ahogy ezek hárman eltűnnek a fák között.
- Minden rendben, El? – kérdeztem, ahogy lehuppantam a lány mellé a puha homokba. Szegénynek még mindig vérvörös volt az arca az előbbiektől.
- Persze – sóhajtott egyet. – Csak nem értem, hogy miért hagytam magam megalázni, de ahogy rám nézett azzal a lekicsinylő tekintettel, legszívesebben helyben elástam volna magam – vallotta be egy pillanatra kezei közé rejtve arcát. – Még a gyógyszereket sem tudtam kivenni a táskájából, sajnálom. Valami Aprenol (Kitalált gyógyszer, ami a valóságban nem létezik, szerk.) volt. Nagyon fontos lett volna?
- Gyulladáscsökkentő és lázcsillapító. Nem ártott volna, ha valakinek elfertőződik a sebe, de majd beszélek vele – vontam meg a vállam.
- Nem szoktam első látásra ítélni, de őt nagyon nem kedvelem – fújt egyet dühösen.
- Minden rendben, El. Mindenki fáradt, és össze van zavarodva. Gyere! Vigyünk vizet és takarókat a többieknek, míg a fiúk vissza nem jönnek a fával – álltam fel, és felé nyújtottam kezeimet.
- Igazad van. Rám férne már egy kis alvás – bólintott egy aprót, és csuklómat átfogva engedte, hogy felsegítsem a földről. Én pár palack vizet, ő pedig a rendelkezésükre álló takarók egy részét vette kezei közé. Még szerencse, hogy a járaton osztottak pokrócokat az éjszakára párnákkal együtt, és a fiúknak sikerült megmenteniük párat közülük, miután kialudt a tűz. Elindultunk a többiekhez, miközben reméltük, hogy a fiúk még naplemente előtt visszaérnek.  
Az imént megjelent fiúval együtt, aki úgy felháborgatta Eleanor lelki világát, már tizenheten voltunk, ami így is szörnyen kevésnek tűnt ahhoz képest, hogy majdnem háromszázan indultunk el Malajziából hajnalban, még akkor is, ha az embereknek legalább a fele nem érkezett meg erre az átkozott szigetre velünk együtt. Nem is sejthettem, mi történhetett velük, de őszintén inkább bele sem mertem gondolni.
Tizenheten. Tizenheten rekedtünk egy szigeten, és habár tudtam, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ugyanennyien haza is érjünk remélhetőleg minél hamarabb, abban már egyáltalán nem voltam biztos, hogy holnap reggel hányan leszünk még életben.



Még így a végén meg szeretném köszönni a sok szép kommentet a Prológushoz. Féltem nagyon a blog kezdetén, de nagyon jó látni, hogy nem riasztott el titeket a szokatlan alapötlet és, hogy már most 135-en vagyunk. Köszönök mindent, és cserébe ígérem, hogy megpróbálok nem okozni csalódást! Ti vagyok a legjobbak, egyszerűen imádlak Titeket!
Xxx, Csakegylány, <33



50 megjegyzés:

  1. *első komment, juhhé*

    Szórakozni szeretnél? Kikapcsolódni? De mindezt úgy, hogy még tanulj is belőle? Csakegylány egy nagyszerű író, és mindenkinek csak ajánlani tudom a blogjait! Hol nevetünk, hol együtt sírunk a szereplőkkel, és ez éppen így jó. Rettentően színes és sokrétű a történetének érzelmi skálája, és miközben belemerülünk, észrevesszük, hogy egyre jobban megszeretjük a szereplőket, és elkezdünk aggódni a sorsuk iránt. Mesterien fogalmazol, és komolyan mondom, sokra fogod még vinni! <3 Tragikus, hogy háromszáznyi emberből tizenheten maradtak életben, a tragédia a súlyos katasztrófa mindenkire rá nyomja egy életre a bélyeget, de bízom benne, hogy a dolgok a helyére állnak, de valami azt súgja: még csak most kezdődik. Hisz az első fejezet! Istenem, annyira várom már a folytatást!  Kíváncsi vagyok, hogy a mogorva és tartózkodó Harry hogyan fog egy kicsit megenyhülni, de ez még a jövő zenéje!
    <3 CSAKEGYLÁNY <3
    I
    IM
    IMÁ
    IMÁD
    IMÁDL
    IMÁDLA
    IMÁDLAK
    IMÁDLA
    IMÁDL
    IMÁD
    IMÁ
    IM
    I
    <3 CSAKEGYLÁNY <3
    U.i.: Amit a barátságunk jelent, az sok mindennél több… Remélem, nem unod, hogy ezt mindig számtalanszor kifejtem és érzékeltetem! Még egy ember nincs, akiben annyira megbízom, amennyire Benned. Mindent köszönök, és remélem, hogy elviseled túláradó rajongásom, ami annak szól, hogy mennyire nagyszerűnek tartom a személyiséget, azt, amilyen ember vagy, és tisztellek, becsüllek, nagyra tartom a tehetséged. Csak ennyit akartam ma. Csak ennyit. <3 

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer valamilyen hirdetésre lenne szükségem, biztosan neked fogok szólni. Ezt a szöveget! :D
      Na, de komolyra véve a szót, te is tudod, hogy mennyire imádlak téged, meg az írásodat, meg úgy mindent veled kapcsolatban. <33 Én sajnos nem vagyok ilyen jó az érzelem kinyilvánításban, mint Te, de azt hiszem, úgy is tudsz mindent! Holnap pedig nagy nap lesz, szóval beszélünk! ;) :*

      Törlés
  2. ahh. második komment, de nagyon tetszik! siess!❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ügyes! ;) Nemsokára jön a második fejezet! Köszönöm! <3

      Törlés
  3. WOW. WOW. WOW. Nagyszerű lett! Imádlak!!!! Egyszerűen...
    Tudod, nem tudok mit mondani. Annyiszor elmondtam már! :3 <3

    VálaszTörlés
  4. Nagyszerű lett Imádom alig várom kövi részt :)) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Nagyon örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  5. Egyszerűen zseniális. Kicsit meglepődtem Harryn, de remélem hamar változni fog a stílusa :) Zseniális volt, mint az összes eddigi alkotásod :*
    Erzsixx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Kicsit most más Harryt szerettem volna, mint amilyenről eddig írtam. Persze idő közben azért változni fognak a dolgok, nem kell aggódni! ;)

      Törlés
  6. Kedves Csakegylány!
    Én is visszatértem az olvasódi közé, s azt kell, hogy mondjam te tényleg mindig meg tudsz lepni valamivel.! Őszintén először elképzelni sem tudtam, hogy hogyan fogod folytatni a prológust, de ezután a rész után egy csepp kétely nincs bennem afelől, hogy ez is olyan eszméletlenül jó blog lesz, mint az eddigiek!;)
    Nagyon tetszik, hogy itt nem a bandáról, mint One Direction van szó, hanem külön-külön a fiúkról. Sajnos, ritka az ilyen főleg a jók!;)
    Ami pedig a designt illeti fantasztikus lett!*--* Nem tudom, hogy végül kicsinálta, de nagyon jó munkát végezte!:)
    Nagyon ügyes vagy, csak így tovább!!<3
    Sok puszi, Pretty_girl!:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát, olyan jó találkozni itt is ilyen régi, kedves nevekkel! <33
      Nagyon örülök, hogy most itt vagy, és hogy sikerült olyat írnom, ami elnyerte a tetszésed. :))
      A designt ImagineRina csinálta, és szerintem is nagyon jó munkát végzett! :))
      Köszönök mindent, és ígérem, nagyon igyekszem majd, hogy ne okozzak csalódást! :* <3

      Törlés
  7. WOW!!!!Nagyon jó, nem is, zseniális ahogy írsz! Teljesen áttudtam érezni a történteket!Már most nagyon várom a következőt!<3 :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! <3 Hamarosan jön is a második fejezet! ;)

      Törlés
  8. Úristen, nagyon jó lett, nem tudom hogy fogom.kibírni vasárnapig!! :-)
    Xxx
    Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már itt is a vasárnap, és lassan jön a második fejezet is! Köszönöm szépen! :)

      Törlés
  9. Ez egyszeruen fantasztikus! Eddig meg soha nem olvastam ilyen tortenetu blogot es nagyon tetszik az otlet! Imadom mar nagyon varom a kovit! Nemtudom hogyan fogom kibirni vasarnapig! Meg egyszer IMAAADOOOM!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy nem rettentett el az alapötlet, és köszönöm, hogy írtál! <33 Elvileg pár órán belül jön is a következő fejezet! <3

      Törlés
  10. A rész végénél legszívesebben azonnal mentem volna a következőre, hogy olvassam tovább..:D A blog hihetetlenül fantasztikus már most, alig várom a jövőhetet az új rész miatt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy! Köszönöm szépen! <33

      Törlés
  11. Drágaság ♥!

    Imádtam, egyszerűen hibátlan volt ♥! Addy a kedvencemmé vált, Ellel, Nialler-el és Zayn-el együtt :3 Theo ♥ :33 Borzasztó volt olvasni arról, hogy talán hetekig a szigeten maradhatnak és többen is meghalhatnak, ha nem jön mielőbb segítség... Harry egy suttyó volt, rendkívül irritáló a személyisége... Annyira arrogáns és bunkó, hogy rajta lehetne fát vágni estére :3 Remélem, Addy majd hat rá és nem sajátítja ki a cuccait :3

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és kitartást erre a 3 napra ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, túlzol! Nagyon szépen köszönöm! <33
      Kicsit most az egyszer más Harryt akartam írni, mint eddig. Persze, azért nem kell nagyon aggódni, Adelaide majd hatással lesz rá, nem is kicsit. ;) :D
      Nagyon boldog nyuszit neked, és további jó szünetet!
      Xx, Csakegylány <33

      Törlés
  12. Drága Csakegylány!
    Még fel sem fogtam, úgy teljesen igazán, hogy Ash és Harry története véget ért, máris egy csodásnak ígérkező történetet olvashatunk a kezeid alól. Annak ellenére, hogy a történet maga nem vidám, nagyon jó kis sztorit olvashatunk ezentúl vasárnaponként. Izgalmasnak ígérkezik és már várom, hogy minél többet olvashassak belőle. Most így elsőre ennyi lenne, de azért hozzáteszem , hogy siess, mert kíváncsi vagyok a folytatásra.
    Ölel: Bogi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! <3 El sem hinnéd, mennyire örülök, hogy ezt így gondolod! :)) Kicsit én is nehezen hangolódtam át Hashlynről, de szerencsére mostanra már egészen sikerült. :D Ha minden jól megy, pár óra múlva fent lesz a következő fejezet! ;) <33

      Törlés
  13. Szia :)
    Nagyon, nagyon tetszik :D
    Alig várom, hogy megint vasárnap legyen..nagyon szeretem ahogy írsz! Xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. <3 Igyekszem nagyon, ígérem! :))

      Törlés
  14. Úristen! Már alig vártam, hogy végre hétfő legyen és, ha nem is a kezembe fogjam, de végre láthassam és olvashassam az írásod! Csodálatos lett! Én igazából eléggé sajnálom, hogy nem kommunikáció/írónő/nem értek én ehhez szakra mész, de remélem, hogy jól döntöttél és legalább olyan jó orvos lesz belőled, mint blogger, ha nem jobb! :D <3
    Soooooooook puszi, Bötti! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, imádlak! <33 Köszönöm szépen. :))
      Ne aggódj, nem lenne nekem való az ilyesfajta szak, inkább maradok az orvosinál, azt hiszem. :D
      xoxo, <33

      Törlés
  15. Helo imádom az eddigi blogaidat amit írtál az összeset imádtam és ez is nagyon jó történet lesz úgy gondolom *-* várom a kövit *-* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! <3 Igyekszem, ígérem! :))

      Törlés
  16. Szia :)
    Nagyon tetszik a rész. :)
    A szereplőket is jól válogattad meg. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy nagyon. <33 A szereplőket az olvasókkal együtt válogattuk ki, szóval a nevükben is köszönöm. :))

      Törlés
  17. Válaszok
    1. Én meg téged, ha ilyen szépeket mondasz! <33

      Törlés
  18. Ez csak egyre jobb lesz!! Imádom és téged is imádlak <3 Milyen soká lesz még vasárnap :D Fel kellene gyorsítani az időt, nem?? :D A történet.. Az perfect :D Pedig még ez csak az első rész :D És hárman már feltüntek az 1D-ből, várjuk a többieket :D
    Adél <3
    Ui.: Még mindig imádlak!! :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már itt is a vasárnap, én pedig csak most értem el odáig, hogy nektek válaszoljak. :D Köszönöm szépen. <3 Liam és Louis a második évadban fognak főleg feltűnni, addig is pedig egyelőre említések lesznek majd róluk. :))
      Én is nagyon, de nagyon imádlak! <33

      Törlés
  19. Nagyon jó lett, alig várom a kövit kíváncsi vagyok mi lesz velük! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lassan mindent ki fog derülni. ;) Köszönöm szépen. <33

      Törlés
  20. Szia!
    Ez elképesztő volt. Remélem, hogy egyszer megjelenik egy könyved. Na, akkor abból tízet is megrendelnék! :D
    Olyan csodálatosan fogalmazol, hogy szinte át lehet érezni a történteket! Imádom a munáid. <3
    Kérlek igyekezz a következővel!
    Puszi: Doxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! <33 Nem tartom valószínűnek, hogy valaha is könyvet adnék ki, de hobbinak, remélem, még egy ideig megmarad nekem az írás. :)) Tényleg nagyon-nagyon szépen köszönöm! <33

      Törlés
  21. Nagyonnagyonnagyon jó a blog!
    Várom a következőt részt !! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! <3 Igyekszem, ígérem! :))

      Törlés
  22. Nem tűntem el ám! :) Csak most értem odáig, hogy komolyabban el tudtam olvasni, egyrészt végkimerülésre hivatkozva :D másrészt pedig a mostani baleset miatt egy kicsit összeszorult a gyomrom a repülőgép szerencsétlenség olvasása miatt.
    De! És komolyan itt a de! Már megbántam, hogy eddig halogattam, nagyon tetszik, és Istenem annyira más volt olvasni ezeket a soraidat, mégis imádtam. Talán mert a stílusod az ami megragad, így nagyjából bármiről írhatnál nekem, valószínűleg falnám a soraidat bármiről is írnál! :)
    Nagyon tetszett, Harry karakterének személyisége igazán érdekesnek ígérkezik, ahogy az egész történet is, szóval várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, de nagyon örülök, hogy itt vagy! :))
      Tudom, hogy kicsit most rosszul jött ki a dolog, de sajnos ez a baleset fontos a történetben, én pedig már nagyon akartam írni, és nem tudtam volna tovább tolni a megnyitást, már így is eléggé elhúzódott. :''((
      Viszont annak nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a történet. Köszönöm nagyon a szép szavakat! <33
      Hát, igen, Harry ebben a történetben egészen másmilyen lesz ahhoz képest, amilyen a S'09-ban volt, ami remélem, hogy nem rettent majd el titeket, de szerettem volna valami mást is kipróbálni. :))
      Ha minden igaz lassan jön is a második fejezet! :))

      Törlés
  23. Szia! (:
    Írtam a Summer'09 című blogodhoz is. Ha azt esetleg nem láttad volna még. (:
    Nagyon tetszik ez a sztori is *0*
    A Summer'09-hoz írtam, hogy linkeld oda a többi blogod. De az is jó, ha ide linkeled. (Persze, csak ha tudod)
    Minél hamarabb folytasd! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm a csodás hozzászólást itt és a Summer '09-on is! <33
      Igazából megtaláltad a két blogom, amit olvasni érdemes. Volt még egy harmadik is, de az annyira kezdő munka volt, hogy inkább töröltem.
      Elvileg egy órán belül jön a folytatás! :*

      Törlés
  24. Szia.Egyszerűen fantasztikus ahogy írsz.Maga a történet egyátalán nem szokványos, ugyan ezt szerettem a Summer'09 -ba is.
    Az biztos hogy rendszeres olvasod leszek.
    Már nagyon várom a kövi , fejezetett.
    Most totál felcsigáztál , Harry karaktere miatt.:)
    Puszi.;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! <3 Nagyon örülök, hogy nem ijesztett el az alaptörténet, és remélem, hogy Harry karaktere sem fog a továbbiakban. :))
      Egy órán belül jön is a második fejezet! :*

      Törlés